Tánc

A sétáló ember titkai

2022.10.13. 11:45
Ajánlom
A Badora Dance Company új bemutatója, az Időn kívül irodalmi és zenei inspirációk nyomán haladva különleges témáról beszél. A nehéz terhekben rejlő felemelő erőről is nyilatkozott az együttes Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas, érdemes művész vezetője, Barta Dóra.

David Grossman Falling out of time című kötete az új bemutató kiindulópontja, melyben az izraeli szerző saját gyermeke elvesztését dolgozza fel. Hogyan talált rá a könyvre?

Először Osvaldo Golijov csodálatos zeneművével találkoztam, és ez vezetett el a könyvhöz. Nem a konkrét téma megjelenítése, hanem az abból fakadó lélektani és gondolati tér kibontása érdekelt igazán, továbbá az idő szempontjai és annak különleges dimenziója.

Olyan anyagot kerestem, ami a Liszt Ünnep kiemelkedő rangjához kapcsolódik,

ugyanakkor mint bölcseleti felvetés is kuriózum. Amikor az engem foglalkoztató gondolatoknak partnert találok egy műben, és megtörténik az inspiráló találkozás, akkor indul el bennem az alkotás vágya. Ez a téma lélektani mélységekben olyan terepre küld, ahol nagy fontossága lehet a mozdulat kifejező erejének. Grossman szövege erősen beindította a fantáziámat, inspirál és felszabadult asszociációkra késztet.

221020_Barta_Dora_c_Domolky_Daniel-102741.jpg

Barta Dóra (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

Mitől különleges a könyv?

A könyv tartalmát továbbgondolva megvolt az az erős érzetem, hogy milyen az, amikor olyan útra lép az ember, ahol az emberi fájdalom kivételes mélysége nyílik meg, olyan szembesülést idézve elő, ahol minden új értelmet nyer.

Szembesülés, ahol a lelki tartalmak kapui a szélsőséges fájdalom által tárulnak fel.

Nem a történetmesélés az érdekes, hanem az a lélektani attitűd, amely segítséget ad egy hasonlóan nehéz helyzetben. Az extrém eltérésből fakadó világlátás az új történetünk.

Az interjú folytatása a Liszt Ünnep blogján olvasható!

Badora Dance Company: Időn kívül – bemutató

Időpont2022. október 20., 19.00

HelyszínMüpa – Fesztivál Színház

Az előadás a Liszt Ünnep keretében a Badora Dance Companyval közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

 

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Badora Dance Company: Időn kívül (Forrás: Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

Marilyn Monroe története a Miskolci Balett előadásában

Két előadással vendégszerepel a Miskolci Balett a Nemzeti Táncszínházban november 9-én: a Marilyn Monroe életéből készült Vörös napló Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával látható, míg a Jobb későn, mint soha című produkciót Hugo Viera portugál koreográfus elgondolása alapján tekinthetjük meg.
Tánc ajánló

Új szereposztással látható a Recirquel ünnepi produkciója

A Millenáris Üvegcsarnokban a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek, a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a nézők a lebilincselő történet részeseinek érezhetik magukat.
Tánc hír

Online követhetjük a Magyar Nemzeti Balett napindító gyakorlatait a balett világnapján

Az Operaház YouTube- és Facebook-oldalán november 1-jén 19.00 órától elérhető közvetítés betekintést enged a Spartacus- és a Don Quijote-előadások próbafolyamataiba is.