Jacob “Kujo” Lyons a Los Angeles-i Lux Aeterna táncsoport vezetője például a jobb fülére semmit sem hall születése óta, és egy fertőzés miatt a másik fülére is jelentősen romlott a hallása. Ma hiphop tánccsoportot vezet.
„Én sokkal inkább látom a ritmust, mintsem hallom. A hiphop versenyeken például a közönség tapsolását és a bólogatást figyelem. Így tudom követni a ritmust és táncolni rá”
– nyilatkozta 2012-ben a Dance Magazinnak. Ő arra a hiedelemre is rácáfol, miszerint a siketnémák a padlón keresztül érzékelik a zene basszusának rezgéseit. Mint mondja, egy olyan táncosnak, aki sokat ugrik, esélye sincs érzékelni a rezgéseket, hiszen elveszíti a kontaktot a talajjal.
Jacob “Kujo” Lyons (Fotó/Forrás: http://jacobjonas.com)
A kasseli Állami színház német táncosa, Brea Cali szintén hallókészüléket használ születése óta, mivel egyik fülére 40 százalékosan, másik fülére 60 százalékosan halláskárosult. Mint mondja, ő hallókészülékkel is csak a zene tartományának 10 százalékát érzékeli, mivel a magas frekvenciájú hangokat ezzel sem hallja. „Ha számolásra készül a koreográfia, tudok támaszkodni a belső ritmusérzékemre. Ha nem, akkor valami külső segítségre van szükségem, például egy színpadi monitorrendszerre.
Gyakran, amikor élőzenére táncolunk, az egész koreográfiát újra kell tanulnom, mert változik a tempó a betanulthoz képest”
– mondta, hozzátéve, hogy technikai okokból az olyan jelenetekben egyáltalán nem használhat hallókészüléket, amiben víz van a színpadon. Mivel ő szájról olvassa a hallók beszédét, a társulaton belül is nehezen kommunikál, tekintve, hogy a csapat 15 táncosa 10 különböző anyanyelvű és így teljesen máshogy artikulálnak.
Jason McDole hallókészülékkel is csak a hangok 50 százalékát hallja. A Julliardon végzett tehetséges táncos így is a legnagyobbakkal dolgozott együtt, köztük Twyla Tharppal. Ő például úgy tanul koreográfiát, hogy sok-sok óra magányos gyakorlás során az izommemóriájába ülteti a zene tempóját. Miután ez megvan, már eltudja engedni ezt a problémát és szinte hallja a zenét. Ugyanezt mondja Antoine Hunter is, a siketekből álló Urban Jazz Dance Company igazgatója és a Bay Area Deaf International Dance Festival alapítója. Ő otthon
egészen közel hajol a hangszórókhoz és hagyja magán átrezegni a zenét, aminek ritmusát így a testi memóriájába építi.
A washingtoni Gallaudet Dance Company siketnéma és halláskárosult táncosokból áll. A társulat igazgatója, Diane Hottendorf halló, ő egyrészt az amerikai jelnyelvet (American Sign Language), az ASL-t használja, másrészt igyekszik vizuálissá tenni minden instrukciót. Ugyanakkor mindig olyan zenét választ darabjaihoz, amelyben nincsenek magas hangok, mert azt nem hallják táncosai – így például az opera eleve kizárt műfaj. Az ő célja, hogy megmutassa, a tánc is lehet egy kommunikációs nyelv. Szerinte a gyerekek még nagyon jól tudnak ehhez kapcsolódni, értelmezni tudják a mozdulatok fogalmi rendszereken túli jelentését.
A tánc jele az amerikai jelnyelven (ASL)
Karen Dearborn táncigazgató halló volt, mielőtt húszas éveiben egy autóbalesetben elveszítette a hallását. Ő hallókészüléket használ tanítás közben. „Én nem hallom a zene felső regiszterének hangjait, de a legtöbb zene, amire táncolunk, erős basszussal rendelkezik, így érzékeljük az ütemet és a tempót. De
az olyan kortárs darabokat, mint amiket például Cunningham koreografált, nem lehet így betanítani, mert ott a mozdulat teljesen más viszonyban van a zenével. Ott a belső ritmusra és ütemmutatóra kell hagyatkozni”
– fogalmaz. Hozzáteszi: „A siketekből kiváló táncos válhat, mert ők az összes ép érzékszervükkel a világ valódi ritmusát figyelik”. Ugyanezt erősíti meg Jason McDole is, aki előnyként tekint testi hátrányára: "A halláskárosultak rá vannak kényszerülve, hogy a világot teljesen más módon érzékeljék. Én a táncon keresztül az összes érzelmemet csatornázni tudom a világ felé".
(forrás: dancemagazine.com , a címlapképen Antoine Hunter, fotó: RJ Muna)
hírlevél
