Tánc

A Szegedi Nemzeti Színházban debütál a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása

2024.08.23. 09:50
Ajánlom
A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása egy sorozat kezdőállomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt. Elsőként az együttes művészeti vezetőjének, Juhász Zsoltnak mestere, Nagy Albert munkássága kerül fókuszba. A produkció a Szegedi Nemzeti Színházban szeptember 10-én 19 órakor debütál.

Nagy Albert gyomai származásúként 1972-ben vette át a Szeged Táncegyüttes vezetését, amit nagyon hamar az ország legjobb együttesei közé emelt. Saját hitvallása szerint is a Tímár-iskolához tartozott, őt követte koreográfusként és gyűjtőként egyaránt. A Harangozó Gyula-díjas koreográfusnak emblematikus gyűjtései születtek az évek során, ezekből építkezik a tiszteletére készült Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című produkció, mely a tervek szerint egy neves néptáncgyűjtőket bemutató sorozat kezdőállomása.

A Duna Művészegyüttes előadása az apák és fiak közötti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről kíván szólni.

Természetesen Szeged környékének leghíresebb gyűjtéseit is láthatja a közönség: a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi és kiskundorozsmai cigányság táncait, és Kardos István apádfalvi vőfély táncait,

de Békés vármegyéből eleki, méhkeréki, kétegyházi, a Mezőségről széki, Kalotaszegről nádasdaróci és inaktelki, a Küküllő-mentéről pedig lőrincrévéi táncokat is bemutatnak a produkcióban, amelyben Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művéből is idéznek részleteket Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész tolmácsolásában, táncosként pedig közreműködik Pálvölgyi Kristóf.

NTSZ20240116106-085026.jpg

Az Apák és fiak című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

Szeptember 10-én a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadása két felvonásban látható a Szegedi Nemzeti Színházban, melynek első felvonásában azok az együttesek lépnek fel, amelyekkel Nagy Albert koreográfusként és együttesvezetőként hosszú évekig dolgozott. Közreműködik a gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes (együttesvezető: Weigert László), az Üllési Fonó Táncegyüttes (együttesvezető: Nagy Róbert), a Sebes-Körös menti Pacsirták Néptáncegyüttes Románia (együttesvezető: Szoboszlai-Gáspár Edit) valamint a Szeged Táncegyüttes (együttesvezető: Gombos András).

Részletek és jegyvásárlás a Szegedi Nemzeti Színház oldalán érhető el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Az Apák és fiak című előadás jelenete (forrás: Duna Művészegyüttes)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A test öröme – Szeri Viktorral dolgozik a Willany Leó

A Willany Leó Improvizációs Táncszínház #kaméleon című sorozatában minden alkalommal egy-egy külsős alkotót hív meg. A november 19-i, Pleasure című előadásukat Szeri Viktor koreográfussal hozták létre.
Tánc ajánló

Istenek, hősök és titkos szobák – elindul Európa legnagyobb immerzív színházi kalandja

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció nyílik november 5-én Budapesten. A Walk My World című show hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, mitikus világában istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére.
Tánc hír

A tánc a jóllét és egészség szolgálatában – sikerrel zárult a 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia

A Magyar Táncművészeti Egyetem október 10. és 11 között rendezte meg a jubileumi, 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát „Test, Lélek, Lüktetés – A tánc a jóllét és egészség szolgálatában” címmel.
Tánc hír

Magyar sikerek a Szebeni Balletversenyen – Balog Márton első helyezést ért el

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét bizonyítottak: kiváló eredményeket értek el a Szebeni Balletversenyen, ahonnan egy első és három harmadik helyezéssel tértek haza.
Tánc hír

Miklósa Erika: „Már harmadik éve figyelhetem a Budapest Ballet Grand Prix mágikus felívelését”

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.