Tánc

"A SzólóDuó az a fórum, ahol kockáztatni is bátran lehet"

2018.01.07. 10:13
Ajánlom
A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál versenyprogramjának legjobbjait a SzólóDuó 2018 Gálaesten, január 13-án láthatja majd a közönség a MU Színházban. Fenyves Márkkal és Pálosi Istvánnal, az Orkesztika Alapítvány vezetőivel beszélgettünk.

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2018 januárjában, tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. Hagyományaik szerint az idei fesztivált is négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. Azok a résztvevők, akik a jelölőkörökön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutottak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel segítve önálló alkotói fejlődésüket. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.

középen: Fenyves Márk

középen: Fenyves Márk

- Mik a tapasztalataitok az elmúlt 19 évvel kapcsolatban? Milyen változásokon ment keresztül a SzólóDuó Fesztivál?

- A fesztivál evolúciója során először szólótánc fesztivál kiegészült duó fesztivállal, majd szólóduó fesztivállá, és 2006-ban nemzetközi szólóduó fesztivállá alakultunk. A 19 év során rengetegen dolgoztak velünk, több helyszínt megjártunk, immáron sokadik éve a MU Színház ad otthont az esti előadásoknak, és a MOHA-Mozdulatművészek Háza a kísérőprogramoknak. Az ork_kota_platform, melynek keretében egyperces rövidfilmeket vetítünk test, tánc, kép témában, évek óta szintén kiegészítő programja a fesztiválnak.

Idén rekordmennyiségű, több mint 50 táncfilm érkezett a pályázatra.

- Az idei év repertoárjával kapcsolatban mesélnétek egy kicsit?

- A fesztivált megelőző 4 előválogató (magyar, német, lengyel és videós) során 23 koreográfiát választott a nemzetközi zsűri, amelyből végül 20 előadást láthat a közönség. Fele-fele arányban vannak magyar és külföldi produkciók, a magyar versenyzők közül többen szakmai képzésekre járnak.

Az elmúlt években egyre többen teszik próbára magukat a fiatalabb generációból, aminek nagyon örülünk. 

Színes programnak nézünk elébe nemzetiségek szempontjából is. A magyar, német, illetve lengyel résztvevőkön kívül többek között mexikói, dél-koreai, és török fellépői is lesznek a fesztiválnak.

Pálosi István - Mozdulat című kiállítás megnyitója az Iparművészeti Múzeumban

Pálosi István - Mozdulat című kiállítás megnyitója az Iparművészeti Múzeumban

- Milyen vonalak mentén választja ki a fellépőket a nemzetközi zsűri, illetve hogyan igyekeztek ezeknek a jelentkezőknek szakmai visszajelzést adni?

- Fontos, hogy előképzettségtől, műfajtól függetlenül, nyitottan állunk ehhez a kérdéshez;

a legfontosabb az eredetiség és a fantázia.

A válogatást és döntést segíti, hogy 2005 óta létezik egy kidolgozott zsűri-kritériumrendszer, amely alapján vizsgáljuk a produkciókat. Munkánk során a jövőért vállalt felelősség mindig is nagy hangsúlyt kapott, ezért is álltunk és állunk a jövő generáció felé nyitottan. A fesztivál során mindenki számára nyitott visszajelző beszélgetéseket tartunk a MOHA-Mozdulatművészek Házában, ami mindig egy többoldalú diskurzus, a zsűritagok is nyitottak, bárki hozzászólhat.

sd171233

sd171233 (Fotó/Forrás: Dusa Gábor)

- Mit/miket éreztetek az eddigi legnagyobb sikernek a fesztivál kapcsán?

- Büszkék vagyunk, hogy az elmúlt évtizedek kitartó munkájának eredményeként a SzólóDuó egy olyan eseménnyé vállhatott, amelyet mind a táncosok, a szakma és a közönség is évről-évre vár, olyan esemény, ami láthatóvá és elérhetővé teszi a modern táncművészet új és eredeti alkotóit és produkcióit. Fontosnak érzem, hogy nálunk nincs ízlésdiktátum, és nem csak a trendek érvényesülhetnek, ha úgy tetszik értékeket, vagy eljövendő értékek csíráit keressük.

Ez egy olyan fórum, ahol nem reprezentálni kell, hanem kockáztatni is bátran lehet...

Olyan, mint egy nagy kapu, mely a szakma felé felfelé és lefelé is nyitott. A fesztivál népszerűségét a számok is mutatják, az elmúlt 18 év alatt körülbelül 1200 produkciót láthatott a közönség a fesztivál keretein belül. A magyar résztvevők mellett 27 ország táncművészei képviseltették magukat a fesztiválon, összesen közel 900 résztvevővel.

Érdekes kettősség jellemzi a fesztiválok résztvevőit. Amellett, hogy nyitott a jelentkezés – tehát nemzetiségtől, előképzettségtől, táncstílustól, témától függetlenül bárki jelentkezhet a fesztiválra, és a jelölőkörein a közönség és a szakmai zsűri előtt megmutatkozhat a fesztiválra készített új rövid szólójával vagy duójával – a SzólóDuó Fesztiválok színvonala az évek során ismertségének növekedésével egyre magasabb. Fontos azonban, hogy nem a versenyszellem, hanem az esemény jó hangulata, a nemzetközi tapasztalatcsere, és az egymástól való tanulási lehetőség vonzza elsősorban a jelentkezőket a fesztiválra.

sd171829

sd171829 (Fotó/Forrás: Dusa Gábor)

- Jövőre kerek évfordulót fog ünnepelni a SzólóDuó. Van már esetleg tervetek, hogy hogyan ünnepelnétek a millenniumot?

Ez maradjon meglepetés...

Az idei SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztiválról bővebb információ a MU Színház honlapján tekinthető meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Kult50 több szereplőjét is elismerték.
Zenés színház

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Jazz/World

Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Lantos Zoltán új lemeze nagyszerű, felemelő és profi, mégsem ez az, ami elsősorban megragadott benne. Hanem két szó: Nada Brahma. A hang Isten. Mit jelent ez?
Tánc

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Könyv

80 éves a verebek, a lóverseny, a plüssmacik és a gombfoci megszállottja

Tandori Dezsőt köszöntjük születésnapja alkalmából. Az író, költő, műfordító és intermediális grafikus művész irodalmi próbálkozásait Nemes Nagy Ágnes bátorította, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Tánc hír

„Egy független szellemi műhelyt veszít az ország” – A Lábán Rudolf-díj kuratóriumának közleménye

A Budapest Kortárstánc Főiskola képzéseinek megszűnése kapcsán adott ki közleményt az elismert tánckritikusokból álló bizottság.
Tánc magazin

300 szólóval ünneplik Merce Cunninghamet

Jövő áprilisban Londonban, New Yorkban és Los Angelesben is nagyszabású előadással ünneplik a formabontó koreográfus 100. születésnapját, amit streamelni is fognak a világhálón keresztül.
Tánc hírek

Támogasd a sérült táncosokkal dolgozó Artman Egyesületet!

„Akadálymentesítésre a lelkekben is szükség van” - ennek a mottónak a jegyében dolgozik húsz éve rendületlenül az Artman Egyesület és a színpadi előadásokat létrehozó Tánceánia Együttes. Most segítheted munkájukat!
Tánc ajánló

Interaktív táncelőadással jön a Varidance

Formabontó, interaktív produkció lesz az év utolsó, budapesti Varidance előadása. A társulat a magyar- és más, ismert táncműfajok elegyéből álló Montázs című darabját állítja színpadra, egy adott ponton közönségét is bevonva az előadásba.