Tánc

A tánc felszabadítja a lelket – Kiss János emlékezett Markó Ivánra

2022.04.21. 16:45
Ajánlom
Markó Iván távozása mély nyomot hagy a balettszakmán. Kiss János az elsők között kommentálta a szomorú hírt. 1991 és 2020 között ő vezette, Markó Iván távozása után, a Győri Balett társulatát.

„Mélyen lesújtott a hír" – nyilatkozta Kiss János, a Győri Balett alapító tagja, aki Markó Iván hívására érkezett Győrbe, majd távozását követően, 1991 és 2020 között a Győri Balett igazgatója volt. Kiemelte:

Markó Iván egyaránt sokat jelentett a Győri Balettnek, a magyar táncművészetnek és a világ táncéletének.

Kiss János felidézte, hogy a balettintézet végzős hallgatóiként, szinte gyerekként alapították meg 1979-ben a Győri Balettet. Markó Ivánról és feleségéről, alkotótársáról, Gombár Juditról fiatalságuk meghatározó alakjaiként emlékezett. Mint fogalmazott, a társulat tagjainak valójában pótapja volt Markó Iván, és pótanyja Gombár Judit.
Az egykori direktor hozzátette mindehhez, hogy a Győri Balett halottak napján született meg, hiszen akkor tartották első előadásukat.

„Számomra ez azért is fájdalmas, mert bármennyire is továbbvisszük azt a fajta szellemiséget, amit Markó Iván és Gombár Judit megalapozott, azért most egy korszak lezárult”

– mondta.

Kiss János kiemelte még: Markó Ivántól a táncművészet szeretetét tanulta meg. „Azt, hogy alázattal és szeretettel kell ápolni a táncművészetet, mert az egy csodálatos dolog. A táncművészet felszabadítja a lelkeket” – fogalmazott.

Markó Ivánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti. Mint MTI-hez eljuttatott közleményükben áll,

Markó Iván, a magyar balett óriása, művészeti vezetőként és koreográfusként mindig arra törekedett, hogy a közönséget megszólító, érzelemgazdag, gondolatébresztő, ugyanakkor látványos műveket komponáljon.

Fejléckép: Markó Iván Az igazság pillanata című balettben, 1982-ben (fotó / forrás: Benkő Imre / MTI)

Kapcsolódó

"Annyira hittünk ebben az őrületben, hogy a falon is átmentünk volna"

Negyven éve az akkori végzős klasszikus balett-évfolyam forradalmi hevülettől fűtve úgy döntött, társulatot alapít, és radikálisan új irányokat keres a táncművészeten belül. A Győri Balettről Kiss Jánost kérdeztük, akinek ez az utolsó évada társulatigazgatóként.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Plusz

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

Suejin Kang: „Soha ne adják fel, a nehezebb napokon sem!”

Emlékezetes volt a Budapest Ballet Grand Prix zárónapja. A gálát követően a zsűri két meghatározó tagjával beszélgettünk. Suejin Kang és David Makhateli elmondták, hogyan élték meg a verseny hosszú napjait.
Tánc ajánló

A Duna Művészegyüttes Héttorony című produkciója a Nemzeti Táncszínházban

December 28-án Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című kortárs néptáncszínházi előadásával lép a Nemzeti Táncszínház színpadára a Duna Művészegyüttes. A produkcióban közreműködik Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás.
Tánc hír

Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a Budapest Ballet Grand Prix-n

Első alkalommal rendezték meg a Budapest Ballet Grand Prix-t, ahol az egyetem hallgatói számos dobogós helyezést és különdíjat értek el. Az egyetem gratulációját fejezte ki a győzteseknek és felkészítő mestereiknek.
Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.