Tánc

A tánc, mint a párválasztás evolúciós eszköze

2018.12.03. 13:45
Ajánlom
Egyed Beáta és Cserepes Gyula előadásában december 10-én látható újra a MU Színházban a Late night show című előadás, amely mindannyiunk ősi, hiteles mozgásélménye felé közelít.

A történészek szerint a tánc minden előadóművészet forrása és legősibb formája. Ebből a szemszögből proto-performansznak is nevezhetjük. Kultúrától, vallástól, nyelvtől vagy bármely más identitás-meghatározó szemponttól függetlenül egyetemesen megtalálható a világ minden táján. Mi több, a tánc túlmutat az emberi lényen – több olyan élőlényt is ismerünk, amelyeknek szintén saját „táncuk” van. Az állatok és emberek táncában az az autentikus ösztön a közös, amely az esztétikai élmény helyett praktikus szerepet tölt be: a párválasztás kifinomult evolúciós eszköze.

Egyed Beáta és Cserepes Gyula duettje erre a lényegre fókuszál: az elemi ösztönökre, mint a tánc szülőhelyére. Ezt azon keresztül közelítik meg, hogy az előadás teljes ideje alatt rázzák a testüket. A rezonancia eme mondvacsinált rituáléja egy vibráló teret hoz létre, ahol a néző és az előadó egy másik dimenzióba léphetnek be közösen. Azáltal, hogy önmagunk belsejébe vezető utazásra indulunk, azokat az ősi „szabályokat” űzve, amelyek mélyen a génjeinkbe vannak kódolva, az emberi beszéd előtti helyre merülünk. Abba a szürke zónába – és talán azon is túl -, ahol ember és állat még nem olyan egyértelműen különböznek egymástól.

A két táncos szűnni nem akaró rázkódása egy láthatatlan rezgés-hálóval tölti meg a teret. Lassanként lebontva elvárásokat, türelmetlenséget és közömbösséget. Lassanként a közönség bőre alá kúszik. Észrevétlenül sugárzik a nézők gyűrűjében, a színpadot egy folyton változó térré alakítva át. Az állandó remegés csak felerősíti ezt a testen és hétköznapi tudaton kívüli érzést. Az előadók átalakulása és pszichózisa folyamatosan olyan elemi képeket jelenít meg, amelyekhez mindannyian képesek vagyunk kapcsolódni, mégis amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha hajlandóak vagyunk feladni az ellenállásunkat, akkor akár az eksztázis kapujában találhatjuk magunkat és talán még transzállapotba is eljuthatunk.

A feminin és maszkulin képek folytonos alakulása által a „Late night show” mindannyiunk ősi, hiteles mozgásélménye felé közelít.

A két előadó törékeny tánca annak a szakadatlan körforgásnak a mámora, amely egy kettéosztott világegyetem két fele közötti feszültségből fakad. Ez az előadás annak a tragédiának egy lírai ábrázolása, amely abból a szándékból ered, hogy létrehozzuk a feldolgozhatatlan összhangot. Az „együtt-mégis-külön” örök ballada kortárs adaptációja.

ATELIER 21220: Late night show

december 10. 20.00 MU Színház

  • Alkotók & előadók: Egyed Beáta, Cserepes Gyula
  • Fények: Ints Plavnieks
  • Zene: Januš Aleš Luznar
  • Jelmez: Kis Judit
  • Fotográfus: Dömölky Dániel
  • Promóciós producer: Boldizsár Péter
  • Operatőr: Batka Máté
  • Fővilágosító: Dimeth Balázs

Koprodukciós partner: OFF Alapítvány

Partnerségben a Műhely Alapítvánnyal.

Az előadás létrejöttét a Life Long Burning – DanceWorks!, az Európai Kulturális Alap programja támogatta.

Támogatók: Audiotechnika (HU), MoveIn Studio (HU), Nemzeti Kulturális Alap (HU), SÍN Arts Center (HU), Zagrebački Plesni Centar (CRO)  

Bővebb információ ide kattintva.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rabul ejtette a franciák szívét, most Carreras partnere: Pasztircsák Polina

Violetta szerepében óriási sikert aratott a Toulouse-i Operaház szezonnyitó Traviata előadásában Pasztircsák Polina. A fiatal szopránnal beszélgettünk, aki titkos álmát és zenei idolját is elárulta nekünk.
Klasszikus

Baráth Emőke női zeneszerző műveiből készített új lemezt

A 17. velencei énekes-zeneszerzőnő művei szerepelnek Baráth Emőke és az Il Pomo d’Oro új lemezén, amely az Erato kiadásában jelenik meg.
Zenés színház

„Volt bennem nosztalgia” – Musicalt énekel új lemezén Dolhai Attila

A rajongók és Dolhai Attila kedvenceiből állt össze az a dupla album, amellyel az énekes négy év után visszatér a musical műfajához.
Jazz/World

Így szól A rózsaszín párduc jazz-fusion változatban

A Fidelión mutatkozik be az Antal Gábor Trió stúdió session sorozatának harmadik, befejező része. Két saját szerzemény után ezúttal Henry Mancini híres filmzenéjéből készült feldolgozással jelentkeznek.
Jazz/World

Sötét sarkok a modern jazzben

Mitől sötét a darkjazz, milyen attribútumai vannak, és mi köze van a filmművészethez? Jazztörténeti sorozatunk következő epizódja.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

„Nem pusztán aktuálpolitika” – Angelus Iván a kortárstánc képzés beszüntetéséről

A Budapest Kortárstánc Főiskola intézményalapító rektora a táncművész alapképzés és tanár mesterképzés megszüntetésével kapcsolatban árult el részleteket.
Tánc ajánló

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Tánc hír

„Egy független szellemi műhelyt veszít az ország” – A Lábán Rudolf-díj kuratóriumának közleménye

A Budapest Kortárstánc Főiskola képzéseinek megszűnése kapcsán adott ki közleményt az elismert tánckritikusokból álló bizottság.
Tánc magazin

300 szólóval ünneplik Merce Cunninghamet

Jövő áprilisban Londonban, New Yorkban és Los Angelesben is nagyszabású előadással ünneplik a formabontó koreográfus 100. születésnapját, amit streamelni is fognak a világhálón keresztül.
Tánc hírek

Támogasd a sérült táncosokkal dolgozó Artman Egyesületet!

„Akadálymentesítésre a lelkekben is szükség van” - ennek a mottónak a jegyében dolgozik húsz éve rendületlenül az Artman Egyesület és a színpadi előadásokat létrehozó Tánceánia Együttes. Most segítheted munkájukat!