Több interjúban is elhangzott már, hogy a színház és tánc világából érkeztél a cirkuszművészetbe, arról azonban kevés szó esik, hogy Németország és Anglia fontos állomásai a pályádnak. A nemzetközi tanulmányok és sikerek mellett miért döntöttél úgy, hogy mégis Magyarországon csinálsz karriert?
Soha nem volt kérdés, hogy vissza szeretnék jönni. Azért mentem el, mert azt a táncműfajt, amit szerettem volna tanulni, nem tanították egyetemi szinten Magyarországon. Kimentem, később pedig felvettek londoni musicalekbe táncolni. Viszont akkor már volt egy saját készülő előadásom, az Obscenes. Ez egy tánckabaré volt, amelyben Farkas Gábor Gábriellel és az ottani végzős énekesekkel dolgoztam együtt, magyar sanzon- és kabarédalokat fordítottunk angolra. Választás elé kerültem: megcsinálom ezt a produkciót, vagy leszerződöm Londonba táncosként. Nehéz volt a döntés, mert a Chicago című musicalbe hívtak, de a szívem mélyén tudtam, hogy inkább a színházcsinálást érzem sajátomnak. Jól döntöttem, mert a Unity Theatre meg is vette a következő évadára a produkciót. Viszont magánéleti okok miatt is hazahúzott akkoriban a szívem, és Magyarországon kezdtem el koreografálni – többek között a Budapesti Operettszínházban dolgoztam koreográfus-asszisztensként.
Mindig hittem abban, hogy itthon is sok olyan tehetséges ember van, akivel kiváló produkciókat lehet létrehozni.
A színházcsinálást érzem a legközelebb magamhoz, azt az alkotói folyamatot, amikor egy üres papírról elindul a gondolat, és felépül belőle egy teljes előadás.
jelenet a Solus Amorból (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
A darabotokban is jelen van a nemzetköziség. A My Landnél például kizárólag külföldi artistákkal dolgoztál. Az előadást számos díjjal jutalmazták. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
Ezt kétféleképpen lehet megfogalmazni. Azt gondolom, annál nagyobb siker nincs, mint hogy Magyarországon életre hívtunk egy új előadó-művészeti műfajt. Egy olyan társulatot hoztunk létre, amely az egyik legkelendőbb kulturális exportcikkévé vált az országnak, és nemzetközi hírnevet szerzett magának. De az is jó érzés, amikor egy-egy előadóművész, akivel együtt dolgozol jó pár éve, újra és újra képes megújulni, más színeket bemutatni, új történeteket elmesélni és lenyűgözni a közönséget. Akkor vagyok a legboldogabb, amikor ez összeáll.
Azokra a hullámokra, amiket a mért sikerek jelentenek, például, hogy Edinburgh-ban a Fringe Fesztiválon a kritikusok szerint a miénk volt a legjobb produkció, nem tudok felülni.
Persze, büszke vagyok rájuk, és azt gondolom, rangot ad az, hogy az ember munkáját díjazzák, de soha nem számítottam arra, hogy ilyen elismerést kapunk. Éveken keresztül néztem áhítozó szemmel, ami ott zajlik és sokat inspirálódtam, rengeteg darabot láttam. Viszont, ha valamit mégis ki kellene emelni, akkor a szakmai szemmel mért csúcs egyértelműen az, hogy meghívást kaptunk a New York-i BAM-ba. A Brooklyn Academy of Music olyan kiemelkedő helyszíne az előadó-művészetnek, ahol tényleg a legnagyobbak léptek fel. Álló, tomboló taps szólt akkor a Non Solusnak. Az is csodálatos érzés volt, amikor a New York Times kétszer is cikkezett rólunk egy héten belül.
jelenet a Solus Amorból (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
A Solus Amorban, bár az artisták magyarok, a jegesmedvebábokat egy ismert dél-afrikai tervező, Janni Younge készítette. Miért éppen a jegesmedvét választottátok a természet szimbólumának?
Van otthon egy 1918-ban tervezett kerámiám. Ez egy nagyobb névjegykártyatartó, amelynek a peremén egy jegesmedve áll, maga a tartó pedig olyan, mintha egy örvény lenne, amely a világot magába szippantja. A medve a pereméről néz le, ahogy a világ eltűnik. Meglepett a kerámia kora, mert ez egy nagyon aktuális gondolat. Ezen a műtárgyon nagyon tetszett az, hogy nem a jegesmedve tűnik el hosszú távon, hanem az emberiség. Illetve egy Francis Bacon-festmény is inspirált, a Marching Figures, ahol egy átlátszó dobókockán áll a jegesmedve, és alatta az emberiség a vesztébe menetel. Ennek kapcsán
sokat gondolkodtam azon, hogy az egyensúly a természet és az ember között hogyan tudna helyrebillenni. A kérdésre a válasz pedig maga a szeretet.
Így sűrűsödött a természet, az ember és a szeretet köré ez a harmadik darab, amely az ember és a lélek, az ember és az anyaföld, illetve az ember és szeretet közötti viszonyt analizáló trilógia befejezése. A jegesmedve egyébként csak félig jegesmedve a fehérsége és a formája miatt, valójában egy ősi medvealak.
A jegesmedve névjegykártyatartó (Fotó/Forrás: Recirquel)
A medve behozza az olvadó jégsapkák és a globális felmelegedés kérdését. Volt ilyen szándék az előadás létrehozásakor, hogy reflektáljatok a körülöttünk készülő globális katasztrófára?
Ez inkább áthallás, egy természetes reakció a nézőkben. Eleinte egy kicsit féltem is, hogy az asszociáció ide fogja majd húzni ezt az egészet, de nem bánom, ha valakinek oda vezeti a gondolatait. Egy sokkal globálisabb gondolatmenet volt bennem, a jegesmedve magát a természetet jeleníti meg.
Ahogy említetted is, a Solus Amor egy trilógia záródarabja. Eredetileg is trilógiának szántad, vagy a Non Solus sikere után döntöttétek el, hogy sorozattá bővítitek?
Nem a siker hozta, inkább a hosszú-hosszú évek, illetve a műfaj fonja össze őket egymással. De nemcsak ennek a trilógiának a darabjai kapcsolódnak egymáshoz, a Non Solus például összefügg A Meztelen Bohóc című produkciónkkal is. Utóbbi zárójelenete – a két fiú a kockán: a test és a lélek – inspirálta a Non Solust. Nyolc év alatt összecsiszolódtunk, félszavakból értjük egymást, ami nagyon termékenyítően hat az alkotómunkára.
jelenet a Solus Amorból (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Recirquel)
Az előadásaitokban központi szerepet kapnak a személyes történetek, a Solus Amorban pedig új artistákkal is dolgoztok. Hogyan alakították az ő történeteik a készülő előadást?
Rengeteget adnak, és nemcsak nekem, hanem azoknak a művészeknek is, akik régebb óta vannak a társulatnál. Friss energiát, mozgást, tudást, szemléletet hoztak, és kölcsönös motivációt, amire mind szükségünk van. Nekem pedig új kihívás, hogy bevezessem őket abba a rendszerbe és mozgásvilágba, amit mi képviselünk.
Gurtni, lebegő, kínai rúd, magas drót – különböző cirkuszművészeti elemek, amik a kortárs tánc mellett megjelennek az előadásban. Mi az, amiben egy újcirkuszi előadás meg tud újulni, milyen elemeket lehet még hozzáadni?
Ahogyan a táncnak, ennek is van egyfajta korlátlansága. A nyelvhez is hasonlíthatnám: a költő ugyanazokkal a szavakkal le tud írni egy teljesen más verset, a szavakat bárhogy lehet rendezni. Ez is hasonlóan működik, ezért is nagyon fontos a művészek képzése.
Míg a tánc az önkifejezés eszköze, a cirkusz a káprázaté.
Mindkettőt egyensúlyban kell tartani. Ahogy mi integráljuk a táncot, a kortárs balettet az előadásainkba, az teljesen egyedi, ezért is adtak neki egy önálló műfaji elnevezést, a „cirque danse”-t.
jelenet a Solus Amorból (Fotó/Forrás: Réthey-Prikkel Tamás / Recirquel)
A járványhelyzet miatt minden zár, ami a hazai és a nemzetközi lehetőségeket is érinti.
Idén több mint 110 előadásunkat mondták le külföldön, többek között egy holland turnét, illetve egy négy hónapos francia turnét, úgyhogy a jelenlegi helyzet minket meglehetősen érzékenyen érint. Sok előadásunk elmaradt a Müpában is, de a Solus Amor premierjét szerencsére meg tudtuk tartani a CAFé Budapest keretében a Fesztivál Színházban, ami hatalmas öröm.
Próba szempontjából is nehéz helyzetben vagytok, hiszen a térformákat, a helyzeteket csak együtt, adott esetben speciális térben tudjátok kivitelezni. Hogyan oldjátok meg ebben a helyzetben, hogy folyamatos edzésben maradjatok?
Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag folyamatos karanténban éltünk. Van egy próbatermünk, ahová kizárólag azokat az embereket engedtük be, akik velünk dolgoznak, ők pedig a próbatermen kívül nem mentek sehova. Úgy működtünk, mint egy család, és nagyon inspiratív volt ez az időszak. Egy mikroklímában léteztünk, nem tudtunk semmi másra fókuszálni, csak a munkára.
Fejléckép: Vági Bence (fotó: Hirling Bálint / Recirquel)
hírlevél
