Tánc

A Táncművészek Szövetségének közleménye a Markó-bemutatóról

2013.05.30. 16:57
Ajánlom
A táncszövetség nyilatkozatát az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.

A magyar táncművészet több mint negyven elismert személyisége tiltakozott 2012. szeptember 24-én kiadott nyilatkozatában, a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett példanélküli, 130 milliós rendkívüli támogatása ügyében.

Mindezen tiltakozás ellenére, a Magyar Táncművészek Szövetsége Elnöksége a leghatározottabban elítéli, és egyben elhatárolódik attól az akciótól, amely 2013. május 25-én a Magyar Színházban Markó Iván bemutatójának tapsrendje alatt történt. A véleménynyilvánítás olyan eszközével éltek a provokáció szervezői, amely morálisan elfogadhatatlan, és amelynek nincs helye a táncszínpadokon. A Magyar Táncművészek Szövetsége a továbbiakban is elutasít minden olyan szándékot és véleménynyilvánítási formát, amely egy színházi előadás alkalmát kihasználva kényszeríti rá véleményét a nézőkre, és hivatásukban, emberségükben, sérti meg azokat a táncművészeket, akik tehetségüket, tudásukat áldozzák a magyar táncművészet érdekében.

Ahogy az előzményekről korábban a Fidelio.hu-n már beszámoltunk, a Magyar Színházban a Magyar Fesztivál Balett új előadásának végén, a táncosok - pontosabban Markó Iván - meghajlásakor, a nézők egy csoportja Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetőjének vezetésével bekiabálásokkal zavarták meg a tapsot. Azt követelték, Markó adjon számot arról a 130 millió forintról, amelyet tavaly kapott a Magyar Fesztivál Balett a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

A FreeSZFE-nek adja a MITEM-től kapott honoráriuma felét Robert Wilson

A világ egyik legismertebb rendezője a Nemzeti Színház fesztiválján vett volna részt, ám egészségügyi okokból kénytelen volt távol maradni, előadását nélküle mutatták be. Wilson később közleményben jelezte, hogy nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával – írta meg a hvg.hu.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.
Zenés színház

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Loósz Krisztina táncművész

A Győri Balett egykori magántáncosát tragikusan fiatalon, 57 évesen érte a halál – tudatta az intézmény a Facebook-oldalán.
Tánc ajánló

Szinergiák – Különleges találkozásoknak ad otthont a Fővárosi Nagycirkusz

A társművészeteké a főszerep idén ősszel a Fővárosi Nagycirkuszban. A Carmina Burana mágikus világa, az Urban Verbunk egyszerre újító és hagyományőrző táncművészete, a Duda Éva Társulat újraértelmezett táncszínháza és a Monte Christo grófja című musical, valamint a Kijevi Cirkuszakadémia művészeti projektje várja a közönséget.
Tánc hír

„Premier” fesztivál a Nemzeti Táncszínházban

Három nemzetközi társulat részvételével és hazai bemutatókkal veszi kezdetét a tánc legrangosabb hazai ünnepe, a Budapest Táncfesztivál, melyet szeptember 18. és október 9. között rendeznek meg a Nemzeti Táncszínházban.
Tánc hír

Rendhagyó fesztivállal búcsúzik a jubiláló L1danceFest

Huszadik, és egyben utolsó alkalommal rendezik meg szeptember 1. és 5. között az L1 Egyesület a kortárs előadóművészetek egyik legrangosabb szemléjét, amely a jubileum alkalmából a budapesti bázis mellett számos vidéki helyszínen képviselteti magát.
Tánc ajánló

Külföldi és hazai táncművészek a tánc legrangosabb ünnepén a Nemzeti Táncszínházban

Nem könnyű, sőt majdnem lehetetlen csak egy előadást választani az idei Budapest Táncfesztivál programkínálatából. Ha lehetne, azt ajánlanánk a közönségnek, hogy minden estét töltsenek a Millenárison, ünnepeljék a táncművészetet a Nemzeti Táncszínház programjaival. Neves külföldi táncegyüttesek, jubiláló magyar művészek és természetesen a hazai közönség kedvencei is ott vannak az előadók sorában a 2021-es Budapest Táncfesztiválon.