Tánc

A történelemben először nő táncolja A diótörő címszerepét

2019.12.19. 13:55
Ajánlom
A Dayton Balett művészeti vezetője, Karen Russo Burke néhány hónapja egy unortodox ötlettel állt elő: mi lenne, ha nő táncolná A diótörő címszerepét?

Felkérte a feladatra Miranda Dafoe-t, akit meglehetősen sokkolt az ötlet, végül azonban elvállalta a szerepet.

„Clara végülis az egészet csak álmodja a csatától a Cukorországig. Szóval miért ne álmodhatna egy lány arról, hogy egy nő védi meg őt a patkányoktól, és kíséri el az útján?”

– fogalmazott. A művészeti vezető ezzel a paradigmaváltással a társadalmi szemléletváltozásra is szeretett volna reagálni. A darabot ugyanakkor két szereposztásban játsszák, így a közönség akár össze is vetheti a  női és férfi Diótörőt. A női karakterhez persze néhány módosítást is végre kellett hajtani az eredeti librettóhoz képest, különösen a jelmezben és a koreográfiában. „Mivel a férfi ugrásokra a zenében hosszabb idő van hagyva, ezért Karennel kitaláltunk olyan ugrásokat és forgásokat, amikkel ki lehet tölteni ezt az időt, és amelyek mindeközben kellően szuggesztívek, mégis nőiesek” – mondta Dafoe.

A cselekményben egészen a csatajelenet végéig nem derül ki a nézők számára, hogy itt egy női diótörőt látnak. Akkor azonban leveszi a Diótörő maszkot, és felfedi hosszú haját. Azonban nem akartak azonos neműek szerelméről beszélni az előadásban, ezért

a női Diótörő és Clara partnertáncát kivették a koreográfiából, és kettejük kapcsolatát egyfajta nővérségre cserélték, amelyben Diótörő Clara példaképe.

A szokatlan Diótörővel nemcsak a genderkérdésre, de a jelenlegi politikai helyzetre is reagál a társulat. „Tavaly tavasszal volt egy hatalmas tornádó és lövöldözés Oregon Államban. Ezért A diótörő csatajelenetében a fegyvereket piros-fehér sétapálca-nyalókára cseréltük. Nemcsak a feminista mozgalmat követjük, de próbálunk azzal a traumával is foglalkozni, amin keresztülment ez a közösség” – fogalmazott.

(forrás: dancemagazin.com, Fejléckép: Margot Aknin, Courtesy Dayton Ballet)

10 izgalmas adalék A diótörő-sztorihoz

Kapcsolódó

10 izgalmas adalék A diótörő-sztorihoz

Vannak, akik számára A diótörő a karácsonyi időszak elengedhetetlen része. A mesét már jól ismerjük, de vajon tisztában vagyunk-e a darab keletkezésének kevésbé ismert részleteivel?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A test öröme – Szeri Viktorral dolgozik a Willany Leó

A Willany Leó Improvizációs Táncszínház #kaméleon című sorozatában minden alkalommal egy-egy külsős alkotót hív meg. A november 19-i, Pleasure című előadásukat Szeri Viktor koreográfussal hozták létre.
Tánc ajánló

Istenek, hősök és titkos szobák – elindul Európa legnagyobb immerzív színházi kalandja

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció nyílik november 5-én Budapesten. A Walk My World című show hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, mitikus világában istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére.
Tánc hír

A tánc a jóllét és egészség szolgálatában – sikerrel zárult a 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia

A Magyar Táncművészeti Egyetem október 10. és 11 között rendezte meg a jubileumi, 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát „Test, Lélek, Lüktetés – A tánc a jóllét és egészség szolgálatában” címmel.
Tánc hír

Magyar sikerek a Szebeni Balletversenyen – Balog Márton első helyezést ért el

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét bizonyítottak: kiváló eredményeket értek el a Szebeni Balletversenyen, ahonnan egy első és három harmadik helyezéssel tértek haza.
Tánc hír

Miklósa Erika: „Már harmadik éve figyelhetem a Budapest Ballet Grand Prix mágikus felívelését”

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.