Tánc

A Tünet apropóján

2013.02.10. 13:37
Ajánlom
Apropó címmel két darabot mutat be egy este a Tünet Együttes: a társulat új produkcióját március 8-9-én láthatja a közönség a MU Színházban.

A Tünet Együttes 10 éves, a társulat vezetője, Szabó Réka pedig 44 - ebből az alkalomból született a két darabból álló est. A közönség először Szabó Réka Ez mind én leszek egykor című egyszemélyes produkcióját, egyfajta személyes leltárját láthatja. A darab Szabó Réka harmadik szóló produkciója, a számos külföldi fesztivált megjárt A lila hangyászt (1999) és a Lomtalanítást (2006) követi.

Az este második darabja, a Nem emlékszem, hogy így neveltek volna, amely Ardai Petra workshopja alapján született, élettöredékeket mutat be 7 évestől 77 éves korig. A darab ihletője a BBC 7 Up című dokumentumfilm-sorozata volt, amely egy hétéves gyermekekből álló csoport sorsát követi nyomon. A "gyermekek" jelenleg már 56 évesek. Az időt töredékesen dokumentáló, hétévente ismétlődő bepillantás révén teljesen egyedi, ugyanakkor sokban hasonló életutak bontakoznak ki. Az egyik fő közös vonás az, hogy a gyermek mindannyiukban tovább él még akkor is, ha álmaikat már elfojtotta a sok csalódás, illetve hogy sosem adják fel, és új álmokat találnak ki, hogy érdemes legyen tovább élni az életet. Ez volt a kiindulópontja annak a workshopnak, amelyet Ardai Petra, a holland-magyar Space Színház alapító tagja tartott 2012 őszén a Tünet Együttesnek, akik valós és kitalált emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az ebből született darab költői, szívszorító, humoros, egyszerre személyes és mindenkire jellemző - olvasható a darab ismertetőjében. A produkció első verzióját a Tünet Együttes születésnapi fesztiválján mutatták be 2012 decemberében a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az előadást Furulyás Dóra, Gőz István, Szabó Réka és Szász Dániel hozta létre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Jazz/World

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.
Zenés színház

Világsztárokkal indul a nyár a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A színház vezetése a már megtervezett programokból, valamint új eseményekből, koncertekből és előadásokból egy újraépített nyári repertoárral kívánja megszólítani és beinvitálni a közönséget.
Plusz

85 éves lett Buddha földi alakja, a dalai láma

A tibeti buddhisták Nobel-békedíjas szellemi vezetője immár hatvanegy éve él száműzetésben.
Plusz

A nagyorrú Beatle – Ringo Starr 80 éves

A Beatles egykori dobosa virtuális jótékonysági koncerttel ünnepli a kerek évfordulót.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Táncba hívunk! - A Duna Művészegyüttes nyári programja

A Duna Művészegyüttes idén nyáron gyerekelőadással is készül.
Tánc hír

Kezdőket és profikat is vár a Duda Éva Társulat nyári workshopja

A Duda Éva Társulat első alkalommal rendezi meg nyolc napon át tartó intenzív kurzusát augusztus 1. és 8. között, amelyre kezdőket, haladókat és profi táncosokat is várnak.
Tánc ajánló

A Cirkusz az Éjszakában zárja a Müpa online közvetítéssorozatát

A Recirquel előadása június 28-án 19 órától első alkalommal látható teljes egészében online.
Tánc ajánló

Hazai és nemzetközi néptánc kavalkáddal készül a Nemzeti Táncszínház

A flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncok töltik be a Millenárist július 16. és 23. között a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein, a TáncParkon.
Tánc interjú

Misztikus terek, avagy visszatérés a képzőművészethez – Gergye Krisztián festményeiből nyílik kiállítás Kőszegen

A hazai kortárs színház- és táncművészet kiemelkedő alkotója ezúttal új oldalát mutatja meg: festőként lép elő a Levitációk című tárlaton, amelyen főként a karantén idején született alkotásaiból láthatunk válogatást. A Kőszegi Várszínház kiállításának megnyitóját június 21-én, vasárnap 18.00 órakor tartják a Jurisics-vár lovagtermében.