Tánc

A Tünet Együttes bemutatja, hogy működik ma egy független társulat

2019.02.18. 12:05
Megosztom
Február 18-án és 19-én a Trafóklubban szembesít a Tünet Együttes a következő kérdésekkel: Hová tart a független színház? Mi közünk van ehhez nekünk, nézőknek? Régen minden jobb volt?

A három alapítótag, a 15 éve együtt dolgozó Szabó Réka, Szász Dániel és Gőz István a társulat történetét meséli el és kínálja fel egy közösségi élmény létrehozására a tőlük megszokott önironikus és groteszk humorral. Cél a saját – szűkebb és tágabb – helyzet értelmezése.

Hogyan érdemes folytatni a munkát, mikor a csapat tünetegyüttese az ország tünetegyüttese is egyben?

Miközben a Trafó fenti nagytermében sikeres előadásaik futnak (Az éjszaka csodái, Burok), lent, a pincében beengednek a mindennapjaikba. Az új előadás a kollektív kiégési szindróma tüneteit tárja fel, a nézőkkel együtt keresi a cselekvés lehetőségét.

„A Tünet most ahelyett, hogy illedelmesen megcsinálná a következő nagyszínpadi produkcióját, inkább kilép a komfortzónájából és megpróbál szembenézni saját múltjával, jelenével, lehetséges jövőjével – egy olyan országban, ami a hazája kéne, hogy legyen” - mondta Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője.

A Tünet Együttes nem először foglalkozik aktuális társadalmi kérdésekkel. A 2010-es Katona József Színházzal közös Gyász című előadásban már saját művészetük gyászszertartását tartották az egyre szűkülő lehetőségekre reagálva. A 2012-es Voksban pedig – mely elnyerte az év legjobb táncelőadása díjat is – a néző átélhette milyen elveszíteni a demokratikus választás jogát.

A tünetegyüttes

február 18., 19. 19:00 Trafóklub

Alkotók és szereplők: Gőz István, Szabó Réka, Szász Dániel

Alkotótársak: Kőrösi Máté, Czakó Máté, Valcz Péter

Közreműködő: Papp Éva

Dramaturg: Valcz Péter

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.