Tánc

A világ legjobb artistaprodukciói Budapesten!

Januárban 14. alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált
2021.12.16. 11:30
Ajánlom
Január 11. és 17. között Budapestre figyel a világ! A világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számontartott Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a világ legjobb artistaművészei, kulturális csemegék, élethű VR-játék és szakmai konferenciák várják az érdeklődőket.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál Magyarország egyik legkiemelkedőbb, kétévente megrendezésre kerülő kulturális programja, melynek középpontjában a több száz évre visszatekintő emberi akarattal létrehozható csoda, a cirkuszművészet tradíciói állnak. A Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivállal egyenrangú eseményre a világ legjobb artistaművészei érkeznek Budapestre, hogy elnyerjék a közönség és a rangos nemzetközi zsűri szívét. A cirkuszművészet nemcsak a közönség vizuális érzékeire gyakorol komoly hatást, hanem érzelmeket is kiváltó, önálló művészeti ág, melynek segítségével kulturális körutazást is tehetünk a világ körül, ugyanis minden artistaprodukció egyben ízelítőt ad a saját kultúrájából is.

UAD6127-113041.jpg

Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nulladik napján, január 11-én 19 órától a Művésztelepen a Circustheatrum Szentivánéji álmodók című workshopját tekinthetik meg az érdeklődők. Shakespeare klasszikus színpadi műve elevenedik meg a cirkuszban. A színház, a cirkusz, a zene és a tánc ötvöződik különleges összművészeti produkcióvá a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium produkciós projektje, a CircusTheatrum új előadásában.

Elképesztő cirkuszi produkciók hat napon át

Január 12-én 17 órától kezdődik a Red Carpet Show, az artistaművészek ünnepélyes bevonulása a Fővárosi Nagycirkusz előtt, ahol a rajongók köszönthetik a nemzetközi hírnévnek örvendő művészeket.

A Fővárosi Nagycirkusz előtti téren egy héten át egy különleges gömbsátor fogadja a látogatókat, akiket a szervezők egy technikai újdonsággal is várnak: egy különleges, élethű VR-játék által kötéltáncosokká válhatnak és megtapasztalhatják, hogy milyen érzés hét méter magasan egyensúlyozni.

UAD5521-113040.jpg

Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)

A cirkuszművészet rajongóinak januárban is több alkalommal nyílik lehetőségük megtekinteni az „A” és a „B” versenyprogramokat, melyekben a négy kontinensről érkező, a világ legjobb artistaművészei mérik össze a tudásukat. A fesztiválon szinte az összes cirkuszművészeti zsáner látható lesz: lírikus levegőszámok, akrobatikai, - ügyességi-és egyensúly produkciók, híres bohócok. Magyarországot a többszörös cirkuszfesztivál-díjas Richter Kevin csoport képviseli lélegzetelállító szaltókkal fűszerezett deszka számával. A humort a számtalan szakmai díjjal elismert Misha Usov, a Cirque du Soleil sztárja és a virtuóz ritmusérzékéről, páratlan zsonglőrtehetségéről, valamint bűvészi képességeiről ismert Andrey Averyushkin képviselik. Az ember és állat között létrejövő boldog harmóniát és együttműködést Mihail Nyikolajevics Ermakov, egy százéves orosz cirkuszi dinasztia tagja mutatja be a porondon bohókás kutyusaival. Az Örményországból érkező Vardanyan Brothers egy ritkán látott, tőrrel egyensúlyozó hand to hand számot mutatnak be. A Butterfly Sarychevs egy igazán látványos dupla sitz produkcióval érkezik Közép-Európa egyetlen, egész évben nyitva tartó kőcirkuszába, ahol az orosz artistaművészek légies, neon pillangókként szárnyalnak a levegőben. A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervezői mindig törekednek rá, hogy ritkán látott, különleges produkciókat hozzanak el a magyar közönségnek. Ezek közé tartozik a Zaripov Group deszka produkciója is, melynek a négyes szaltókon kívül az adja a különlegességét, hogy mivel általában a deszka számokat férfi cirkuszi műfajként tartják számon, ebben az esetben mégis légies hölgyek adják elő.

Mivel Magyarország világviszonylatban a cirkuszművészet élvonalába tartozik, ezért január 14-én 18 órától érdemes megtekinteni az ígéretes magyar utánpótlást, akik a Newcomer Show keretében mutatkoznak be.

A világ egyik legnívósabb cirkuszfesztiválja január 17-én ér véget a 19 órától kezdődő Gála Show-és díjátadó ceremóniával, amelyen ismét megtekinthetők a fesztivál legjobb produkciói és együtt drukkolhatunk kedvenceinknek.

A XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál konferencia programjai

A fesztiválhoz két tudományos program kapcsolódik: a „Cirkuszépületek Európában” című nemzetközi tudományos konferencia és a „Cirkuszpedagógia lehetőségei a magyar oktatási rendszerben” című pedagógiai módszertani konferencia.

Január 11-én, a „Cirkuszépületek Európában” című nemzetközi tudományos konferencia keretében, neves külföldi és magyar előadók tartanak építészettörténeti konferenciát a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában, amely 10 órától egy, a fesztivál végéig ingyenesen megtekinthető cirkuszépület történeti kiállítás megnyitójával veszi kezdetét. A konferencia témájának középpontjában az európai cirkuszépületek keletkezésének, fennmaradásának, átalakulásának, funkcióváltásának, pusztulásának és megújulásának folyamatai, kérdései – kutatott és kutatásra váró európai példái és dokumentumai állnak. A meghívott cirkuszi szakemberek, tudományos kutatók, közgyűjteményi szakemberek több nézőpontból mutatják be a cirkuszépületek helyét és szerepét az európai építészetben, a cirkuszépületek sajátosságait a szórakoztatóipar és az előadóművészet jellegzetes építészeti kultúrájával összefüggésben.

UAD6554-113042.jpg

Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál (Fotó/Forrás: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)

Január 13-án 10 és 13 óra között a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében „A cirkuszpedagógia lehetőségei a magyar oktatási rendszerben” címmel rendeznek tudományos és módszertani konferenciát.

Az esemény fókuszában a cirkuszművészet pedagógiai aspektusainak, a cirkusz és az oktatás kapcsolódási pontjainak kutatása és felhasználása áll, amelyek arra keresik a választ: hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel képes a magyar oktatási rendszert hatékonyabbá, sokszínűbbé, érdekesebbé tenni a cirkuszpedagógia.

A meghívott cirkuszi szakemberek, tudományos kutatók és oktatási vezetők számos szemszögből vizsgálják és mutatják be a magyar oktatási rendszer és a cirkuszművészet összefüggéseit, a cirkuszpedagógia felhasználási lehetőségeit, területeit az alap- és középfokú oktatás-nevelésben, valamint a felsőoktatásban.

További információ a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválról az esemény honlapjára kattintva érhető el.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.
Tánc hír

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját. A tánc világnapjának előestéjén az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestésével is felelevenítették az intézmény múltját.