Tánc

A világhírű Ballets Russes 100 éves videója

2015.01.23. 11:02
Ajánlom
Az egyik legfontosabb tánctörténeti ritkaságra és történeti dokumentumra találtak rá, melyen a huszadik század legendás táncegyüttese látható mozgófilmen. VIDEÓ

Néhány évvel ezelőtt találták meg és azonosították azt az 1928-as felvételt, melyen a Gyagilev vezette világhírű Orosz Balett társulata látható Montreux-ben. A harminc másodperces videó történeti jelentősége abban áll, hogy a század első harmadának balettművészetét markánsan meghatározó együttesről ezeddig semmilyen felvétel nem került még elő, vagyis az utókor ezen a felvételen tekintheti meg őket először mozgás közben.

Az Orosz Balett (Ballets Russes)

Szergej Gyagilev (1872-1929) a szentpétervári cári balett táncos-koreográfusát, Mihail Fokint kérte föl, hogy dolgozzanak együtt Párizsban. Itt alapították meg és mutatták be az Orosz Balettet a francia közönségnek, melyet a szentpétervári Mariinszkij Színház és a moszkvai Nagyszínház táncosaiból válogattak össze. Az 1909 májusában a párizsi Théâtre du Châtelet-ban tartott legelső, legendás előadásoktól kezdve az Orosz Balett társulata az egész európai balettművészetre nagy hatással volt. Első sikereiket Igor Sztravinszkij Petruska és Tűzmadár című műveivel szerezték, mellyel a modern balett alapjait fektették le. Olyan hírességek táncoltak itt, mint Anna Pavlova, Tamara Karsavina, Olga Spessivtzeva és a híres tánczseni, Vaclav Nizsinszkij. A társulat különböző korszakait a század későbbi évtizedeire is hatást gyakorló koreográfusok neve fémjelzi: Fokinon és Nizsinszkij-n kívül Léonide Massine, Bronyiszlava Nyizsinszka, Szergej Lifar és George Balanchine készített koreográfiákat. A Párizsban töltött két évtized (1909-1929) alatt a Ballets Russes összművészeti jellege a modern balettet a modern zenével és a modern képzőművészettel társította, magához vonzva ezzel a kor legnagyobb művészeit (Braque, Picasso, Dalí). A húszéves sikertörténet Gyagilev 1929-ben bekövetkezett halálával zárult, ekkor a társulat feloszlott, ám az Orosz Balett olyan hírnévre tett szert, hogy a század egyik legjelentősebb táncművészeti korszakává vált.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ilyen volt a Sziget Fesztivál első két napja – Galéria

Szabadság, buli, önfeledt szórakozás, némi kultúrával megspékelve – a Sziget idén is hozza a formáját, a fesztiválozók pedig nagyon várták mindezt, főleg két év kihagyás után. Fura jelmezekbe bújt fiatalokból most sincs hiány, mindenki barátságos, és nagy csodálkozásunkra földön fetrengő fesztiválozókból is jóval kevesebbet láttunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Színház

29 éves korában elhunyt Uszléber Ádám színpadtechnikus

A Komáromi Jókai Színház munkatársát hosszú betegség után, tragikusan fiatalon érte a halál – tudatta Facebookon a teátrum.
Klasszikus

Tihanyban lép fel a világhírű Marmen Quartet

A brit vonósnégyes első Magyarországi koncertjét adja az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására, az esemény a Harmónia a Vizek Felett III. – Bencés Zenei Ünnep programsorozat részeként valósul meg, és egyben tiszteleg Joseph Haydn előtt születésének 290. évfordulója alkalmából.
Vizuál

Elsőként Budapesten látható a rasszizmus elleni vándorkiállítás

A rasszizmus és a radikalizáció elleni harc fontosságára hívja fel a figyelmet egy bécsi vándorkiállítás, amely augusztus 23-tól lesz látható a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Az Osztrák Történelem Háza (hdgö) tárlatát a nagy nemzetközi sikerre való tekintettel világkörüli útra indították. "A radikalizáció bécsi modellje. Ausztria és a Soá" című kiállítást elsőként Budapesten mutatják be.
Plusz

Udvarlási tánc a Willendorfi Vénusz árnyékában – Programajánló a Sziget 3. napjára

Nem mindennapi udvarlási táncot láthatunk az olasz művész, Alessandro Sciaronni tolmácsolásában, amelyben szinte akrobatikus mozdulatokkal feszülnek egymáshoz a testek. Ha a táncból nem lenne elég, nézzük meg a Willany Leó előadását is, levezetésképpen pedig irány az ArtZone, ahol kollázsolhatunk, festhetünk és zenélhetünk is. Látogassatok el a Fidelio támogatásával megvalósuló színház- és táncplaccra augusztus 12-én is!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Erdély legnagyobb kulturális fesztiválján lép fel a Székesfehérvári Balett Színház

A társulat meghívást kapott a 13. Kolozsvári Magyar Napokra, előadásuk, a Fantomfájdalom augusztus 16-án lesz látható.
Tánc galéria

Balett-táncosok a 20. századi Magyarország utcáin – GALÉRIA

A balett a 16. század óta rendkívül népszerű színpadi forma, amely folyamatosan elvarázsolja a közönséget: a légies, kecses mozgás mindig csodálat övezte.
Tánc ajánló

Bartók parasztdalai táncban és jazzben elmesélve

Feledi János táncművész és Oláh Dezső jazz-zongorista együttműködése nem újkeletű, immár a harmadik közös munkájukra készülnek a Nemzeti Táncszínház szabadtéri fesztiválján, a TáncParkon. A július 22-én bemutatásra kerülő Esszencia című jazz táncesten közreműködik a Nemzeti Színház színművésze, Szűcs Nelli is.
Tánc ajánló

Carmina Burana a Maribori Balett előadásában a Margitszigeten

A Carmina Burana július 1-jén kerül színpadra a Margitszigeten. Tüzes, letisztult, lélegzetelállító. Két kultikus darab modern feldolgozásával indul az idei szezon második hónapja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttesének előadásában.
Tánc interjú

„Jelentősége van az időnek” – interjú Barta Dórával

Miközben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban sikerrel mutatták be a Bánk bán-rendezését, Barta Dóra márciusban átvehette a Seregi László-díjat. A kitüntetésről, a tánc és az opera kapcsolatáról, valamint a fiatal táncosgeneráció lehetőségeiről is beszélgettünk.