A 20. század táncművészetét meghatározó Pina Bausch néhány nappal legutolsó bemutatója után hunyt el 2009-ben, társulata azonban együtt maradt, és a repertoáron lévő előadásaikat továbbra is játsszák Németországban és világszerte. A Nelken (Szegfűk), a Café Müller és a társulat magyarországi tartózkodása inspirálta Wiesenland (Zöld Föld) előadások után most a Sweet Mambo című Bausch-koreográfiát láthatja a magyar közönség a Nemzeti Színházban, a magyar soros EU-elnökség kiemelt kulturális programjaként.
Pina Bausch a táncszínház vegyes műfajának úttörője volt, akinek személye megihlette Federico Fellinit és Pedro Almodóvart is. 1940. július 27-én született Philippine "Pina" Bausch a Düsseldorfhoz közeli Solingenben. Kávéház-tulajdonos szülők gyermekeként szerzett emberi tapasztalatai első alkotói periódusára is hatással voltak. 14 évesen az esseni Folkwang Akadémiára jelentkezett, az iskola befejezése után, 1960-tól ösztöndíjjal folytatta tanulmányait a New York-i Julliard Schoolban, ahol olyan mesterek tanították, mint Anthony Tudor, José Limón és Paul Taylor. Itt a New American Ballet mellett Paul Sanasardo és Donya Feuer társulatában lépett fel, majd tagja lett a Metropolitan Opera balett-társulatának. 1962-ben visszatért Essenbe, és mint szólótáncos csatlakozott a Folkwang Balletthez. 1968-ban első önálló munkáját Fragmente címmel Bartók Béla zenéjére alkotta meg. A következő évben átvette a Folkwang Táncstúdió vezetését, 1972-től kezdődően pedig a Wuppertal Opera Ballett - később Tanztheater Wuppertal Pina Bausch - művészeti vezetője lett. Előadásainak (Café Müller, 1978, Kontakthof, 1978, Nelken, 1982) visszatérő, komor témái a női-férfi interakció, a szorongás, magány, elidegenedés, emellett azonban megjelennek a humor és remény elemei is. Darabjai jellemzően dialógusok és mozdulatok, gyakran egy szürreális természet rövid egységeiből áll össze. Bausch, aki először használta a "táncszínház" kifejezést, 2007-ben első nőként vehette át művészet és filozófia kategóriában a japán Kyoto-díjat, majd 2008-ban a rangos Goethe-díjat. 68 korában hunyt el 2009. június 30-án.
A koreográfus egyik közeli barátja volt Wim Wenders; a Bausch munkájáról szóló filmet nagyjából két évtizedig tervezték. A rendező saját bevallása szerint csak a 3D megjelenésével merte vállalni a feladatot, mert ezáltal autentikusabban fordítható le a tánc a film nyelvére. Úgy tervezték, 2009 nyarán kezdik el a forgatást. Az eredeti tervek szerint Bausch társrendezőként segítette volna Wenderst, a stáb követte volna a Wuppertali Táncszínház társulatát európai és ázsiai turnékra is. A forgatás megkezdése előtt két nappal a koreográfus elhunyt. A családtagok és a táncosok arra biztatták a rendezőt, készítse el filmjét, amelyhez az új helyzet új forgatókönyvet kívánt: a táncosok beszélnek mesterükről, majd mozdulatokba öntik gondolataikat. A Tanzt, sonst sind wir verloren című film premierjét 2011 februárjában a Berlinalén tartották.
Bausch, akit egy neves tánctörténész, kritikus a magatartásformák archeológusának nevezett, a Sweet Mambóban (2008) kilenc táncos, hat nő és három férfi előadásában a csábítás és elcsábulás, az érzelmi ragyogás és nyomorúság, a sebezhetőség, a lelki és fizikai törékenység hullámzását fogalmazza meg.
A koreográfus illúzióktól mentesen látja és láttatja a férfi és nő kapcsolatát az egymást követő, látszólag összefüggéstelen jelenetekben. A táncosok, hogy a szerepük és a saját életük közötti távolságot eltöröljék, időnként megszólítják a közönséget, és magukról mesélnek történeteket. A kétrészes műben magával ragadó szólók és együttes táncok váltják egymást, melyekben a gesztusok lágysága, könnyedsége, légiessége, az arcok kifejező ereje, a gyönyörű ruhák elkápráztatnak.
hírlevél
