Tánc

A zsonglőrködés forradalmára a Trafóban játszik az érzékeinkkel

2019.09.19. 13:50
Ajánlom
A világ egyik legnagyobb zsonglőrjeként számontartott Jérôme Thomas és társulata a Magnétic című előadással mutatkozik be a Trafóban szeptember 20-án és 21-én.
magnetic2-134750.jpg

Magnétic

Harmadik típusú zsonglőrködés? Az előadás alapvetően kettősségekre épül: taszítás-vonzás, fény-sötétség, káosz-rend, fekete-fehér. Az újmágia és a zsonglőrködés műfajából egyaránt táplálkozó darabot áthatja egyfajta misztikum:

mintha alkotói a világ működését igyekeznének leképezni, és leleplezni az emögött rejtőző titkot.

Mindezt éteri zene kíséri, amely egyszerre tartalmaz nyugtalanító disszonanciát és emberen túli letisztultságot. A látvány pedig lélegzetelállító: négy zsonglőr a sötét térben fehér gömböket manipulál, különböző geometriai alakzatokat formálva, melyek hol lebegnek, hol forognak, hol táncra kelnek Thomas varázslatos és finoman pontos univerzumában.

Jérôme Thomas társulata a párizsi Centre Pompidou akusztikus/zenei kutatóközpontjával együttműködésben álmodta meg ezt a projektet. Ám a Magnétic gondolatvilága nem előzménynélküli Thomas munkásságában: 1995-ban a HIC HOC című produkciót jegyzi mint koreográfus, melyben egy igen hasonló látványvilág és gondolatiság jelenik meg. Ekkor figyel fel a szakma a formabontó és újító Thomas-ra. Húsz évvel később a Magnétic-kel szintén négy fiatal és kiemelkedően tehetséges akrobatával álmodja meg a snitt-szerű jelenetezésre épülő előadást.

A darab alaptémája az idő fogalmán és jelenségén való töprengés: a múló időn éppúgy, mint a művész viszonyán saját jelen(idej)ével.

A négy zsonglőr három etűdben viszi színre a tematikát, ahol az egyszerű rudak, elasztikus anyagok és polisztirol lemezek elegendőek ahhoz, hogy egy hipnotikus világba sodorják nézőit.

(Fejléckép: Christophe Raynaudde)

Cirkusz - elefánt és sósperec nélkül

Kapcsolódó

Cirkusz - elefánt és sósperec nélkül

Ha 2016 kultúrájáról beszélünk, nem lehet szó nélkül elmenni egy műfaj mellett, amit úgy hívunk: újcirkusz. Idén ugyanis - többek között a Recirquel társulatnak köszönhetően - minden eddiginél nagyobb figyelem hárult erre a színházi-cirkuszi formanyelvre, ami kétség kívül az egyik legprogresszívebben fejlődő műfaj ma.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.