A produkció a megfoghatatlan időt próbálja a mozdulatok mentén formába önteni, arra keresve a választ, hogy mennyi emlék, vágy, terv és tapasztalat sűríthető bele egy órába, egy pillanatba, hogyan formálódik az ember élete előre haladtával.
Ladányi Andrea estjén hat férfi – hat generáció – képviselteti magát, akik erre az egy alkalomra álltak össze, hogy megmutassák hogyan lesz a jövőből jelen, és a közönséggel együtt eszméljenek rá arra, hogy amit ma még jelennek látunk, nemsokára közeli múlttá alakul.
A partnerek – a hetvenes, a hatvanas, ötvenes, negyvenes, harmincas és húszas korosztály tagjai, – három tagja, Jorma Uotinen, Tero Saarinen és Javier Arozena is más-más kultúrából érkezik, így válik a produkció határtalanná és időtlenné.
Ladányi Andrea életét is meghatározza az utazás, a külföldi lét, hiszen eddigi pályafutása során megfordult már Kanadában, tanított az Egyesült államokban, ahol megismerkedett a modern táncművészettel, és dolgozott szólótáncosként a Helsinki City Theatre-ben és a Helsinki Operaházban is.
A Budapesten bemutatott Divided Time-ot közönségtalálkozó és pódiumbeszélgetés követi, ahol az alkotók beszélnek pályájukról, az előadásról, valamint közös nyelvükről: a táncról.
Előadók:
Ladányi Andrea
Jorma Uotinen, finn táncművész, akit utoljára 2008-ban láthatott a magyar közönség
Tero Saarinen, finn táncművész-koreográfus
Javier Arozena, Barcelona Critics Awards-al kitüntetett spanyol táncművész
Frenák Pál, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművész-koreográfus
Bajári Levente, Harangozó-díjas táncművész
Maurer Milán, A Tánc Fesztiválja Legjobb férfi táncművésze díj nyertese
Borlai Gergő, Fonogram- és Artisjus-díjas dobos
Koncepció, rendezés: Jorma Uotinen, Ladányi Andrea
A Divided Time október 1-jén látható a Nemzeti Táncszínházban, az előadásra az alábbi oldalon válthatók jegyek.
Fejléckép: Ladányi Andrea (fotó: Kaszner Nikolett / Nemzeti Táncszínház)