Tánc

Akiknek a házfal is táncparkett – újra Magyarországon a vertikális tánc úttörői

2022.05.04. 14:40
Ajánlom
Képzeld el a következőt: teljes nyugalomban sétálsz az utcán a többi emberrel együtt, amikor a semmiből hirtelen megszólal a zene, és az egyik épület oldalán fél tucat artista kötélen leereszkedve táncolni kezd a muzsika ütemére. Valami ilyesmit tesz a BANDALOOP. Érdemes fürkészni a nagyvárosok házfalait!

A tömeg egy pillanatra megáll, a tekintetek a mobiltelefonok kijelzőiről az ég felé emelkednek, és pár pillanatig a lent állók mindent feledve átadhatják magukat a varázslatnak. Mesésen hangzik, igaz? Akkor elárulunk egy titkot: májusban érdemes lesz nyitott szemmel járni Magyarország nagyvárosaiban is, mert könnyen előfordulhat, hogy valaki tánctérnek használja majd egy ház falát!

Azt mondják, kihívjuk magunk ellen a halált azzal, amit csinálunk. Én inkább azt mondanám, megerősítjük magunkban az élni akarást” – állnak az alapító, Amelia Rudolph szavai az oaklandi székhelyű BANDALOOP oldalán.

A vertikális tánc úttörőjeként is emlegetett csapat célja, hogy gravitációt meghazudtoló művészetükkel nyissanak új perspektívát a világra, miközben a természet csodái és az emberi közösség ereje előtt tisztelegnek. Rudolph-ban egyetemi végzősként fogalmazódott meg a gondolat, hogy két szenvedélyét, a táncot és a hegymászást valamilyen formában összeházasítsa.

Bandaloop_Kalvin_ter_MUPA2-142217.jpg

A BANDALOOP a Kálvin téren (Fotó/Forrás: Bartók Tavasz)

Miközben a tánc, mint spirituális rituálé témáját feldolgozó diplomamunkáján dolgozott, nem tudta nem észrevenni, hogy tulajdonképpen a hegymászás maga is egyfajta duett a szikla és a mászó között. És ha egy hegyfallal lehet táncolni…

A cikk folytatásához kattints a Bartók Tavasz blogjára.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A BANDALOOP 2017-ben, Texasban (fotó/forrás: James Adamson / Bartók Tavasz)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Klasszikus

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.