Tánc

Angelin Preljocaj: „A saját migrációs történetemre utalok”

A világhírű Ballet Preljocaj visszatérő vendég Magyarországon, azonban most először láthatja a magyar közönség a The New York Pieces elnevezésű darabot, amit a francia csapat szellemi és művészeti vezetője, az albán származású táncos-koreográfus, Angelin Preljocaj koreografált. Ennek kapcsán a Nemzeti Táncszínház készített vele villáminterjút.
Angelin Preljocaj

Angelin Preljocaj (Fotó/Forrás: Lucas Marquand-Perrier)

- A The New York Pieces előadás két része 16 év különbséggel készült a New York City Ballet számára, azonban most a saját táncosaid táncolják a magyar közönségnek. Miért ezt a két előadást választottad?

- Ebben az előadásban a New York City Ballet számára 16 év különbséggel készített két darab találkozik. A program érdekessége, hogy a New York City Ballet egy rendkívül virtuóz társulat, hagyományaik szorosan kapcsolódnak a Broadway-hez, a sztepp tánchoz, a musical világához, valamint G.B. erős neoklasszikus vonulatához. A alkotások középpontjában az energia, a tér, a súly és a dinamika koncepciója áll. Amikor együtt dolgoztam a táncosokkal, hihetetlenül inspirált az energiájuk, és ez arra ösztönzött, hogy felülvizsgáljam a saját koreográfiám.

- John Cage zenéjét nem kell bemutatni, azonban ebben a darabban egy különleges kompozíciót hallunk. Hogyan inspirált John Cage zenéje a munka során?

- Amikor hallottam Cage ezen zeneművét, meglepődtem, mert nem ugyanazt a hangulatot keltette, mint amit addig ismertem tőle. Egy részében a kompozíciónak semmi mást nem hallunk, csak lélegzést. Ez nekem nagyon tetszett, és meg akartam keresni a mozgásban azt, amit a légzésben hallunk. Rendkívül inspiráló volt.

-  A La Stravaganza elnevezésű epizódban a múlt és jövő kérdése mellett a bevándorlás a központi téma, mennyire merítettél a saját életedből?

- A La Stravaganza saját történetemre utal. Miután Peter Martins meghívott, hogy új darabot készítsek a NYCB táncosai számára, New Yorkba jöttem, hogy találkozzam velük. Egy migráns fiaként, New York mindig is egy mitikus város volt számomra, a migráció szimbóluma azoknak, akik új kezdetek felé hajóznak. Az "új világ" fogalma egyre jelentőségteljesebbé vált az alkotófolyamat során.

- Vivaldi zenéje találkozik a kortárs zenével, szintén szimbolizálva a múlt és jelen viszonyát. Mennyire volt tudatos a zeneválasztás?

- A La Stravaganza-ban a múlt a jövőbe fordul, mintha az idő egy örökkévalóság volna. A zenét ennek tükrében választottam. Vivaldi kifinomult zenéjét szembeállítjuk egy sokkal organikusabb hangzással.

Egy hétig a táncé a főszerep Budapesten

Február 24. és március 3. között a táncé a főszerep Budapesten. A programról bővebben ide kattintva olvashat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc misty copeland

Táncfilmek, amik miatt érdemes várni az őszt

Misty Copeland, Szergej Poluynin, és Carlos Acosta - többek között ők gondoskodnak arról, hogy a hűvösebb napokban lenyűgöző táncfilmeket lássunk a mozikban.
Tánc gyász

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc recirquel

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.
Tánc fájdalom

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Tánc magazin

50 éves Bozsik Yvette, akinek bátorságát még Pina Bausch is elismerte

Saját nevét viselő társulata az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese.