Tánc

Apám ablakából az ég

2016.11.28. 09:17
Ajánlom
December 2-án 19:00-tól mutatja be a Magyar Állami Népi Együttes Szabó Balázs rendezését a Nemzeti Színházban, amit saját zenéjére készített a MÁNE táncosaival.
Apám ablakából az ég

Apám ablakából az ég (Fotó/Forrás: Zelei Péter)

Az Apám ablakából az ég című előadás az élet egyik legfontosabb titkába nyújt betekintést: hogyan igyekszünk férfivá válni, hogyan történik meg mindez küzdelmesen, mégis észrevétlenül. Egy gyerek nézi az apját a biztonságot adó anyai ölelésből – ez a kezdőpont, erről a kedves helyről indul a „táncos kaland”. Ha azt mondjuk: „élet”, mindannyian másra gondolunk, épp úgy, mint amikor azt mondjuk: „apa”. Ezért a mi előadásunk nem több és nem kevesebb, mint hogy – egy visszaemlékezésen keresztül – közös élményként megfogalmazza, hogy végül mind ugyanarra gondoljunk: apánkra. A nő ugyanúgy része történetünknek, mint a férfi – hiszen nincs borsó a héja nélkül, és nem akad levél fa nélkül. Egyszerre kacsintunk a múltba és a jelenbe.

Az Apám ablakából az ég sokféle színpadi és hétköznapi eszközzel vezet végig egy képzelt történeten, nemcsak tánccal és zenével, hanem a bábszínház, a film és az élőszó eszközeivel is, járva a számunkra – és a nézők számára – kijelölt úton. Ez nem egy „hagyományos” táncelőadás, sem muzsikájában, sem tánclépéseiben, de minden egyes mozzanata a régi gyökerekből táplálkozik, a múlt őszinte tiszteletével rajzolja meg és ábrázolja – saját dalokkal, mozdulatokkal, sajátos formanyelvvel – egy apa-fíú kapcsolat sokdimenziós érzelmi kötődéseit. A darab egyben köszönet is: hogy elmondhassuk, milyen jó járni elődeink útján, hogy elmesélhessük, milyen hihetetlen nyomokat hagytak maguk után. Az előadásban megfér a fájdalom a szépséggel, a sírás a jókedvvel – ahol elférünk saját magunkkal békében. Egy gyerek nézi az apját, aki egy képre mered épp, ami csak csüng a falon – a képen talán egyikünk, talán másikunk les egy gyereket az ablakon át, aki az apját nézi épp...

Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara,

Vendég: Szabó Balázs Bandája

Szólót énekelnek: Bognár Szilvia mv., Szoboszlai Balázs

Bábművész: Makra Viktória

Zeneszerző: Szabó Balázs

Koreográfusok: Ágfalvi György, Kökény Richárd, Mihályi Gábor

Jelmeztervező: Szűcs Edit

Díszlet- és bábtervező: Mátravölgyi Ákos

Kisfilm: Birinyi Tamás (A filmbéli fiú: Ottlik Ádám)

Rendező: Szabó Balázs

Zenekarvezető: Radics Ferenc

Tánckarvezető: Kökény Richárd

Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György

Művészeti vezető: Pál István Szalonna

Együttesvezető: Mihályi Gábor

A produkció a Nemzeti Táncszínházzal közös szervezésben valósul meg. 

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a december 2-ai premierre elfogytak a jegyek. Legközelebb január 9-én lesz látható az előadás a Nemzeti Színházban. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.