- Téged alapvetően vonzanak a kihívások: másnak a balett is éppen elég megmérettetés, te viszont bokszolsz, karatézol, motorozol is mellette. Hogyan férnek össze ezek a kemény sportok a balett lágyságával és precizitásával?

- Leginkább sehogy. Gyerekkoromban édesanyám íratott be sportolni, majd táncolni is. Nagyon szerettem a bokszot is, de végül úgy döntöttem, a balettet akarom folytatni. Később édesapám kérésére abbahagytam a K1-et, mert megértettette velem, hogy vigyáznom kell a lábamra - mégiscsak balett-művésznek készülök. Felnőtt fejjel azonban világossá vált számomra: nekem szükségem van ezekre a kihívásokra is, mellesleg pedig sosem voltam az a típus, aki egyszerre csak egy dologgal foglalkozik. Pár éve újra bokszolok. Eleinte nem is mondtam az edzőtársaknak, hogy balett-táncos vagyok, de aztán beláttam: fokozottan vigyáznom kell a testemre, nem titkolhatom el.

- Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a sztereotípiákkal ellentétben a balett szerinted lehet férfias műfaj - ezt jócskán bizonyítod is ezekkel a sporttevékenységekkel. De mi van, ha a bokszedzésen egy olyan ütést kapsz, ami veszélybe sodorja a közelgő premieredet?

- Félamatőr vagyok, hobbiszinten bokszolok, egy-egy edzést azért nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan a hollywoodi filmekben látjuk. A kezem jellemzően védve van, és kellő rutinnal, edzettséggel el lehet kerülni az esetleges sérüléseket, ami egyébként bármelyik sportnál előfordulhat. Annyi esély van egy ilyen balesetre, mint arra, hogy az utcán sétálva ráesik valami a fejemre. A legrosszabb, ami történhet, hogy kapok egyet az arcomba és lesz egy véraláfutásom. Viszont az Operaház profi sminkesei tökéletesen el tudják tüntetni a foltokat.

- Apropó sminkesek. Neked több, nagy tetoválás is van a karodon. A brit Királyi Balettől botrányosan távozó Szergej Polunyin kapcsán is többször szóba került már, a tetoválás nem egy elfogadott dolog a balett világában. Neked nem voltak nehézségeid emiatt?

- A balett alapvetően konzervatív műfaj, amely az ilyen megkülönböztető jegyeket valóban nem szereti. A balett-művésznek a teste a munkaeszköze, ezért nem csinálhat vele akármit, hiszen minden porcikája szem előtt van, azzal dolgozik. Mivel nekünk a szerződésünk is tartalmazza, hogy tetoválást nem csináltathatunk, az első években nagyon ügyeltem arra, hogy se a próbákon, se az előadásokon ne lássák a tetoválásaimat: eltakartam ruhákkal, illetve olyan profi sminkessé képeztem magam, hogy kellő mennyiségű festékkel tulajdonképpen bármit el tudtam tüntetni. Mivel ez így elég hosszú ideig jól működött, már nem okozott problémát, amikor "nyilvánosságra" hoztam őket, elfogadta a vezetőség is. Bizonyítottam, hogy amikor kell, ezek láthatatlan jelek a testemen.

- A Magyar Nemzeti Balett színpadán te már szinte minden fontos szerepet eltáncoltál, köztük az összes Seregi-darabot. Mi lehet az oka, hogy ennyi siker sem hozott neked egyetlen díjat sem?

- Hát ezt én is szeretném tudni... Esetemben nem arról van szó, hogy kevés díjam van, hanem hogy egyáltalán nem kaptam semmilyen nyilvános elismerést, miközben a balettirodalom legfontosabb szóló szerepeit eltáncoltam már. Úgy gondolom, ez a kérdés azonban nemcsak engem érint, sorolhatnám a kollégáimat, akik komoly teljesítményt nyújtva ugyancsak nem vehettek át díjat. A döntéshozók, kuratóriumi tagok talán nem ismerik behatóan a klasszikus balett műfaját. Pedig ha több előadást látogatnának, sok csodában lenne részük. Azon a pár napon, amikor a díjakat osztják, vagy ezekről cikkezik a sajtó, egy ideig szomorú vagyok, aztán elmúlik, és csinálom a dolgomat tovább.

- Sokszor emlegeted egykori mesteredet, Seregi Lászlót, akiről többek közt azt is tudjuk, hogy ő emelt ki téged a Spartacus-próbán a karból, és hitt benned annyira, hogy már huszonöt évesen eltáncolhattad a Spartacus főszerepét.

- Rengeteg táncos mondhatja el magáról, hogy sokat köszönhet Seregi Lászlónak, de én tényleg állíthatom, hogy az átlagnál is többet. A hála és végtelen tisztelet érzése mellett sosem fogom elfelejteni rengeteg harcunkat, amikor egymást próbáltuk meggyőzni valamiről, de a meghitt pillanatokat sem: előadás előtt mindig bejött a kulisszába, és a maga jellegzetes hangján azt mondta, "mutasd meg nekik, Winnetou!"

- Az Elfújta a szél, amelyben Rhett Butler szerepét táncolod, nem egy tipikus előadás-alapanyag: az amerikai polgárháború történelmi jelentősége kevésbé átérezhető a magyar közönség számára, a történet is elég szövevényes. Hogyan válik ebből a tánc nyelvén élő, szenvedélyes előadás?

- Pártay Lilla a cselekményes balettek specialistája, műveiben - ahogyan ebben is vagy a Mozartban, az Anna Karininában - hűen visz színre ismert regényeket, életutakat. Mindemellett nagyon muzikális művész, akinek koreográfiája szimbiózisba kerül a zenével.

- Mi jelent inkább kihívást ebben az előadásban: a technikai feladatok vagy a szerepformálás?

- Rhett Butler szerepét eltáncolni rettenetesen nagy technikai kihívást jelent. A harmadik felvonásban harmincöt percig vagyok a színpadon, csak tíz másodpercre megyek ki a takarásba, hat pas de deux-t és három férfi-variációt kell eltáncolnom. Ezt koronázza meg egy nehéz jellemfejlődés, amit az elsőtől a harmadik felvonásig meg kell jelenítenem: egy sajátos erkölcsi beállítódással rendelkező férfi, aki nem veszi komolyan a női nemet, olyan érzelmi szituációba keveredik, amelyben végül romjaiban hever.

- Te milyen egyéni tulajdonságait erősíted Butler markáns figurájának, akit a nézők sokan a híres filmből ismernek?

- Ez nemcsak rajtam múlik. Elsősorban az alkotó víziója a döntő. Amint említettem, Seregi Lászlóval sokszor ütköztünk, de valahogy mindig volt értelme. Egy premier után átadott egy kártyát az öltözőben, amelyre ezt írta: "Öröm volt harcolni veled, Winnetou!" Nos, a Mesternőnek nagyon határozott elképzelései vannak a figuráról, s nekem is van róla valamilyen képem. Ebből adódóan küzdelmes próbafolyamaton vagyunk túl, de hiszem, hogy bizonyos pontokon sikerült meggyőznünk egymást. De ez természetes is: egy nő nyilván másképp képzel el egy kétségbeesett, legyőzött embert, mint egy férfi. Egy férfi pedig talán hitelesebb mozdulattal hajt fel egy pohár viszkit...