Tánc

Áprilisban Miskolc lesz a kortárstánc központja

2024.04.03. 10:35
Ajánlom
Idén a hetedik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház április 23. és 27. között. A Miskolci Balett ismét neves koreográfusok, együttesek előadásait hívta meg a miskolci közönség és a látogatók számára. Minden előadás egy-egy érdekes szeletét mutatja meg a nemzetközi és hazai táncéletnek, trendeknek.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál művészeti vezetője idén is színes programot állított össze a miskolci tánckedvelő közönségnek. A hazai táncélet képviselői mellett idén Olaszországból a Nuovo Balletto Di Toscana, azaz a Toszkán Balett érkezik Miskolcra a Bajadér című előadással, amely Kozma Attila szerint tökéletesen passzol a Horizonthoz.

432879329_926006355696587_2524566567324012701_n-102944.jpg

A Toszkán Balett Bajadér című előadása (Fotó/Forrás: Alice Mattiolo / Miskolci Nemzeti Színház)

A fesztivál idén is a Miskolci Balett bemutatójával indul. A szerelem hatalma című táncelőadás Héloise francia apátnő és Abélard, a híres tudós pap egymásra találásáról, majd a kor dogmái miatt bekövetkező tragikus elszakítottságáról szól.

Horváth Renátó táncművész neve talán már senkinek sem idegen a táncéletben. Lassan öt éve, hogy épp egy miskolci táncpróbája alkalmával egy váratlan betegség következtében nyaktól lefelé lebénult, azóta is kerekesszékhez van kötve. Az ifjú táncművész azonban nem adja fel a küzdelmet, orvosi kezelései mellett a táncszínpadon, táncművészek segítségével meséli el történetét. „Csoda, ahogyan Renátó viseli ezt a sorsot emberként és művészként egyaránt. Rettentően tisztelem őt azért, hogy van bátorsága ahhoz, hogy elmesélje ezt a történetet a csapatán keresztül a Testbe zárt ima című előadásban. Ők egy új társulat a hazai táncéletben, érdemes lesz rájuk figyelni” – hangsúlyozta a művészeti vezető.

d9284bf7-0e76-486e-8034-183709532802-102805.jpg

Horváth Renátó a Testbe zárt ima című előadásban (Fotó/Forrás: Z’imázs foto’ / Miskolci Nemzeti Színház)

Tókos Attila Harangozó Gyula- és Junior Prima-díjas táncost A tatárok Magyarországban című előadás koreográfusaként már megismerhette a miskolci közönség, most pedig táncművészként is láthatják őt a nézők. „Attila alapvetően a néptánc közegéből érkezik, de a Trazndanzzal való közreműködésben Kovács Gerzson Péter koreográfiájával valami igazán különlegeset hoztak létre a Hermész című előadásban, ahol elsősorban a kortárstánc lesz előtérben. Attila sokoldalúsága, erős színpadi jelenléte is eredményezi, hogy ez ma az egyik legizgalmasabb produkció Magyarországon” – méltatta az előadást Kozma Attila.

Milyen előadások érkeznek még a fesztiválra?

A GG Tánc Eger egy Shakespeare-művet hoz: az Ahogy tetszik újratöltve lesz látható az előadásukban, a Duna Táncműhely a Tájképek című előadást hozza el, melynek különlegessége, hogy nem csupa fiatal, hanem már idősebb táncművészeket köszönthetünk a színpadon. Az Artus Goda Gábor társulata – egy nagyon izgalmas összművészeti produkcióval készül, Kozma Johanna és Bali Boglárka fiatal alkotók legújabb előadásukat hozzák el Miskolcra. A zárónapon egy Gálaműsorral készülnek a szervezők, amelyet Zsuráfszky Zoltán, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjének kezdeményezésére szerveztek meg, a tánc világnapja alkalmából.

433115789_925994219031134_8087214110612924149_n-103303.jpg

A „Xing” idézet című előadás, az Artus produkciója (Fotó/Forrás: Dusa Gábor / Miskolci Nemzeti Színház)

A Hazai Pálya gálaműsoron a táncélet azon megkerülhetetlen helyi szereplői vesznek részt, akik Miskolcon, regionális hatókörrel végzik áldozatos munkájukat a táncművészetért és a táncoktatásért. Meglepetésvendégként csatlakozik hozzájuk a belgrádi szerb Nemzeti Táncalapítvány és Balettiskola csapata is. Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus ismeretterjesztő előadás-sorozata idén a Keresd a nőt! címmel érkezik Miskolcra, ahol az előadók azt vitatják meg, hányféle szerepben vannak jelen a nők a zene- és tánctörténetben. A Közép-Európa Táncszínház is Miskolcon vendégeskedik, ők a Kócbaba című gyerekelőadásukat hozzák el, amelyet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Halász Judit dalai inspiráltak.

A fesztivál a hagyományokhoz híven idén is kiállítással indul. Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotókiállításán, mely a Silent Bodies címet kapta, a Miskolci Balett táncművészei lesznek láthatók, akik már több mint tíz éve tesznek kísérletet arra, hogy némán, szavak nélkül, csupán a testükkel meséljék el a nézőknek a mondanivalójukat.

A Horizont Fesztivál részletes programja itt található.

Támogatott tartalom.

A fejléckép forrása: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

A test öröme – Szeri Viktorral dolgozik a Willany Leó

A Willany Leó Improvizációs Táncszínház #kaméleon című sorozatában minden alkalommal egy-egy külsős alkotót hív meg. A november 19-i, Pleasure című előadásukat Szeri Viktor koreográfussal hozták létre.
Tánc ajánló

Istenek, hősök és titkos szobák – elindul Európa legnagyobb immerzív színházi kalandja

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció nyílik november 5-én Budapesten. A Walk My World című show hatezer négyzetméteres, filmdíszleteket idéző, mitikus világában istenek, hősök és különös lények várják a közönséget egy soha nem tapasztalt élmény felfedezésére.
Tánc hír

A tánc a jóllét és egészség szolgálatában – sikerrel zárult a 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia

A Magyar Táncművészeti Egyetem október 10. és 11 között rendezte meg a jubileumi, 10. Nemzetközi Tánctudományi Konferenciát „Test, Lélek, Lüktetés – A tánc a jóllét és egészség szolgálatában” címmel.
Tánc hír

Magyar sikerek a Szebeni Balletversenyen – Balog Márton első helyezést ért el

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói ismét bizonyítottak: kiváló eredményeket értek el a Szebeni Balletversenyen, ahonnan egy első és három harmadik helyezéssel tértek haza.
Tánc hír

Miklósa Erika: „Már harmadik éve figyelhetem a Budapest Ballet Grand Prix mágikus felívelését”

November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem. Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.