Tánc

Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat

2020.09.02. 12:10
Ajánlom
Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal hirdették ki a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő díjat, valamint a színházi alkotókat méltató elismerést.

A díjátadó műsorvezetője Ladányi Andrea Kossuth-díjas táncművész volt, a díjakat Marozsán Erika színművész, Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, valamint a Halász-kuratórium tagjai adták át. A Lábán-emlékplakettek és a Halász Péter-díj emblematikus figurája Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház által 2005-ben alapított Lábán Rudolf-díj az elmúlt másfél évtizedben rangos szakmai elismeréssé, díjátadója pedig a hazai kortárstánc-élet kiemelt eseményévé, ünnepévé vált. A 20. századi európai modern táncművészet újító személyiségéről elnevezett díjra független esztétákból, kritikusokból és szakújságírókból álló testület nominálja a produkciókat. A 15. Lábán-díjra a kurátorok a 2019-ben bemutatott előadások közül hatot jelöltek, közülük idén is kettő kapta meg az elismerést.

Jenna Jalonen, finn származású, Magyarországon élő és alkotó táncos-koreográfus, a Collective Dope egyik alapítótagja a BEAT – ’I just wish to feel you’ című előadásért nyerte el a díjat, melyet Jonas Garrido Verwert holland táncossal valósított meg, nemzetközi koprodukcióban.

„Jenna Jalonen új darabjának üdítő tulajdonsága, hogy minden konzervatív, ideologikus felhang nélkül mer visszatérni a tánc legsajátabb matériájához, a testhez, annak mindenek előtt való fizikai mivoltában”

– írja laudációjában Rényi András kurátor.

BEAT 'I just wish to feel you' Trailer from Collective Dope on Vimeo.

Cuhorka Emese és Molnár Csaba a Mestermunka című előadásért kapták meg a Lábán-díjat, amely Komjáthy Zsuzsanna kurátor szavaival

„a sokszínűség kiáltványa: véglegesség helyett éppen a változékonyságot, egyféleség helyett a sokféleséget domborítja ki, sokszoros áttétekkel, rétegzetten.”

A Lábán-különdíjat – ahogyan azt már korábban nyilvánosságra hozták – a Műhely Alapítvány érdemelte ki Az Ismeretlen Kutatása című projektért. A díjat az alapítvány igazgatója, Talló Gergely vette át.

A Halász Péter-díjat 2018-ban hozta létre a Trafó és a Színház folyóirat a magyar színház műfaji határokat átlépő hagyományának erősítésére. A neves színházi szakemberek alkotta kuratórium idén hat produkciót nominált a díjra, amelynek odaítélésében rendhagyó döntés született:

minden jelölt megkapta az elismerést.

A 2020-as Halász Péter-díj nyertesei tehát:

Mesebolt Bábszínház – Kőszegi Várszínház: A boldog herceg
Somló Dávid és Vass Imre: I I T T H H O O N N
k2 Színház: Karnevál
Örkény István Színház: Kertész utcai Shaxpeare-mosó
Cserne Klára: Kő-kő-kő
Igor and Ivan Buharov: Örök szándékmező hangolás

Indoklásunk szerint a pandémiás helyzet felerősítette a független társulatok megbélyegzettségét és működésének ellehetetlenülését, ezért gesztusukkal a jelöltekre, ezáltal a hátrányos helyzetben lévő területre szeretnék ráirányítani a figyelmet. A kuratórium nevében Imre Zoltán színháztörténész elmondta: a jövőben nem egyes előadásokat, hanem a kísérleti és innovatív színházi jelenségeket kívánják díjazni.

Fejléckép: Gryllus Ábris, Molnár Csaba, Cuhorka Emese / Nagy Gergő fotója

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.
Tánc hír

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját. A tánc világnapjának előestéjén az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestésével is felelevenítették az intézmény múltját.