Tánc

Augusztusban az Újszegedi Szabadtéri Színpadon láthatjuk a Duna Művészegyüttes Héttorony című előadását

2023.07.31. 09:50
Ajánlom
Az együttes produkciójával arra vállalkozik, hogy a tánc nyelvén fogalmazza meg Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész gondolkodásmódját, műveinek komplexitását. Az előadásban közreműködik Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A tavalyi évben 65. jubileumát ünneplő Duna Művészegyüttes hivatásos néptáncosokból és hangszeres művészekből álló együttes, mely kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, és ráébressze a nézőket annak sokoldalúságára, művészi kifejezőerejére.

Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Ennek megfelelően

a társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik,

produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.

Hettorony4-094047.jpg

A Duna Művészegyüttes Héttorony című előadása (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

Az együttes repertoárjában fontos helyet foglalnak el a néptáncot és a kortárs táncot ötvöző táncszínházi bemutatók, valamint a néptáncelemeket felhasználó gyermek- és ifjúsági előadások, amelyeket az alkotók a közönség minél szélesebb köréhez kívánnak eljuttatni.

Törekvésük, hogy előadásaik a néptánc iránt érdeklődőket a színházhoz, a színházba járókat pedig a néptánchoz vigyék közelebb.

A társulat gyakran vendégszerepel külföldön és Magyarország-szerte. Folklórműsoraival a hazai és külföldi néptáncfesztiválok állandó résztvevője.

A Duna Művészegyüttes egyik kiemelten fontos produkciója, a Héttorony – Makovecz Imre emlékére című táncszínházi előadás arra vállalkozik, hogy Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész gondolkodásmódját, műveinek komplexitását a tánc nyelvén fogalmazza meg. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon augusztus 12-én 21 órától láthatja a közönség a Duna Művészegyüttes produkcióját. Az előadásban közreműködik Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás. A produkció rendezője és koreográfusa Juhász Zsolt

További részletek az előadás Facebook-oldalán

Támogatott tartalom

Fejléckép: A Duna Művészegyüttes Héttorony című előadása (Fotó/Forrás: Duna Művészegyüttes)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Tánc hír

A Dűne díszleteinek alkotói készítették a Recirquel új előadásában szereplő robotot

Együttműködik az előadóművészekkel, milliméter pontosságú mozdulatokat végez, táncol, cirkuszi rekvizitként működik, sőt fényfegyverként is funkcionál az az ötméteres, egyedi fejlesztésű robot, amely a Walk My World immerzív produkcióhoz érkezett meg júniusban a Millenárisra.
Tánc ajánló

Kortárs tánc a Művészetek Völgyében

Július 17. és 28. között rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Kapolcs Taliándörögd, Vigántpetend hármast elfoglaló Művészetek Völgyét. A felhozatal minden művészeti ágban kimagasló, a modern tánc kedvelőit sem hagyták cserben a szervezők.
Tánc ajánló

Coco Chanel, a divatikon élete – tánckuriózum érkezik a Margitszigeti Színházba

Mario Radačovský július 11-ei látványos előadásában jazz és sanzon, pompás ruhaköltemények, dinamikus koreográfia és lírai jelenetek mesélik el annak a nőnek a történetét, aki megváltoztatta az öltözködést.
Tánc interjú

Oberfrank Réka: „Minden testben ott a szépség”

A Miracle egy kortárstánc-produkció, amelyben a testek és a kapcsolódások kerülnek fókuszba. Oberfrank Réka szerint a csillagos ég alatt táncolni semmihez sem fogható élmény, nagy álma válik valóra, hogy a Várkert Bazár szabadtéri színpadán mutathatják be az előadást.