Tánc

"Az életünk egy fekete humorral teli rajzfilm"

2017.03.31. 09:16
Ajánlom
Fiatalok, dinamikusak, nem félnek változtatni még az újcirkusz eszköztárán sem. A Recirquel új, Adieu! címmel április 18-án a Müpában bemutatásra kerülő darabja kapcsán faggattuk a két bohóc karaktert, Lakatos Leonettát és Pintér Áront a műfajról, a darab keletkezéséről, humor és dráma állandó összefonódásáról, és arról, hogy az újcirkusz bohóca miért vedli le a „piros orrot”.

Az újcirkusz formanyelve rendkívül nagy érdeklődést váltott ki az utóbbi években mind a nemzetközi, mind pedig a hazai befogadókban. Mit jelent ez a műfaj számotokra?

Pintér Áron: Az artistaképzőbe jártunk, ahol hagyományos képzést kaptunk; az újcirkusz abszolút ismeretlen volt számunkra. Akkoriban nem tudtam volna elképzelni, hogy színházban fogok dolgozni.

Eredendően klasszikus bohócnak készültem: sátorcirkuszban, piros orral, ugyanakkor az újcirkusz színházi bohóc karaktere teljesen más.

Öt éve vagyunk a társulat tagjai, és bár nem volt zökkenőmentes az új műfajba való belerázódás, személy szerint már nem tudnék a korábban tanult vonalba beilleszkedni.

Lakatos Leonetta: Az artistaképzőből nagyon erős technikát hoztunk magunkkal, az iskola – amelyet a legtöbb tanuló 10 évesen kezd – 8 plusz 1 éves képzést ad igen komoly fizikai tréninggel. Kevesebb idő jut viszont a színészet és azon kompetenciák fejlesztésére, amelyek az újcirkusznak fontos összetevői.

Hiányzott belőlünk az a képesség, hogy a trükkökön túl másféle módon is meg tudjon szólalni a testünk a színpadon.

- Mennyire nyitott a közönség erre a kevert művészeti formára? Történt valamiféle változás az utóbbi években ezen a téren?

: A hazai közönség a tradicionális színházi formákhoz van szokva, végigülik az előadást, a végén van a vastaps, három visszataps, és aztán kimennek. A cirkusz ehhez képest másféle befogadót kíván, hiszen trükkorientált.

A magyar nézők viszont nem mernek beletapsolni az előadásba,

pedig a cirkusz ezt vonzaná magával. Külföldön ebből a szempontból sokkal lazábbak. Azt viszont határozottan lehet állítani, hogy itthon is komoly rajongótábora lett az utóbbi években ennek a műfajnak.

- Az Adieu ! című új darab viszont még ebben a közegben is formabontó lesz. Hogyan lett a kezdeti ötletekből konkrét előadás?

PÁ: Nekünk mindig kicsit nehezebb komikusként érvényesülni ebben a társulatban, mivel az újcirkusz nem igazán tud mit kezdeni az olyan klasszikus dolgokkal, mint a bohóc karakter. Így a bohóc szerep áttranszformálódik ebben a közegben, sokkal árnyaltabb lesz, és a játéknak többfajta humorból kell összeállnia.

LL: Nem elég csupán a könnyen fogyasztható angol humort adni: játékstílusban és küllemben is le kell vedleni a „piros orrot”.

Nem székeket rúgunk ki egymás alól, hanem nagyon intelligens humort kell közvetítenünk, aminek minden pillanatát ki kell találni.

: 2016-ban voltunk Dél-Franciaoszágban turnézni, ott volt egy beszélgetésünk Vági Bencével, a társulat művészeti vezetőjével. Akkor meséltünk neki az ötleteinkről, és annyi minden felmerült, hogy Bence azt mondta, készíthetnénk akár egy teljes darabot is, ahol „kiélhetjük” magunkat. Elhívta segítségül Neil Fisher angol rendezőt, aki nagyon otthon van a humorban és ebben az excentrikus világban, amit mi képviselünk. Ebből a közös munkából alakult ki a darab.

LL: Nyolc év után tudatosult bennem, hogy Áront zseninek tartom. Olyan hajmeresztő ötletei voltak velem együtt, hogy Bence meg is fogalmazta: úgy gondolkodunk, mintha egy film lenne az életünk. És valóban: a mi életünk egy fekete humorral teli rajzfilm. Szürreális és kifelé forduló ez a világ, amit felvázolunk.

Az a célunk, hogy a színpadon semmi ne az legyen, mint aminek látszik.

Minden, ami a térben elhelyezkedik, meg fog mozdulni, és egészen más módon, mint ahogyan a néző várná. Primer emberi szituációkra épül a mű egy házaspárral a középpontban: a férfi meghal a háborúban, az idős nő pedig belekeseredik abba, hogy elvesztette élete szerelmét. Ezek a szituációk bármelyik hálószobában előfordulhatnak. Szeretünk fricskát mutatni, hogy nevetni tudjanak az emberek egyszerű, hétköznapi dolgokon.

- A darab alaphelyzetében viszont nem csupán a komikum, hanem a dráma is nagyon erősen sejthető.

PÁ: A humor mindig kétoldalú dolog.

A bohóc archetípusokban is benne van a fájdalom. Ott van például Dummer August, a nagy cipős, piros orrú nevettető és partnere, a fehér bohóc, a clown, aki finomabb, konszolidáltabb, szomorúbb karakter. A kettejük ellentmondásos lénye adja ki azt, ami maga a humor.

LL: Egyetlen aranyszabály van: a legegyszerűbb dolgot a lehető legbonyolultabb úton kell megközelíteni. Ha ezt betartod, biztos, hogy humor kerekedik belőle. Azért is választottunk ilyen drámai témát, mint egy társ elvesztése, hogy meg tudjuk mutatni, a tragédia ellenére az élet mindig megy tovább. Könnyű a darab szerkezete, bárki bele tudja képzelni magát. Jó lenne, ha a nézők a végén megfognák egymás kezét.

- Hogyan működtök együtt a darab létrehozása során? Előny a régi ismeretség, a közös múlt?

LL: Áronnal egy olyan belső világban élünk együtt és külön is, ami sokszor távol áll a realitástól. Ő elképesztően kreatív, én pedig lírikus, szentimentális típus vagyok. Ennek ellenére, vagy pont ezért nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

PÁ: Az is hozzátartozik az Adieu!-höz, hogy más, amikor egy társulat egészén oszlanak el a terhek, és más, amikor kettőnkre épül az egész darab. Nem könnyű ezzel megbirkózni.

Ráadásul ezek nagyon személyes karakterek, belőlünk jönnek.

Persze amellett, hogy erősen saját magunkból táplálkozunk, sok dolog inspirál minket. Egy-egy utazás során is rendkívüli mennyiségű impulzus ér bennünket, amelyek aztán később beépülnek a darabba. Most a díszlet is hihetetlenül lényeges, soha nem volt még ilyen kellékorientált előadásunk. Folyamatosan reagálnak ránk a tárgyak és mi is rájuk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc győri balett

Győrben bepótolhatja az elszalasztott tánceseményeket

14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált Győrben mától egészen vasárnapig.
Tánc balett

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Tánc videó

Szergej Polunyinnak az őrület is jól áll, de még mennyire

A szupersztár balett-táncost ezúttal egy ikonikus brit divatfotós, filmkészítő Rankin kérte fel közös munkára, amiből egy igen erős anyag született.
Tánc simkó beatrix

A Simkó-Grecsó páros hozta el a Tánc Fesztiválja fődíját

A Frenák Pál Társulat és a Pécsi Balett is két-két díjat kapott a veszprémi tánctalálkozó után – írta meg a szinhaz.hu.
Tánc balett

Miért ábrázolják ügyefogyottaknak az ázsiaiakat a balettben?

Egy Amerikában élő filipino táncos éles hangú véleménycikket jelentetett meg, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a klasszikus és modern balettdarabokban az ázsiai figurák rendre sematikus, sokszor nevetséges karakterekként tűnnek fel.