Tánc

Az emberi útkeresésről: a Feledi Project TestTérKép bemutatója a Nemzeti Táncszínházban

2022.05.03. 10:30
Ajánlom
A TestTérKép előadás a párkapcsolat, a közösségi viszonyok és az egyén saját történetét kutatja ezekben a hétköznapi drámákban, ahol nincs semmi, amit más ne élt volna meg, mégis, a történés pillanatában újszerű és felfoghatatlan minden pillanat. A Feledi Project bemutatója május 9-én várja az érdeklődőket.

Ez az előadás az életet próbálja megragadni. Az élethez pedig feltétlenül szükséges a test, amit terek – fizikai és érzelmi, kapcsolati és kulturális – vesznek körül. A kérdés az, hogy milyen hatással vannak ránk a terek, a helyek, az emberek. A darab ráadásul születéssel kezdődik, az angyal(?) földre szállásával, s kísér egészen a halálig. Felteszi a kérdést: Hogyan mosódnak össze idők-arcok-dimenziók és mozdulatok?

Hogyan válik az emlékezés a test és a jelen részévé? Hogyan élünk?

Egy emberi útkeresés, ami mindannyiunkat érint.
Az emberi lét alapvető dolgaira, felvetéseire és kihívásaira keressük a választ.

A születéstől a halálig és azon belül is az eleve elrendelt utunkra helyezzük a hangsúlyt, amelynek során különböző emberekkel találkozunk, akikkel talán párkapcsolatot alakítunk ki és később családot alapítunk.

Az előadás az emberi lét olyan alapvető felvetéseire és kihívásaira keresi választ, mint a távolság, az emlékezet, a körülöttünk lévő térhez való viszonyulás és az idő múlása. Ennek a keresésnek a középpontjában pedig a párkapcsolat, a család és az egyén áll.

Nyilván vannak bizonytalan pillanatok is az életünk során. Az egész egy kutatás: nem tudjuk, hogy pontosan merre haladunk, de érezzük, hogy mennünk kell és sejtjük, hogy a vége az elmúlás lesz.

feledi1-095741.jpg

TestTérKép (Fotó/Forrás: Szigeti László / Nemzeti Táncszínház)

A TestTérKép egyszerre foglalkozik a távolsággal, a körülöttünk lévő térrel és az ehhez való viszonyulásunkkal, illetve a kommunikációval, a társas érintkezéssel, a párkapcsolattal, a családdal. Melyik pillanatban kezdenek az emberek és helyek összefolyni mögöttünk?

Megérkezünk, megalapozzuk, kiépítjük magunk körül az életünket, és eközben újra és újra ugyanazt az utat járjuk be. Az egyénnek önmagához, a fizikai és szellemi külvilághoz és más emberekhez való viszonyát elemezi a Feledi Project előadása.

Feledi János – Feledi Project: TestTérKép

május 9., 19:30

Nemzeti Táncszínház Kisterem

 

Előadók: Feledi Project művészei

Díszlet-látvány: Minorics Krisztián, Feledi János

Jelmez: Matisz Gábor, Feledi János

Zene: montázs

Fénytervező: Pető József

Rendezés-koreográfia: Feledi János, Harangozó-díjas

 

Az előadás erőteljes villódzó fényeket tartalmaz.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: TestTérKép (fotó/forrás: Szigeti László / Nemzeti Táncszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Jazz/World

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc interjú

A megismételhetetlenség romantikus varázsa

A BDZ a Müpával közös, Zene Plusz sorozatában Mítoszok és istenek címmel készül táncos produkcióra a Győri Balett közreműködésével. Petró Margit Velekei Lászlóval, a társulat igazgatójával a balett jelképrendszeréről, a mozdulat születéséről, a sztereotípiák elengedéséről is beszélgettünk.
Tánc interjú

Nagy Gvendolin a Budapest Ballet Grand Prix-ről: Egy ilyen színvonalú versenynél rendesen fel kell készülni

Nagy Gvendolin, vagy ahogy becézik, „Gveni”, jelenleg a csehországi Ostravában él és a Nemzeti Morva-Sziléziai Színház professzionális társulatának tagja. A BBGP idejére azonban rövidesen hazalátogat. Ennek kapcsán kérdeztük.
Tánc ajánló

Marilyn Monroe története a Miskolci Balett előadásában

Két előadással vendégszerepel a Miskolci Balett a Nemzeti Táncszínházban november 9-én: a Marilyn Monroe életéből készült Vörös napló Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával látható, míg a Jobb későn, mint soha című produkciót Hugo Viera portugál koreográfus elgondolása alapján tekinthetjük meg.
Tánc ajánló

Új szereposztással látható a Recirquel ünnepi produkciója

A Millenáris Üvegcsarnokban a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek, a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a nézők a lebilincselő történet részeseinek érezhetik magukat.
Tánc hír

Online követhetjük a Magyar Nemzeti Balett napindító gyakorlatait a balett világnapján

Az Operaház YouTube- és Facebook-oldalán november 1-jén 19.00 órától elérhető közvetítés betekintést enged a Spartacus- és a Don Quijote-előadások próbafolyamataiba is.