Ön az, aki a Pécsi Balett 1960-as alapításától kezdve napjainkig végigkísérte a társulat életét. Eck Imre alapító koreográfussal érkezett Budapestről végzősként, most pedig az ügyvezetője a társulatnak. Milyen ívet jártak be az első próbától kezdve napjainkig?

Bátran mondhatom, hogy a híd szerepét töltöm be a Pécsi Balett történetében, összekötve a jelent a múlttal. A pályám palettája rendkívül színes. Kezdtem táncművészként, majd mint asszisztens, balettmester, koreográfus, művészeti tanácsadó, rendező, dramaturg, vezető pedagógus, tankönyvíró folytattam, jelenleg ügyvezetőként segítem a társulat munkáját. Az is érdekes, hogy akiket korábban tanítottam, azok most az együttes szólistái, a munkatársaim.

Az ország első modern balettegyütteseként kellett a közönséget valamilyen módon meghódítani és bevonzani a színházba. Az Operaházban Harangozó Gyula darabjain kívül a repertoárban az orosz klasszikus balett öröksége dominált. Eck Imrének nem volt balett-táncos múltja, viszont fantasztikus színházi szakember volt. Az emberi kapcsolatok és a körülöttünk lévő világ bemutatása volt a célja a tánc nyelvén. Műveit nem egy újfajta tánctechnika, hanem a tartalmi változás jellemezte. Ma, 60 évvel később egész más a feladatunk, más a közönség igénye. Az emberek rendkívül elfoglaltak, nagyon sok információ éri őket. Mindent meg lehet találni és nézni otthon, az internet segítségével, szinte színházba sem kell járniuk. Nekünk most a kapcsolatunkat kell szorosabbá tenni a közönséggel, egy nagyon nézőbarát repertoárral, amely magas színvonalú technikát, színházi formát, tartalmat hordoz. A táncművészet az egyetemes színházi kultúra része, és nem tudom külön kezelni. Ha mi, a Pécsi Nemzeti Színházban olyan darabot játszanánk, amely 60 percen keresztül csak mozgásformákat mutat, akkor rétegműfajjá válva elveszítenénk a közönségünket.

Az iszonyat balladája (Tóth Sándor és Stimácz Gabriella) (Fotó/Forrás: Pécsi Balett)

Nemrég ünnepelte 40. évfordulóját a Győri Balett, az alapításkor egy egész évfolyam szerződött le Győrbe, és bár a késő szocialista éra megengedőbb kultúrpolitikájának idején történt mindez, mégis nem kis bonyodalom és lázadás közepette zajlott. A pécsi társulat 20 évvel korábban ugyanezt tette meg, de nem önszántából.

A mi esetünkben egy egész évfolyamot köteleztek a leköltözésre, ami egy decentralizáló kultúrpolitikai döntés volt. Akkor nem volt szokás megkérdezni, hogy hova szeretnénk szerződni, egyszerűen levezényeltek minket. Mi pedig boldogan jöttünk Pécsre,

hiszen 1960-ban még vasfüggöny mögött éltünk.

Mi volt ebben Eck Imre szerepe?

Eck akkor az Operaházban volt koreográfus és karaktertáncos. Ott nőtt fel a színházban, mivel a szülei a varrodában dolgoztak, így már kiskorától statisztált, majd amikor 56-ban a vezető táncosok elhagyták az országot, bekerült a balett-társulatba. Később szeretett volna egy modern balettegyüttest létrehozni, és az Aczél György által irányított kultúrpolitika mellé állt. Pécsett pedig volt egy fantasztikus színházigazgató, Katona Ferenc, aki boldogan fogadott be a nemrég létesített operatársulata után egy balettegyüttest is.

Erről mi, odaszerződött végzős táncosok nem tudtunk semmit, csak azt, hogy Pécsre kell jönnünk. Én még nem töltöttem be a 17. évemet, amikor aláírtam a szerződést, és nagyon örültem, hogy elkerülök otthonról, tetszett az önálló élet.

A próbák során végül hogy talált egymásra Eck és a társulat?

Olyan helyzetgyakorlatokat csináltunk, amiket addig nem ismertünk. Augusztusban szerződtünk le, és az első premierünk a következő év márciusában volt. Sokat voltunk vele és körülötte, mindent elmondott arról, hogy mit szeretne, mit gondol, mit kezdene velünk. A saját történetem egy igazi Pygmalion-sztori, mert

Nála a karakter kialakítása, a személyiség megformálása rendkívül fontos volt. Hoztunk magunkkal egy tanult technikát, ő pedig abból alkotott. Kitalált minket különböző szerepekben, szituációkban. A pécsi közönség eleinte nem nagyon érdeklődött, Pestről viszont rengetegen jöttek az előadásainkra. Mondhatom, hogy egyfajta művészeti szamizdat voltunk. A darabjainknak titkos üzenetei voltak, persze nem nagy formátumú politikai üzenetek, hiszen minden művet cenzúráztak a bemutató előtt. A színpadon eddig szokatlan térhasználatot és mozgásformát használt, a jelmez, illetve a díszlet is az új elképzelések része volt. Például a Változatok egy találkozásra című darabban a kor divatjának megfelelő, ballonkabátos emberek jelentek meg a pódiumon. Olyan emberi történetek elevenedtek meg, amelyek addig még nem voltak a magyar táncszínpadon.

Concerto (Vincze Balázs és Góbi Rita) (Fotó/Forrás: Pécsi Balett)

A 40. évfordulóra néhányat felújítottunk, amelyek tánctechnikailag ma már nem kihívások, viszont tartalmukban, színpadi hatásukban továbbra is érvényesek. A 60. évfordulót pedig új művekkel szeretnénk megünnepelni.

Az együttes 2017-ben önállóvá vált, levált a Pécsi Nemzeti Színház társulatáról. Ez szinte egy második alapítással felér, ön pedig ügyvezetőként Vincze Balázs művészeti vezetővel közösen irányítja a csapatot. Merre?

Számomra életszerű ez a feladat, hiszen igazgatóhelyettesként 20 évig vezettem a pécsi művészeti iskola tánctagozatát. Vincze Balázzsal megosztjuk a feladatokat.

mert az együttesnek nincs állandó műszaki stábja, ezek megszervezése is ránk hárul. A tánc nemzetközi nyelvét használva meg kell mutatkozni itthon és külföldön, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha önállók vagyunk.

Hogyan ünnepelnek?

Szeptemberben tartottuk nagy sikerrel a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót. Elkészült egy remek gyermekelőadásunk, a Piroska és a farkas, amelynek alkotója fiatal koreográfusunk, Molnár Zsolt. Úgy gondolom, fontos felépíteni egy új koreográfus nemzedéket, ez is dolgunk.

Carmina Burana (Fotó/Forrás: Pécsi Balett)

Tervezünk egy Ádám és Éva című táncjátékot, amely a Pécsi Nemzeti Színházzal koprodukcióban jönne létre Vincze Balázs koreográfiájával. Tavasszal egy Vasarely-bemutatóra készülünk a Müpában. A világhírű képzőművész pécsi volt, kapcsolatba kerültünk Pierre Vasarelyvel, az unokájával, aki engedélyt adott a képei használatára. Az előadás aktualitását az is erősíti, hogy a Vasarely alapítvány 50 éves évfordulóját ünnepli.Készítünk egy dokumentumfilmet a 60 éves jubileumunk alkalmából, és  természetesen lesz egy gálaestünk is.

A cikk forrása a Táncművészet szakfolyóirat őszi száma.

Fejléckép: Faust (forrás: Pécsi Balett)