Tánc

Az ukrán táncos a mézeshetek után egy előadással tér vissza Budapestre

A Nagy Gatsby júliusi, margitszigeti bemutatója kapcsán a világhírű ukrán balettcsillaggal, Denis Matvienkóval, a szenvedélyes, könnyed és virtuóz táncos-koreográfussal, a Great Gatsby projekt művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Ez a balett show lesz az első saját előadása Budapesten, de ha jól tudom, akkor már nyert egy díjat Magyarországon. Látta a várost? Hogy tetszett? Mit szeretett benne a legjobban?

Igen 1998-ban nagydíjat kaptam az R. Nuriev versenyen, ezt követően több alkalommal az operaház színpadán játszottam, és közvetlenül az esküvőm után nászúton is voltam Budapesten.

A szülei is táncosok, egyértelmű volt ilyen gyökerekkel, hogy balett táncos legyen?

Táncolni akartam, mert szerettem volna örömöt adni, akkor még nem tudtam, hogy a balett ennyire nehéz!

Nemcsak Ukrajnában, hanem Magyarországon is nagy hagyományokkal rendelkezik a balett. Mit vár ettől a show-tól?

Egy csodálatos és nagyszabású előadást, olyat, ami boldoggá teszi az embereket.

Ezzel a turnéval már a világ minden táján megfordultak. Melyek voltak a legfőbb állomások?

Jártunk Párizsban, Cannes-ban, Genfben, Berlinben, Frankfurtban, Bécsben, Minszkben, Vilniusban és Almatyban, és valóban minden egyes előadás a maga nemében speciális és különleges volt.

A nagy Gatsby

A nagy Gatsby (Fotó/Forrás: Szabad Tér Színház)


A The Great Gatsby című balett show-n 2013-ban kezdett dolgozni Konstantin Meladzével, Dwight Rhoden-szel és Alena Matvienkóval, a premier pedig 2014-ben volt. Miért tartott négy évig, hogy Magyarországra is elérkezzen az előadás? Hány fellépésük volt már a The Great Gatsby-vel és melyik volt a legemlékezetesebb?

A show-t Európa több mint 25 helyszínén mutattuk be eddig és ahogy mondtam, minden előadás egyedülálló és különleges volt!

Miért esett a választása éppen a Nagy Gatsby-re? Mi fogta meg benne?

Ez egy időtlen történet, amely olyan örök témákat érint, mint a szerelem, a hiúság, a hiábavalóság és a magány.

És több, mint balett, de micsoda pontosan? Hogyan tudná leírni?

Ez a balett-show a különböző műfajok találkozásából született, magába ötvözi a klasszikus balettet, a kortárs táncot és a mozit.

Ön az egyetlen, aki négy nagydíjat is nyert a világ egyik vezető balettversenyén. Vannak további tervei, más projektjei is?

Igen, természetesen vannak, de ebben a pillanatban még nem szeretném kiteríteni a lapjaimat ezekkel kapcsolatban.

Sokat dolgozik a Mariinskij Színházban, de 2016-tól a Novoszibirszki Operaház és Balettszínház művészeti igazgatói posztját is betölti. Milyen változásokat hozott ez az életében és a szakmai karrierjében?

A Novoszibirszki Színház meghosszabbította azt az időt, amit fiatal balett táncosként tölthettem, amiért én nagyon hálás vagyok, és különösen az ott dolgozó csodálatos embereknek, akik segítettek, hogy ne veszítsem el a hitemet az emberekben, s ezért én valósággal beléjük szerettem.

Táncolt a világ minden táján, Tokióban, Moszkvában, Párizsban, Milánóban és New Yorkban. Mi volt a legnagyobb szakmai kihívás és a legnagyobb siker?

A balett és a show olyan problémákból áll, amelyeket egész életünkben folyamatosan le kell győznünk! Legnagyobb sikereimet a táncban értem el, azokban a jelenetekben, amelyekben táncoltam, de a legnagyobb büszkeség számomra a feleségem, Nastya és a lányom, Lisa.

GATSBY_016-102612.jpg

A nagy Gatsby (Fotó/Forrás: Szabad Tér Színház)

Klasszikus táncosként kezdte a pályát, de a The Great Gatsby inkább kortárs koreográfia. Egyszerű volt váltani? Melyik műfaj áll közelebb Önhöz?

Mint már mondtam, a balett igen nehéz műfaj, de a szerelem, ami hozzá fűz, mindig csodákat tesz az emberrel!

Hihetetlenül sikeres karriert mondhat magáénak, amely azt hiszem igen sok munkájába és erőfeszítésébe kerülhetett. Hogy telik egy napja?

Egy egy igazán vicces kérdés! Nos, ha a napomat egy lóéhoz hasonlítanám, akkor ebben a hasonlatban én egy telivér faj volnék, aki hihetetlen számú kilométert galoppozott már és továbbra is ezt teszi. Még mindig gyönyörű ló, de nagyon elfáradt! Azokban a ritka pillanatokban, amikor megáll, hogy visszanézzen, látja, hogy milyen sokat haladt és milyen rövid idő alatt, és azt gondolja, hogy ez nem is olyan rossz! Ez tetszik neki! A lábai fájnak ugyan, a patái elkoptak és a patkó leesett róluk, de galoppoznia kell, tovább és tovább, büszkén, felszegett fejjel, egészen addig, amíg csak engedik.

Szóval egy büszke ló vagyok, aki addig vágtázik, amíg csak lehet. Pontosan így néz ki az én életem is!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Színház

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.