Nagham A-k Maala (Fotó/Forrás: Facebook)

Habár a damaszkuszi születésű Nagham A-k Maala minden egyes nap lebombázott épületek és biztonsági ellenőrző pontok mellett halad el a táncstúdióba vezető útján, azt mondja, „még nem jött el az indulás ideje”. Becslések szerint a város lakói közül eddig körülbelül 400 000 ember vesztette életét a polgárháborúban, de ő úgy gondolja, hogy meg kell osztania művészetét azokkal, akik Szíria fővárosában ragadtak.

„A hazámnak szüksége van rám, még feladataim vannak itt. Vigyáznom kell a táncra Damaszkuszban”. Nagham vezeti ugyanis az óvárosban található, hazájában híres Higher Institute of Dramatic Arts kortárs- és balett-tánctagozatát. Úgy véli, az ő szerepe a háborúban az, hogy életben tartsa a művészetet, akkor is, ha a harcoknak vége lesz Damaszkuszban, ahol jelenleg is tart a Bashar al-Assad rezsim. "A tánc jelenti az oxigént számomra. Ez tart életben. Enélkül nem tudnék túlélni. És ha én feladom, az iskola is végleg bezárhatja kapuit”.

Közelmúltbéli koreográfiájában, a Potential Distortions (Esetleges torzulások) című darabban szürke ruhába öltöztetett táncosok kecses mozdulatokba fogalmazzák a háború erőszakos képeit.

Nagham szerencsésnek nevezi magát, amiért még mindig tud alkotni a táncstúdióban és esti munkája is van a helyi balettiskolában. „A bombázások persze nagy gondot okoznak” – ecseteli. „Nagyon nehéz hozzájutni bizonyos kellékekhez és naponta több óra áramszünet van, amikor próbálni sem tudunk. Hétvégén el akartam utazni vidékre a szüleimhez, de az utak le voltak zárva a harcok miatt”- folytatja. Damaszkusz eleinte egy viszonylag biztonságos övezet volt, de most már az egykor nyüzsgő fővárosban mindennaposak az autórobbantások és az öngyilkos merényletek is.

Nagham A-k Maala (Fotó/Forrás: foxnews.com)

Nagham ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Ha naponta látsz embereket meghalni az utcán, akkor egy idő után már nem félsz a haláltól. Ha a szomszéd épületet eltalálja egy bomba, az csak olyan, mintha eleredne az eső. Először megdöbbensz és sokkot kapsz, másodjára már csak ideges leszel, harmadjára viszont már csak becsukod magad mögött az ajtót és sírsz. Imádkozol, hogy érjen véget ez az egész. De egy idő után hozzászoksz, és már semmit nem érzel. Rájössz, hogy a félelemnek semmi értelme már” – összegzi.

songwriters

Akik már csak a zenében érzik otthon magukat

Nemrég adtunk hírt a Refugee Music Projectről, ami a menekült táborokban élő szírek zenéhez fűződő viszonyáról készít megható dokumentumfilm-sorozatot.