A hagyományos nyári tréning a klasszikus balett, a modern, valamint a kortárs tánctechnikák lehető legszélesebb palettáját mutatta be a hallgatóknak. Az idei képzési program különleges lehetőségeket kínált: a New York City Ballet egykori tagja, az amerikai Viki Psihoyos a Balanchine nevével fémjelzett technikával és repertoárral, a Rotterdami Táncakadémián végzett külföldön élő Ildiko Tóth pedig Forsythe improvizációs gyakorlataival ismertette meg a résztvevőket. Most debütált oktatóként a főiskolán Kozmér Alexandra a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosnője.
Szőnyi Nóra Érdemes Művész vezetésével szintén először szervezett a főiskola 24 év fölötti táncosoknak balett kurzust. Főleg táncpedagógusoknak szóltak a metodikai órák, amelyek iránt az utóbbi években nagy igény mutatkozott.
Az MTF két teltházas előadással zárta nyári kurzusát, amelyen népszerű klasszikus balett repertoár darabokon kívül a kurzus tanárainak modern koreográfiáit is láthatta a közönség.