A balett azon túl, hogy precíz, kifinomult és koordinált mozgást ad, erős izomzatot alakít ki, a háttérből ad láthatatlan és hasznos támaszt egyes művészeti sportoknak, így különösen a szertornának, a ritmikus gimnasztikának, a műkorcsolyának, vagy a szinkronúszásnak. Miért is kell balett-technikát tanulni, mit fejleszt, és hogyan kapcsolódik az említett sportokhoz?
A szertorna sokat fejlődött az elmúlt száz évben, amelynek legszembetűnőbb megnyilvánulásai az egyre bonyolultabb és nehezen kivitelezhető akrobatikus elemek és ugrások. Az ókori görögök - a balettművészetre is jellemző módon- a test és a lélek tökéletes szimmetriájaként emlegették a gimnasztikát, ma már leginkább artistamutatványként tekintünk egy-egy gyakorlatra, amelyet mind a nők, mind a férfiak eltérő szereken mutatnak be. Kevés olyan sport van, ahol az egyensúlyérzék ennyire nagy szerepet kap, kiváltképp a mindösszesen tíz centiméteres vastagságú gerenda esetében. A Nemzetközi Tornaszövetség jövőbeli törekvései között szerepel előtérbe helyezni művészetet, a táncművészetre jellemző mozdulatokat a szertorna esetében az artisztikus elemek előnyösebb pontozásával kívánják háttérbe szorítani a látványosabbnak tűnő akrobatikát.
Ennek élő példája a jelenleg is tartó olimpiai játékokon a holland Sanne Wevers győzelme gerendán, aki ritkaságszámba menő három fordulatos forgásaival döbbentette meg a bírókat, és kapott kiemelkedően magas pontokat. A forgások alapjai a balettművészetben keresendőek, a tour-okat egy fiatal balett növendék is képes duplán, triplán forogni, egy kezdő balettművésztől pedig mindez elvárás. A tornát, a baletthoz hasonlóan egészen kis korban kezdik, és elsajátítják a balettből kölcsönzött mozdulatokat: az alaptartást, a karpozíciókat, a spárgaugrást, vagyis a grand jeté-t, és persze a spiccet, mely tartást és eleganciát kölcsönöz lábnak. Az alapvető eltérés a torna és a balett között, hogy a tornapozícióit parallel végzik, a tornasport nem ismeri az en dehors, vagyis a csípőízületből kifordított pozíciókat. A központ használata a tornász esetében is hasonlóan fontos, mint egy táncművésznél, azonban ők a homorú testtartást várják el a sportolótól, amely a balett esetében kifejezetten hiba lenne. A balettben a táncos mindig törekszik az egyenes hátra, leengedett vállra. A plié a balettnél elengedhetetlen: a sérülések elkerülését is szolgálja az ugrás kivitelezésekor, a levegőből történő visszaérkezésnél, addig a torna a nyújtott lábra történő érkezést preferálja.
A balett kiemelten fontos szerepet kap egy olyan összetett sportágnál, mint a ritmikus gimnasztika. Komplexitása ugyanazon gyökerekből fakad: ahogyan a tánc esetében, egyszerre kell a nehéz mozdulatokat légi könnyedséggel kell kivitelezni, és a hajlékonyság mellett muzikalitással, nagy izomerővel is rendelkeznie kell a sportolónak, nem beszélve a zeneiségről, és a zenével való együtt mozgás képességéről. Ebben a sportágban a tágság még a táncnál is fontosabb, hiszen a látványos ugrásokat, spárgákat száznyolcvan fokot meghaladó pozícióban hajtja végre a tornász. A született képességek azonban nem elegendőek, vagyis attól, hogy egy tornász hajlékony, még nem biztos, hogy hibátlanul képes egy balettmozdulatot kivitelezni. A rúd-és középgyakorlat az edzések fontos kiegészítője, amely bemelegítésnek is kiválóan alkalmas. A baletten keresztül jutnak hozzá a sportolók a megfelelő testtartáshoz, koordinációhoz, testtudathoz, és az alap láb- és kézpozíciókhoz. Amikor a sportoló a rúd mellé áll
a battement tondu, jete, fondu gyakorlásával képes egyszerre erősíteni és egy kifinomult mozgáskultúrát adni a tornász kezébe, valamint a bonyolult koreográfiák elsajátításához is hozzásegít, lehetővé téve, hogy a tornász könnyebben koncentrálhasson a labdával, szalaggal, buzogánnyal való munkára.
A ritmikus gimnasztikázók relevé helyzetben, vagyis lábujjhegyen végzik az egész gyakorlatot, mely a lábuktól a fejük tetejéig erős tartást igényel. A koreográfia végrehajtása során az egyes mozdulatoknak letisztultnak kell lenniük, amelyeken keresztül átszűrődik a balettművészet. A forgások szintén lábujjhegyen történnek, ezt a sportoló erős fejkapással képes kivitelezni, különösen, hogy gyakran egy lábon a másik lábát feje fölé tartva végzi ezeket. A balettrúdnál a tornász a gyors mozgást is képes begyakorolni, hiszen a gyakorlatok többségét gyors ütemre alkotja meg a koreográfus. Elmondható, hogy évtizedek óta az orosz tornászok győzedelmeskednek a világversenyeken, gondoljunk csak a reformer Alina Kabaevá-ra, vagy Irina Tchachina-ra, akik többször maguk mögé utasították a világot, bebizonyítva ezzel, hogy az orosz balett hagyománya a sporton is rajtahagyta a kézjegyét.
o.did flickr (Fotó/Forrás: o.did / flickr)
A 20. században főképpen még vízi balettnek nevezett szinkronúszás esetében is egyértelműen orosz-hegemóniáról beszélhetünk. A sportág hibrid, hiszen egyesíti az úszást, a táncot, és a tornát. Gyakorlása során a sportolónak nem pusztán a levegővétel nélküli mozgás, és a vízfelszínen való fennmaradás viszontagságos helyzeteivel kell megküzdenie, hanem ügyelnie kell azokra az esztétikai követelményekre is, amit e sportág megkíván. A szinkronúszás versenyszámai az egyéni (szóló), a páros, a csapat, mely nyolc, minimum négy főből áll, és az úgynevezett kombináció, melyben az előbbi három felváltva szerepel. A kombináció legfeljebb tíz versenyzőből állhat. A szinkronúszás alappozíciója, a nevéből eredően is szorosan kapcsolódik a táncművészethez, a balett-láb helyzet, amely esetében az úszó egyik lábát kinyújtva a víz fölé emeli, és annak víz alatti változata. A sportolóval szembeni követelmény az alappozíciók során, hogy a végtagjai teljesen kinyújtottak, feszesek legyenek, lábfeje szintén lefeszítve legyen, mely a balett alapkövetelménye is egyben, mindezzel ellentétben a vízilabdások „víztaposás” technikáját is el kell sajátítania. Egy szinkronúszó a balett-termi szárazedzéseken gyakorolja be mindazt, amelyet a vízen a néző tökéletesnek lát: a baletthez hasonló, légiesen könnyed mozgást.
QUEEN YUNA flickr.png (Fotó/Forrás: Queen Yuna / flickr)
Az egyik leglátványosabb téli sport, a műkorcsolya áll legközelebb a tánc mozgásvilágához. A forgásokon és ugrásokon alapuló sportág neves képviselője Carolina Kostner, olasz versenyző, aki nagyon gyors korcsolyázó, és ugrásait, forgásait is az óramutató járásával megegyezően végzi, amely valóságos ritkaságnak számít. Nem meglepő, hogy a többszörös Európa-bajnok műkorcsolyázó munkáját egy egész csapat segíti, és saját balettmesterrel készül a megmérettetésekre. Mint az Insideskating-nek adott interjújában kifejtette, a balettórák nem pusztán technikailag fejlesztették őt, hanem nagyobb inspirációt is adtak neki a sporthoz és a versenyzéshez. Mint mondta
egy balettművész legalább annyit dolgozik, mint egy sportoló, azonban ők nem nyernek olimpiát, nem kapnak a munkáikért érmeket. Ők mégis ott vannak a balett teremben, rendíthetetlenül dolgoznak, mert szeretik a balettet, és tudják hova szeretnének jutni általa.”
hírlevél
