Tánc

Balett-táncosok segíthetik a stroke-betegek felépülését

2019.08.04. 10:05
Ajánlom
Az amerikai professzor, Dagmar Sternad balett-táncosok mozgását tanulmányozza azzal a szándékkal, hogy a szélütéses betegek mozgásrehabilitációjában előrelépések történjenek.

A biológiaprofesszor, fizikus és villamosmérnök régóta rajong a táncért, különösképpen a táncmozdulatok tudományos háttere izgatja őt, amelyet szerinte eddig senki sem vizsgált behatóan. „Hogyan kontrolláljuk a végtagjainkat és hogyan irányítja az agyunk a testünket?” – teszi fel a kérdést legújabb, tanulmányait dokumentáló videóban. "Hogyan tanulhatjuk meg a motorikus készségeket megközelítve azt a szintet, amivel ezek a táncosok rendelkeznek?" Ezekből a kérdésekből kiindulva kezdett el táncosokkal dolgozni – köztük a Boston Ballet táncosaival – hogy megtalálja a tudományos gyökerét az emberi egyensúlynak és koordinációnak.

A kutatásban páros mozdulatok során vizsgálta a balett-táncosok egyensúlyi készségét, a földdel való érintkezést, az izomaktivitásukat és azt az erőkifejtést, amit a közös egyensúly megtartásához szükséges. Arra kérte a táncosokat, hogy álljanak egy keskeny falécre, ami egy olyan lemezen volt elhelyezve, amely a súlypont elmozdulásait mérte. Mozgásérzékelő kamerák segítségével ugyanakkor a végtagok mozgását is mérte, a karokra, lábakra és a fejekre fényvisszaverő jelzéseket tettek tájékozódási pont gyanánt, majd pedig az általuk leadott jeleket információkká alakítva elemezte.

A kutatás eredményei a professzorasszony szerint felhasználhatóak lesznek a stroke-betegek rehabilitációja során: segíthet nekik újratanulni és rekonstruálni az elveszett mozgáskészségeket.

Sőt, időközben arra is rájött, hogy eredményei a robotika tudományterületén is hasznosak lehetnek.

(Forrás: dancemagazine.com, címlapkép: The Sydney Morning Herald / Contributor / Getty Images)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.
Tánc hír

MTE 75: Látványos fényfestés az egykori Állami Balett Intézet falán

A Magyar Táncművészeti Egyetem 75 napon át tartó programsorozattal ünnepli fennállásának hetvenötödik évfordulóját. A tánc világnapjának előestéjén az Andrássy úton található W Budapest Hotel, a korábbi Állami Balett Intézet falának fényfestésével is felelevenítették az intézmény múltját.