Tánc

Balettal próbálják jó útra téríteni egy női börtön lakóit

2019.10.17. 17:25
Ajánlom
Szögesdrótkerítések, betoncellák és kemény testi fenyítés helyett nyitott terek, klasszikus zene és balett jellemzi az új-zélandi Aucklandben található női korrekciós intézetet.

2017-ben indult az Új-Zélandi Királyi Balett kezdeményezése, melynek keretében már több új-zélandi városban, így a wellingtoni és a christchurch-i börtönökben is igyekeztek a fogvatartottakat finomabb eszközökkel, művészettel nevelni. A Stuff magazin újságírója ott volt Aucklandben az egyik női balettcsoport vizsgáján:

hét női fogvatartott adott elő koreográfiai etűdöket a börtön személyzetének az Új-Zélandi Királyi Balett repertoárjának korábbi darabjaiból,

úgymint a Fekete hattyú, a Fehér hattyú, a Megalopolis, Cacti, vagy az Artemis Rising részleteit – természetesen leegyszerűsítve. Mindezt viszonylag kevés hibával tették annak ellenére, hogy összesen tíz próbájuk volt 8 hét alatt, ugyanis egy hét kiesett egy kanyaróvírus miatt.

A tudósítás szerint a női fogvatartottak egyetértettek abban, hogy

a balettórák javították az önbizalmukat.

Egyikük azt mondta, a vizsga után végre büszke volt magára, amiért teljesített egy feladatot. Másikuk úgy nyilatkozott, a balett teljesen más emberré tette őt, miután korábban soha nem foglalkozott sporttal vagy tánccal. A tánc boldoggá tette, és szabadulás után szeretne fitnesszel foglalkozni. Egy harmadik női fogvatartott arról beszélt, a balett reményt adott neki, és úgy látja, ez fogja megkönnyíteni azt a 11 évet, ami még hátra van a börtönbüntetéséből.

Az Új-Zélandi Királyi Balett tanára, Pagan Dorgan úgy érzékelte, az aucklandi fogvatartottak különösen érzékenyek és fogékonyak voltak a balettra.

„Hétről hétre látom, hogy egyre magabiztosabbak lesznek, ez pedig növeli bennük az igényt, hogy emberileg is jobbá váljanak. Nagyon elkötelezettek és figyelmükkel jelen vannak az órákon”

– fogalmazott, és azt is hozzátette, semmivel nem érezte magát másképp az elítéltek között, mint egy iskolai táncórán. A börtönigazgató Steve Park szerint a program jó hatással volt a nők fizikai aktivitására és fegyelemére, és így segítheti őket abban, hogy a börtönbüntetés lejárta után visszatérjenek a családjukhoz.

(forrás: stuff.co.nz, fejléckép: Chris McKeen/STUFF)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc magazin

A csapat, akik a múltban és a jelenben kutatva írják a cirkuszművészet jövőjét

Miközben a porondon artisták pörögnek a levegőben, és gyerekcsoportok tapsolnak önfeledten, a cirkusz falain belül egy másik csapat láthatatlan mutatványon dolgozik. Riportunk a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkájáról.
Tánc ajánló

Uhrik Teodóra: „A balett a pillanat művészete”

Május 5-én a Budapest Táncfesztivál keretében mutatják be az Uhrik Teodóráról szóló előadást Egy áttáncolt élet címmel. A Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész szerint ez igazi családi összefonódás lesz.
Tánc ajánló

Egy kivételes tehetségű balettművész: Sík Milán

Tanulmányai befejeztével rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint a Diótörő, a Hegedűs a háztetőn vagy A képfaragó. Sík Milán portréja.
Tánc ajánló

Szabó Barbara Szofia ezúttal Hófehérkeként varázsolja el a közönséget

Áprilisban mutatta be a Budapesti Operettszínház Hófehérke című előadását. A Kocsák Tibor Zenéjével és ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával készült produkció főszerepében Szabó Barbara Szofia balettművész látható.
Tánc interjú

Frenák Pál: „Az ihlet kiapadhatatlan forrása az ember hitében rejlik”

Május 2-án a Budapest Táncfesztivál keretében debütál a FrenÁk Társulat legújabb előadása Nostalg_Y címmel, amelyben a fiatal táncművészekkel karöltve színpadra lép a Harangozó-díjas Lőrinc Katalin, valamint az előadás koreográfusa, az együttes Kossuth-díjas alapítója, Frenák Pál.