Tánc

Balettvilágsztárok az Operában

2009.09.09. 15:07
Ajánlom
Idén 17. alkalommal kerül sor a Világsztárok Balettgálára, amelyet egy középtávú együttműködés keretében a Világsztárok Produkció és a Magyar Állami Operaház közösen rendez.

 Az egyéves előkészítést és 45 millió forintot igénylő összefogás eredményeképp jöhetett létre a Világsztárok Balettgála, amelyen Keveházi Gábor megfogalmazását használva "komoly, érdekes, szép dolgokat" láthatnak a jegyet váltók. A Pongor Ildikó és Keveházi által vezetett közös művészeti bizottság komponálta a gála programját. A közönség a Magyar Nemzeti Balett 16 fellépő művésze mellett 11 vendéget, köztük a szentpétervári Mariinsky és Mikhailovsky színházak legkiválóbb szólistáit, továbbá a Bécsi Operaház, a Staatsballett Berlin, az Opera de Paris, az amszterdami HET National Ballet, valamint a pekingi Kínai Nemzeti Balett művészei láthatjat. Az előzetes tervekben a Kubai Nemzeti Balett két tagjának fellépése is szerepelt, ám amikor hazájukban kiderült, hogy a táncosok a Magyar Nemzeti Balettben képzelték el pályafutásukat, politikai jellegű figyelmeztetést kaptak.

A Magyar Nemzeti Balett két Balanchine-darabbal - a Concerto Barocco felújításával és a Who cares? részleteinek előadásával - járul hozzá az est művészi programjához. A kétrészes gála első részében élőzenére (vezényel Déri András) táncolnak a művészek. Az esten klasszikus koreográfiák mellett bemutatásra kerül az eseményen ötödik alkalommal közreműködő Aidar Akhmetov előadásában Keveházi Gábor darabja, a Dead Love, amely a Magyar Nemzeti Balett vezetője saját bevallása szerint tavaszi lelki válságának feldolgozása a tánc nyelvén elbeszélve.

A Világsztárok Balettgála az Operaház 125. évada mellett a Magyar Nemzeti Balett 125. születésnapját is ünnepli. Az esemény fővédnöke Balázs Péter külügyminiszter; a szeptember 19-i rendezvény "főpróbája" 17-én lesz Pozsonyban, ahol a szlovák közönség is láthatja a nemzetközi hírű táncművészeket. A  gála kísérő rendezvényeinek bevétele ezúttal is a Magyar Nemzeti Balett Alapítvány javát szolgálja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.