Tánc

Barisnyikov videón szólt Trump ellen

2016.08.22. 11:44
Ajánlom
A 68 éves, orosz származású amerikai táncművész és filmszínész "totális hatalomra törekvő veszélyes opportunistának" nevezte Donald Trumpot – adta hírül partnerünk, a szinhaz.hu.

Mihail Barisnyikov, aki 1974-ben emigrált az Egyesült Államokba, egy augusztus 17-én közzétett videoüzenetben beszélt Trumpról és arról, hogy Hillary Clintont támogatja az amerikai elnökségért folytatott küzdelemben. A világhírű művész korábban soha nem foglalt állást valamely politikai jelölt mellett.

Mihail Barisnyikov

Mihail Barisnyikov (Fotó/Forrás: Peter Hurley)

Amerikai állampolgárként most hallok először olyan retorikát, amely a Szovjetunióban töltött ifjúságomat idézi fel bennem, ahol bűncselekménynek számított és még ma is annak számít másnak lenni"

- fogalmazott Barisnyikov, aki annak idején a Kirov Balett szólistájaként klasszikus szerepek sorában mutatta meg virtuozitását, és húszas éveinek elejére a világ egyik legismertebb táncosa lett, ám az otthoni légkör egyre fojtogatóbbá vált az alkotói szabadságra és új élményekre vágyó művész számára.

"Higgyék el nekem, mert tudom, miről beszélek. Hozzám hasonlóan több százezer ember menekült el olyan országokból, amelyeket a Donald Trump-féle veszélyes, ellentmondást nem tűrő opportunisták irányítanak" - hangsúlyozta Barisnyikov. Az #ITrustHer című videó a Clintont támogató művészek Humanity for Hillary elnevezésű közösségimédia-kampánya számára készült.

Barisnyikov az American Ballet Theatre (ABT) művészeti vezetője is volt és részt vett a White Oak Dance Project létrehozásában. Nemcsak kitűnő táncos, hanem tehetséges és elismert színész is. 1978-ban Oscar-díjra jelölték a Fordulópont című filmért. Nemrég Robert Wilson Letter to a Men című szólóelőadásában Nizsinszkijt formálta meg nagy sikerrel. A magyar tévénézők számára elsősorban a népszerű Szex és New York sorozat orosz szobrászaként, Sarah Jessica Parker partnereként lehet ismert.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Könyv

Nagy László, a szelíd forradalmár

Száz évvel ezelőtt, 1925. július 17-én született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar költője, Nagy László, aki költészetében összhangba hozta a folklórt és az avantgárdot. 
Vizuál

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Tánc hír

A Dűne díszleteinek alkotói készítették a Recirquel új előadásában szereplő robotot

Együttműködik az előadóművészekkel, milliméter pontosságú mozdulatokat végez, táncol, cirkuszi rekvizitként működik, sőt fényfegyverként is funkcionál az az ötméteres, egyedi fejlesztésű robot, amely a Walk My World immerzív produkcióhoz érkezett meg júniusban a Millenárisra.
Tánc ajánló

Kortárs tánc a Művészetek Völgyében

Július 17. és 28. között rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Kapolcs Taliándörögd, Vigántpetend hármast elfoglaló Művészetek Völgyét. A felhozatal minden művészeti ágban kimagasló, a modern tánc kedvelőit sem hagyták cserben a szervezők.
Tánc ajánló

Coco Chanel, a divatikon élete – tánckuriózum érkezik a Margitszigeti Színházba

Mario Radačovský július 11-ei látványos előadásában jazz és sanzon, pompás ruhaköltemények, dinamikus koreográfia és lírai jelenetek mesélik el annak a nőnek a történetét, aki megváltoztatta az öltözködést.
Tánc interjú

Oberfrank Réka: „Minden testben ott a szépség”

A Miracle egy kortárstánc-produkció, amelyben a testek és a kapcsolódások kerülnek fókuszba. Oberfrank Réka szerint a csillagos ég alatt táncolni semmihez sem fogható élmény, nagy álma válik valóra, hogy a Várkert Bazár szabadtéri színpadán mutathatják be az előadást.