Tánc

Bemutatkozik az Y generáció

2014.12.09. 16:07
Ajánlom
A hagyományos előadóművészeti kereteket átlépő fiatal alkotók produkcióit vonultatja fel a Trafó Kortárs Művészetek Háza NEXTFESZT- az Y generáció című fesztiválja, amely színházi, táncos és zenei programokkal várja az érdeklődőket 2015. január 5. és 23. között.

A fesztiválon szereplő produkciók mindegyike új alkotói esztétikát képvisel. Miközben a Trafó bemutatja, hogy mit és hogyan próbálnak megváltoztatni a fiatal magyar alkotók az előadóművészetben, a fesztivál kísérőprogramjai lehetőséget kínálnak az új törekvések és azok életképességének megvitatására.

A fesztiválon mások mellett a Dollár Papa Gyermekei nevű színházi műhely Szerelem és Otthon című előadása, Vass Imre: Fájdalomtest I - II - III - IIII című performansz/workshopja, a HUPS! Crew társulat Idegen elemek című bábkoncertje és Fülöp László "there's an elephant in every room..." című táncos produkciója várja az érdeklődőket.

Molnár Csaba Dekameron című táncelőadását január 9-én tűzik műsorra, másnap Dányi Viktória, Vadas Tamara és Molnár Csaba Nyúzzatok meg című koreográfiájára, valamint Czitrom Ádám & Porteleki Áron unplugged koncertjére ülhetnek be a nézők. Január 13-án és 14-én két táncelőadás szerepel a programban: a Pirkad és a Radioballet A szerelem természete című produkciója. Bemutatják a STEREO Akt színházi produkciós műhely Felülről az ibolyát című előadását is. A fesztivál a Táp Színház, a Trafó, a Füge Produkció és Fekete Ádám közös előadásával, a Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című színházi produkcióval zárul.

A programsorozat ideje alatt a Trafó kávézójában találkozhat a közönség Simkó Beatrix és Dömölky Dániel interaktív hanginstallációjával, a Trafó Galériában pedig Kis Róka Csaba Weltschmerz című kiállítása lesz látható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc tudósítás

Tömegpszichózis és szerelmi vajúdás a győri Magyar Táncfesztiválon

Idén csupán két napra sikerült eljutnom a XIV. Magyar Táncfesztiválra, Győrbe, ahol a gyönyörködtető változatosság jegyében zajlanak az esti előadások. Beszámoló a 4. nap történéseiről.
Tánc magazin

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.
Tánc győri balett

Győrben bepótolhatja az elszalasztott tánceseményeket

14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált Győrben mától egészen vasárnapig.
Tánc balett

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Tánc videó

Szergej Polunyinnak az őrület is jól áll, de még mennyire

A szupersztár balett-táncost ezúttal egy ikonikus brit divatfotós, filmkészítő Rankin kérte fel közös munkára, amiből egy igen erős anyag született.