Tánc

Béres Móni: „Ruhákat vásárolgatni nem szeretek"

2012.01.30. 14:58
Ajánlom
Béres Móni jelmez- és látványtervező, valamint alkalmi öltözékeket készít. Táncosokkal, bábokkal dolgozik. Munkái legközelebb január 30-án és 31-én a MU Színházban láthatóak a Gergye Krisztián Társulat Folyamatos jelen című performanszában.

- Az Iparművészeti Egyetemen diplomázott 2003-ban. A diploma előtt Madridban tanult ösztöndíjasként. Már ekkor egy színházi társulattal dolgozott. Ez volt az első munkája színházban? Melyik produkcióban vett részt?

 - Nem kell komoly, nagy színházra gondolni, egy kezdő csapattal dolgoztam együtt. Egyetem mellett kezdtek színjátszással foglalkozni, ahogy én is az iskolapadban ültem akkor még. Irodalmi műveket adtak elő saját, mai feldolgozásban kisebb színházakban. Akkoriban ez a tervezői feladat nagy kihívás és jó tanulási, tapasztalatszerzési lehetőség volt számomra.

- Mindig is színházi jelmez-, látványtervező szeretett volna lenni vagy tervezői stílusa sodorta a művészvilág berkeibe?

- Kipróbáltam sok mindent, a divatvilágba is belekóstoltam, de a kortárs táncszínház nyújtotta szabadság és a mögöttes gondolatiság kettőse vonzott a legjobban. Nem nyűgöznek le az üres, pusztán esztétikus tárgyak, öltözékek, gondolatok, így furcsán hangozhat, de ruhákat vásárolgatni sem szeretek. Persze az igényes divatban meg lehet találni az izgalmat, egyéniséget. Valahol minden ruha jelmez, ezért elég nagy a hasonlóság aközött, mikor megkeres valaki, hogy személyre szabottan neki készítsek egy alkalomra öltözéket, vagy amikor egy színházi darab szellemiségéhez kell igazodnom. Mindkét esetben figyelembe veszem a személyt, aki a ruhát viselni fogja, illetve az alkalmat, a darabot, amiben részt vesz az illető az adott öltözetben. Legyen az utca, templom vagy színpad. A különbség annyi, hogy a színpadon bármi megtörténhet, tágabbak a határok, amikhez tartanom kell magam.  A ruha itt nem öncélú, része valaminek, a táncos életet lehel belé, a mű pedig értelmet ad neki.

- Ágens, a Gergye Krisztián Társulat, a Közép-Európa Táncszínház produkcióiban dolgozik. Milyen határokat szab, milyen előnyöket teremt, ha táncosoknak tervez jelmezt?

- Talán úgy lehet a legegyszerűbben érzékeltetni, hogy nagyestélyiben és szmokingban kell végigcsinálnunk egy tornaórát, de közben ne szakadjon el, ne essen le rólunk semmi, és ha lehet, melegünk se legyen. Az öltözet, amellett, hogy a darab szellemiségéhez passzol, semmiképp sem akadályozhatja a szabad mozgást, ezért sokszor használok elasztikus anyagokat, illetve a szabásnál is figyelembe veszem a koreográfiát. Sokszor egy kiegészítő vagy egy kellék csak imitálja a valódit, mert látványban szükség van rá, viszont az eredetivel kivitelezhetetlen lenne a mozdulatsor. De a tánc előny is, amit ki lehet használni: gondoljunk csak egy hétköznapi példára, gyerekkorunk 'röpülős' szoknyái is akkor éledtek fel, mikor megpördültünk.

- Gergye Krisztián és társulata az idei évadban rendhagyó, tüntetőleges módját választotta a színházi munkának, minden repertoáron lévő előadásukat félretették, és egy performansz-sorozatot mutatnak be különböző helyszíneken. Január 30-án és 31-én a MU Színházban a Trilógia maraton második szakaszába lépnek, amelyben a Folyamatos jelen című trilógia első stációja Francis Bacon művészetéből táplálkozik. A ruhák, jelmezek tükrözik valamilyen módon ezt a témaválasztást?

- Az előadássorozat performance jellegéből adódóan, általában kitalálunk egy alap látványt, készülnek ruhák, aztán a helyszínen én is improvizálok, hiszen akkor és ott születik meg a darab. Korábban a Tavaszi áldozat című előadásunkban Bacon festményeiből kiindulva dolgoztunk, ez a mostani performanszra nézve is inspiráló munkafolyamat volt. Akkor az eltorzított emberi formák mind a jelmezekben, mind a testfestésben megjelennek, most inkább az utóbbin lesz a hangsúly.

- A performansz-sorozat, az egyszeri előadások, a minimális költségvetés mennyi munkát ró Önre a jelmezek, kellékek elkészítésében?

- Kreativitással bármit meg lehet oldani, legfeljebb nem lesz annyira időtálló egy-egy tárgy. Igazából az a nehéz, mikor mindent egyedül kell elkészíteni, megvásárolni. Egy személyben vagy tervező, varrónő, beépítő, asszisztens, szállító.

- Gergye Krisztián előadásaiban a meztelenség, a testfestés, a testtel való festés épp olyan lényegi, mint az öltözékek. Ezt a kettősséget, a csupasz test és a ruha összjátékát hogyan teremti meg?

- Az Egon Schiele művészete, pályája ihlette EGONEGON című műben a táncosok teljes testfelületükben, a jelmezt is beleértve, úgy jelentek meg, mintha a művész egyik képéből léptek volna elő. Itt az emberi bőr és a textil egyenrangú festővászon volt, gyakorlatilag egybeolvadt. Miután elkészítettem a megfestett ruhákat, Károlyi Balázs sminkessel minden előadás előtt egy három órás művelettel vittük fel a testfestéket és rajzoltuk festménnyé a táncosokat. Más esetben viszont a festék az előadás közben kerül fel a testre. Néha pont az a cél, hogy szűz ruhát bemocskoljon a festék, máskor viszont figyelnem kell arra, min nem látszódhat, hagyhat foltot a színezék. Extrém látvány, mikor csak a testen jelenik meg a szín, ezzel teljesen elidegenítve a személyt, ekkor a textil makulátlansága kiemeli a test torzulását.

- Nemrégiben a Kolibri Színház Völgyhíd című ifjúsági bábelőadásának jelmezeit is Ön tervezte.

- Nagyon izgalmas feladat volt számomra bábokat öltöztetni hétköznapi fiatalok viseletébe. A megszokott emberi arányoktól és mozgástól totálisan eltérő figurákkal dolgoztam. Belepillanthattam abba is, hogyan születik meg maga a báb, amikor a 'színészt' nem kiválasztják, hanem megalkotják. Ennek az alkotófolyamatnak a részei voltak az én jelmezeim is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.