Tánc

Bővült a Magyar Táncművészek Szövetsége

2012.01.24. 12:37
Megosztom
Hat határon túli magyar táncegyüttest vett tagjai sorába a Magyar Táncművészek Szövetsége hétfői közgyűlésén. Két intézmény - a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) - felvételi kérelmét támogatta, és elnapolta a döntést az egri Gárdonyi Géza Színház tánctársulatának felvételével kapcsolatban.

Az új rendes tagok: a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a Marosvásárhelyi Maros Táncegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és a székelyudvarhelyi Udvarhely Táncműhely. A közgyűlést követően a szervezet elnöke, Mihályi Gábor elmondta: vélhetően már előbb is megtehette volna a szövetség, hogy tagjainak sorába hívja ezeket a műhelyeket, hiszen a határon belüli és túli társulatok között élő kapcsolatok voltak. "Ezek most hivatalossá és erősebbé válnak, ebből mindnyájan sokat fogunk profitálni. Hasonlóképpen gondolkoznak a világról koreográfiai szemléletben, mint mi. Máris tettek hasznos javaslatot, felhívták a figyelmünket a Kolozsvári Magyar Opera balettkarára" - fűzte hozzá. Mihályi Gábor megjegyezte azt is: együtt talán jobban tudják képviselni a szakma érdekeit a kultúra sanyarú - ezen belül a táncművészet még sanyarúbb - helyzete közepette is. "Az összefogás segíthet, még, ha viták tüzében alakul is ki".

Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) tanára felidézte, hogy 2007-ben néhány együttes, köztük a főiskola és a Magyar Nemzeti Balett (MNB) úgy döntött, kilép a szövetségből és létrehozza a Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesületét. Ám az egyesület nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Szakály György rektor és Solymosi Tamás balettigazgató bejelentette: a két intézmény visszalép a Magyar Táncművészek Szövetségébe, hiszen a szervezet akkor is dolgozott érdekükben, amikor nem voltak tagjai. A következő hetekben alakítják ki közösen azokat a technikai feltételeket, amelyek a felvételhez szükségesek. Tekintve, hogy a többi szövetségi tagnál nagyobb létszámú és költségvetésű intézményekről van szó, a tagdíjban, az elnökségi tagságban és a szavazati súlyban is jó, ha megmutatkozhat ez a különbség - vélekedett Bolvári-Takács Gábor, aki szerint erre most látszik megoldás. 

Mihályi Gábor beszámolt arról is, hogy a szövetség hétfői közgyűlésén elnapolták a döntést az egri Gárdonyi Géza Színház tánctársulatának felvételével kapcsolatban, mert a teátrumban egy új társulat alakult, amelynek első bemutatóját csak ketten látták a szövetség tagjai közül. Türelmet kértek az egriektől - mondta a szervezet elnöke, hozzátéve, hogy a második premier után, at MTF és az MNB felvételekor ez a kérdés ismét napirendre tűzhető.

A hétfői ülésen szó esett a művésznyugdíjakról is. Mint Mihályi Gábor rámutatott, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács úgy ítélte meg, hogy a művésznyugdíj megszüntetése szakmai egyeztetések hiányában aránytalanul több hátrány és kár forrása lehet, mint amennyi előnyt elérni kívántak a döntéshozók. "E kérdésben, miközben a szaktárcával konzultáció folyik, újabb időzített bombára találtunk" - emelte ki Mihályi Gábor. Elmondta: Szakály György, az MTF rektora és Uhrik Dóra, a pécsi művészeti szakközépiskola igazgatója megkeresése alapján kiderült, hogy a bevezetett jövedelmi korlátok miatt előfordulhat, a nyugdíj mellett dolgozó nagy tudású mestereknek dönteniük kell, végig visznek-e egy tanítási évet, illetve évfolyamot. "Azt gondolom, ezt ugyanúgy nem lehet annyiban hagyni, mint a művésznyugdíjak kérdését, mert ha ki kell lépniük az oktatásból, lassan nem lesznek mesterek, de jó színvonalon táncoló fiatal művészek sem" - hangsúlyozta Mihályi Gábor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.