Tánc

Budapesten is bemutatkozik a győri Anna Karenina

2019.12.15. 18:30
Ajánlom
Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője másodszor adaptálta táncszínpadra az Anna Kareninát, amit a győri bemutató után december 21-én a Müpában is előadnak.

A 2017-es feldolgozás a GGTánc Eger és a Miskolci Balett közös produkciójaként került a nézők elé, melynek különlegessége nemcsak a koreográfiában rejlett, hanem a Csepi Alexandra nevével fémjelezett dramaturgia szokatlan megközelítésében is. Az előadás az eseményeket visszafelé elmesélve dolgozta fel. Velekei László ezúttal arra kereste a választ, mennyiben korlátozza egy pár megegyezésének lehetőségét az ellenséges közhangulat, volt-e esélye Annának és férjének a megoldások megtalálására. Hangsúlyosabb szerepet kap az anya–gyerek kapcsolat, új szereplőként jelenik meg a darabban a Végzet szürreális karaktere, amely összeköti a szálakat és jelen van a sorsfordító jelenetekben.

A darabban számos fiatal táncművész kapott először lehetőséget főszerep megformálására.

A győri bemutató nagy meglepetése Marjai Lili Anna volt, aki 2013-ban végzett a Táncművészeti Egyetemen Szőnyi Nóra osztályában, és évfolyamából többedmagával azonnal a Győri Baletthez szerződött. A tavalyi Taps-díjas táncművész több kiemelt feladat után először debütálhatott címszerepben Anna megformálójaként. A fiatal művész kimagasló színészi játékkal táncolta el szerepét, igazolva ezzel, hogy a magyar balettművészek  karaketerformáló képessége nemzetközi színvonalú. Karenin megszemélyesítője Artem Pozdeev, a vonzó Vronszkijt a romantikus karakterű Jekli Zoltán táncolja, aki A skarlát betű táncszínházi feldolgozásában nyújtott emlékezetes alakítást Dinsdale tiszteletesként. Az év végéig 16 előadáson bemutatott darab alapját Max Richter műveiből válogatták.

 

                 

   

      

Velekei László piros betűs költészete

Kapcsolódó

Velekei László piros betűs költészete

Baudelaire szerint a tánc a karok és lábak költészete. De hogy lehet ezen a nyelven elmesélni egy olyan prózai regényt, mint Nathaniel Hawthorne A skarlát betű című műve? Velekei László, a Győri Balett koreográfusa vállalkozott a kihívásokkal teli fordítói munkára. A darab november 10-ei, győri premierjén jártunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.