Tánc

Budapesten tanít és lép fel a balettvilág rocksztárja, Szergej Polunyin

2021.08.13. 13:55
Ajánlom
A világhírű balettművész az augusztus 13-i fellépését megelőzően tartott sajtótájékoztatót a Margitszigeti Színházban, ahol lapunk kérdésére is válaszolt.

A tetoválásairól most nem esett szó. Pedig bőségesen díszítik rajzok a testét: köztük James Dean, Mickey Rourke és Vlagyimir Putyin arcképe. No, és egy galamb is. Bizonyára mindegyiknek megvan a maga története. Szergej Polunyin a nemzetközi balettvilág napjaink egyik legfényesebb csillaga, és szakmai körökben a legtehetségesebbek közé sorolt művésze, aki a Raszputyin című előadás címszereplőjeként augusztus 13-án este lép fel a Margitszigeti Színházban.

Nemzetközi szupersztár, aki tudatosan éli meg az ezzel járó figyelmet, ám szerénységgel kezeli azt, munkáját pedig a következő táncos generáció megihletésére igyekszik fordítani.

237026917_282400663689328_4434453926497093730_n-135414.jpg

Szergej Polunyin az augusztus 12-i mesterkurzuson és sajtóeseményen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

A fellépést megelőző napon mesterkurzust tartott a Magyar Táncművészeti Egyetem 10–14 év közötti növendékei számára az előadása helyszínén, a Margitszigeti Színház szabadtéri színpadán. A meghirdetett egy óra helyett közel két órán keresztül. Polunyin a mozdulatok pontosságát és tudatosságát sulykolta mindvégig a diákoknak, a kurzus elején még a rúdba kapaszkodva, később a forgások és ugrások közben is.

Azt sugallta a jövő táncosai számára, hogy a munka során soha ne érjék be kevesebbel, mint a maximummal.

Szergej Polunyin nehéz sorsú ukrán családból származik, nagy áldozatokra volt szükség ahhoz, hogy gyerekként megkezdhesse tanulmányait. Ma a legismertebb világsztárok közé tartozik. Szeretne visszaadni a sikereiből, átadni a tudását a következő generáció számára. A Los Angelesi Balett Akadémián tartotta első kurzusát, ekkor jött rá, milyen boldogság, öröm rejlik a tanítás folyamatában. Elmondása szerint azóta mindenhol, ahol fellép, tart legalább egy mesterképzést az ottani balettnövendékek számára. Fontosnak tartja ezeket az találkozásokat, ugyanakkor nagy kihívásként is éli meg, hiszen nehéz mindössze egyetlen alkalom alatt átadni a lehető legtöbb információt arról, amit tud és gondol a balettről.

234475868_282400357022692_9198334738347399534_n-135415.jpg

Szergej Polunyin az augusztus 12-i mesterkurzuson és sajtóeseményen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

A tanítást követően a sajtó képviselőivel találkozott a fiatal művész, ekkor avatta be a jelenlévőket szavakkal is a tánchoz fűződő összetett viszonyába. Iskoláskorában nagyon szerette a táncot, majd elutasította,

csak két évvel ezelőtt, 29 éves korában fogadta el azt a tényt, hogy balettművész, azóta viszont boldogan teljesedik ki benne.

Hatalmas ajándéknak tekinti, hogy a tánc révén sok helyre eljuthat, köztük most Magyarországra is. Sok erőt nyer a fellépésekből, fáradtságot nem érez miattuk. A tánc számára a legtökéletesebb nyelv az önkifejezésre, ráadásul nemzetközi nyelv, hiszen a legkülönbözőbb hátterű, foglalkozású, élethelyzetű emberek látják az előadásait, akiket összehozhat a művészete segítségével. Nyugatról és Keletről egyaránt vannak példaképei, két csillag: az Amerikában letelepedett Mikhail Baryshnikov és a Bolsoj egykori sztártáncosa, Vlagyimir Vasziljev egyaránt nagy befolyást gyakoroltak rá.

236856565_282400470356014_3670262307895515238_n-135420.jpg

Szergej Polunyin az augusztus 12-i mesterkurzuson és sajtóeseményen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

Ő maga nem szeretne ikonná válni, inkább hatást akar kiváltani a munkáival.

Raszputyinra a produkció koreográfusa, a japán származású Yuka Oishi hívta fel a figyelmét. Együtt határozták el, hogy előadást készítenek róla. Megfogalmazása szerint ő maga a művészi munkájában mindig az erős személyiségeket keresi, ezért is érdekes számára a történelmi alak figurája. Az ellentétes megítélésű csodadoktorról, vagy ahogy a saját korában sokan nevezték, „őrült papról” viszonylag keveset tudott korábban, nem voltak olvasmányélményei róla. Érdekesnek tartja színpadon ábrázolni a történetét, a viszonyait és azt, miként manipulálta az embereket.

Mindannyian manipulálunk, ki jó, ki rossz cél érdekében – tette hozzá.

237325477_282400520356009_2512714012346469495_n-135417.jpg

Szergej Polunyin az augusztus 12-i mesterkurzuson és sajtóeseményen a Margitszigeti Színházban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Margitszigeti Színház)

Érdekes Szergej Polunyin kapcsolódása Magyarországhoz. Filmes karrierje eddigi két nagyjátékfilmje, amelyekben színészként jelenik meg, egyaránt hozzánk kötődik. A Kenneth Brannagh rendezésében 2017-ben bemutatott Gyilkosság az Orient expresszen című Agatha Christie-krimiben a híres vonat magyar származású utasát, Andrényi Rudolph grófot keltette életre. Egy évvel később pedig Magyarországon forgatta A vörös veréb című thrillert. Utóbbival kapcsolatban lapunk kérdésére megjegyezte, az ő feladata könnyű és természetes volt, hiszen balettművészt formált meg az Operaházban felvett jelenetekben, nagy kihívással Jennifer Lawrence-nek járt a munka, akinek balettot tanított, és életében először játszott táncosnőt.

A Raszputyin balettprodukció díszlete egy sakktábla, a szereplői sakkfigurák. A főszereplő és játékvezető kétségkívül Szergej Polunyin. A ma esti előadásra minden jegy elkelt.

Fejléckép: Szergej Polunyin (fotó: Stephanie Pistel / Margitszigeti Színház)

Margitszigeti Színház

Budapest reprezentatív nyári színháza a Margitszigeten a Margitszigeti Színház.

A Margitszigeti Színház Nkft. az 1938-ban megnyitott és azóta üzemelő, épített, aréna jellegű nézőterű színház üzemeltetője, melynek területén áll a műemlék Víztorony-kilátó.

A nyári színház fontos és jelentős helyet tölt be a főváros életében, mint a gazdagon zöld környezetben álló közösségi helyszín is, és mint a városban élő polgárok kedvelt szórakozóhelye, amely a hazai és külföldi közönség kiszolgálásban egyaránt fontos kulturális központnak tekinthető.

A patinás nyári színház a 2013-ban elvégzett, jelentős felújítást követően immár 3000 fő néző fogadására alkalmas. A fedett, nagyméretű, technikailag jól felszerelt színpad a szcenírozott előadások, operák, valamint operett-, musical-, balett- és táncelőadások színpadra állítására kiváló helyszín.

A színház fő profilja elsősorban a nagyprodukciók bemutatása, a klasszikus zenei szimfonikus koncertek mellett a könnyűzenei események meghívása is. A produkciók létrehozása, bemutatása saját vállalkozásban történik, több esetben együttműködésben a hazai színházakkal, mint például az Magyar Állami Operaházzal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, valamint a nemzetközi színtérről meghívott külföldi művészekkel és társulatokkal.  Számos nagy bemutató és nemzetközileg elismert művész fellépése színesíti és gazdagítja a nyár közel négy hónapjában nyitott nyári színház minőségi és választékos kínálatát.

A színház célja a válogatással, hogy lehetőség szerint minden korosztály, kultúrát fogyasztó és színházba járó közönség megtalálja a kedvére való produkciót.

A Margitszigeti Színház Mindenki színháza.

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.