Az ösztönök harcmezején
Mostanában – főként a táncosi életjáradék aktualitása miatt - sok szó esik arról, hogy meddig táncos a táncos. Azaz hány éves koráig értelmezhető a testével dolgozó előadó egy olyan műfajban, amiről még mindig tartja magát az a (tév)képzet, hogy az esztétikus test reprezentálása a legfőbb célja és feltétele. A hivatalos válasz szerint körülbelül negyven éves kornál húzható meg ez a határ, de a reménykeltő tapasztalat szerint ez a szám folyamatosan nő.
Szász Dániel: Loop (Fotó/Forrás: Bakki Zsolt)
Szász Dániel negyven múlt, amikor komolyan lesérült, és egy vele készült interjú szerint ezt a kort ezzel a sérüléssel együtt ő is egy lélektani, fizikai mérföldkőként élte meg: „Arra jutottam, hogy meg kell találnom, mi a fejlődés útja egy negyven év fölötti táncosnak, ami nem torkollik önpusztításba” - meséli a szinhaz.hu cikkében. Túlfeszítette a húrt, ez vezetett komoly térdsérüléséhez. És bár egy ereje teljében lévő táncost látunk, minden bizonnyal innen a koreográfia túlfűtött intimitása: első perctől tudni, hogy amit most látunk, az nemcsak egy szimpla előadás, hanem egy terápiás folyamat része is.
Milyen érdekes ennek a szónak a két jelentése. Szász Dániel szólója mindkettőt mozgásba hozza: lemerülünk az ő belső világába, ami most füstös, sötét, kissé nyomasztó. Másrészt ez az állapot a kiindulópont: túltoltad, későn kapcsolódtál rá az energiaforrásra, lemerültél. A kezdő képben, a színpad jobb sarkában lassú felépülésben látunk hátulról egy torzót – a hihetetlen fizikai önkontrollt és a pontszerű világítással is megtámogatott, izolált mozgást látván elvész a néző fogódzója, amit az emberi testről és az időről alkotott – állatszerű, anyagszerű képet látunk. Fejetlenség, lábatlanság, lassúság, türelem, szétesés úsznak be az asszociációs mezőbe. Szász Dániel saját ruhája először elidegenített testté, szinte bábbá válik, majd kényszerzubbonyként kel önálló életre – szép metaforája a testbe zárt ember saját magával vívott küzdelmének.
Szász Dániel: Loop (Fotó/Forrás: Bakki Zsolt)
Innen már csak egy lépcső, hogy az automatizmussá növő mozdulat, és az izzadt testen adott hangok fegyvertöltés asszociációjává váljanak, majd lekerüljön a táncos egy kínzóan vízszintes világba. Ez közel sem jelent henyélést: Szász Dániel köré harcmezőt képzelek, lövészárokban látom őt, csak itt nincsenek ellenségek – hacsak nem belül. Ugyanakkor akaratlanul is megidéződik a szexualitás mint állatias harc, mint lehetséges menekülőút, ami könnyen válik démonikus energiává, függőséggé, érzelemmentes ösztönkiéléssé. Valahogy innen is kikeveredik hősünk, gázmaszk kerül arcára – ez már a menekülés útja. Szász Dániel szólója nem csak a szuggesztív mozgás, az atmoszferikus zene és a színpadi ötletek miatt hatásos, hanem mert folyamatosan él az arca. A táncos teljes jelenvalójával van előttünk – tétje van a dolognak, és megindító ezt látni nézőként is.
Szász Dániel: Loop (Fotó/Forrás: Bakki Zsolt)
Mitől lesznek az embernek céljai?
Ami a férfi számára a 40 éves kor, az a nő számára a 30 lehet. Valahogy itt lehet párhuzamot vonni Szász Dániel és Furulyás Dóra szólója között. Ő most 33 éves és ez egy fontos tényező, hiszen életkora miatt is örökölte meg ezt a tipikusan harmincas női problémákkal foglalkozó szólót Szabó Rékától, aki 2004-ben körülbelül ennyi idősen készítette ezt a koreográfiát.
Furulyás Dóra: Lomtalanítás (Fotó/Forrás: Bakki Zsolt)
Míg azonban Szász Dániel szólójában egy zoom állapotban, egy szűk térben és egy füsttel tovább sűrített közegben vagyunk, addig Furulyás Dóra koreográfiája a tágas, üres, lecsupaszított színpadi térben kezdődik. Ez rögtön humorforrássá válik, amikor ide belépve, felülőpaddal a kezében tréningruhában, megállapítja, hogy annyi cucca van már, hogy el se fér – lomtalanításra van szükség. Szóval ez egy olyan táncelőadás, amiben beszélni fognak, méghozzá viccesen – konstatálom örömmel. Persze ez a humor itt inkább kínzó önirónia lesz. A koreográfia szervezőereje éppen az, hogy az otthoni magányában ténfergő, lamentáló harmincas nő monológját kísérő, olykor már-már sztereotipikus gesztusok táncmozdulatokká nőnek.
Ma egész nap nem csináltam semmit, és tegnap sem csináltam semmit. Miért, ti csináltatok valamit? Mitől lesznek az embernek céljai?”
- ilyen és hasonló mondatok hangzanak el Furulyás Dóra szájából, amit fantasztikusan áramló mozgássorral kísér, felkel, majd újra enged a gravitációnak és a földre hanyatlik – akár csak az életben. Fontos, hogy nem illusztrálja a szavakat, hanem a szöveg és a mozdulat tökéletes arányban, együtt él, közben pedig tudni, hogy ez az egész hihetetlen fizikai igénybevételt jelent.
Furulyás Dóra: Lomtalanítás (Fotó/Forrás: Bakki Zsolt)
Lomtalanítást tart tehát, lelki kipakolás ez, ahol mi, nézők vagyunk azok, akik felszedjük, amit hasznosíthatunk ebből. Elsősorban az önmagunkra ismerést. Másodsorban akár azt, hogy még a halogatásból is születhet egy ilyen izgalmas előadás, ha az ember ilyen új perspektívából képes közelíteni a témához. Míg Szász Dániel szólójában éppen az volt a megindító, hogy milyen őszintén vall magáról, addig itt az a nagyon izgalmas, ahogy ez a „second hand” előadás egy új testben újjáéled. Hiteles minden szava és mozdulata, mert annyira jó az alapanyag és annyira zsigeri Furulyás Dóra előadásmódja.
hírlevél
