Tánc

Cirkuszi emlékeket gyűjt a 130 éves Fővárosi Nagycirkusz

2019.05.27. 11:55
Megosztom
Jubileumi kiállítással ünnepli megnyitásának 130. évfordulóját június 27-én a Fővárosi Nagycirkusz. A a megnyíló tárlathoz a közönség tárgyi emlékeit és a cirkuszhoz köthető személyes történeteit is várja a MACIVA.

Wulff Ede német-holland cirkuszigazgató 1889. június 27-én nyitotta meg vasszerkezetű, hullámbádogból készült cirkuszépületét a Városligetben, amely azóta is Magyarország első és egyetlen kőcirkusza.

A cirkusztörténeti kiállításhoz olyan felajánlásokat várnak, amelyek valamilyen módon kötődnek a Fővárosi Nagycirkuszhoz, például régi plakátokat, fotókat, jegyeket, vagy előadáshoz, artistához, zsonglőrhöz kötődő emlékeket, kellékeket.

A tárgyak, amennyiben gazdája igényt tart rá, egy évre szóló kölcsönszerződéssel kerülnek az intézményhez, adományozás esetén pedig a cirkusztörténeti gyűjtemény részét képezik majd, és más kiállításokon is felhasználják azokat.

A kiállításról digitális anyag készül, amely a későbbiekben online is elérhető lesz.

A beérkező emlékeket a közönség egy éven át láthatja majd a Fővárosi Nagycirkusz épületében és honlapján, a felajánlókat pedig feltüntetik a tárlaton és a honlapon, valamint családi cirkuszi belépőt is kapnak ajándékba.

A jelentkezéseket az emlékről készült fotóval és rövid leírással június 10-ig várja a MACIVA

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Van, amikor a szabadság nem kívül, hanem belül kezdődik – a Fekete hattyú balett-thriller érkezik a Margitszigetre

Augusztus 26-án a Szegedi Kortárs Balett egyik legsötétebb, legizgalmasabb produkciója, a Fekete hattyú érkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Juronics Tamás rendezése Csajkovszkij örök érvényű zenéjéből és A hattyúk tava ismerős motívumaiból indul ki.
Tánc hír

Keveházi Gábor nyílt levelére örökös tagsági járadéka felfüggesztésével reagált Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház korábbi balettigazgatója nyílt levelet intézett a kulturális kormányzathoz a Magyar Nemzeti Balett helyzete kapcsán. A közleményre Ókovács Szilveszter főigazgató is reagált. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc hír

Földváry Balázs lett idén az év kiemelkedő artistaművésze

Földváry Balázs kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Tánc ajánló

Drag queen, street tánc, újcirkusz – formabontó rave-produkciót visz a Szigetre a Recirquel

A Sziget Fesztiválon mutatja be új, nagyszabású produkcióját a Recirquel. A Liberty Love Rave című látványos showban 30 táncos, 10 artistaművész és Valerie Divine drag performer, ceremóniamester vezeti végig a közönséget egy átbulizott rave-éjszaka különböző érzelmi állomásain.
Tánc interjú

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.