Tánc

Cirkuszi sátorral, jégpályával hangol a Müpa az ünnepekre

2017.12.04. 12:55
Ajánlom
Újcirkusz-produkciók, színházi előadások, könnyűzenei koncertek, gyerekműsorok a Müpa Sátorban és jégpálya is várja a közönséget a Müpa Kultúr Kültér programjában.

A Müpa Sátorban hét közben délután és este fiatal és felnőtt közönségnek szóló produkciókat mutatnak be, hétvégén napközben pedig családi és gyermekprogramokat. Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója elmondta, hogy

ezen a speciális helyszínen, a sátorban is szeretnék tükrözni a Müpa műfaji sokszínűségét.

Hozzátette: a hazai produkciók mellett nemzetközi társulatokat és vendégeket is meghívtak.

A Müpa melletti parkolóban felépült sátor nyitóelőadása a Bandart Ann-droid - Egy robotlány karácsonya című produkciója. A programok között van a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Fauna Circus és a Losers Cirque Company előadása, továbbá a Jazzation, Takács Nikolas és Szőke Nikoletta koncertje is. A hétvégi programban szerepel a Kaláka, a Kolompos Együttes fellépése, a PASO pedig karibi hangulatú gyerekbulit tart.

Müpa Kultúr Kültér credit  Posztós János

Müpa Kultúr Kültér credit Posztós János (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

A Recirquel Újcirkusz Társulat Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral is jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A Fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabját mutatja be, amelyben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján. A hétvégi programok között szerepel még a Kultúrpart-advent, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi jazz-színházzal készül.

Losers Cirque Company: Összeomlás

Losers Cirque Company: Összeomlás (Fotó/Forrás: Frantis Kortmann)

A Müpa Sátorban december végéig láthatók produkciók, az épület előtt megtalálható 400 négyzetméteres jégpálya január 28-ig várja a korcsolyázni vágyókat. Az átriumban az interaktív zenedoboz, a Müpa Hangjáték ünnepi kiadásával népszerű karácsonyi dallamokat lehet megszólaltatni december végéig.

A jégpályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, valamint a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló belépővel egy alkalommal ingyenesen használható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Jazz/World

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Vizuál

Milyen volt Jeney Zoltán kapcsolata a filmmel?

Jeney Zoltánra emlékezik a Magyar Nemzeti Filmalap. Az október végén elhunyt zeneszerzőt talán sokan a Jób lázadása, a Szindbád és a Kincskereső kisködmön filmzenéiért ismerték. Négy alkotása most ingyen elérhető az interneten.
Vizuál

Tölts egy napot Woody Allennel

November 28-án érkezik a hazai mozikba Woody Allen legújabb filmje, az Egy esős nap New Yorkban. Ebből az alkalomból Woody Allen-napot tartanak a Kino Cafe Moziban, a mester utóbbi években készített legjobb filmjeivel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc gyász

Elhunyt Hegedűs Judit balettművész, Simándy József özvegye

Életének 85. esztendejében elhunyt Hegedűs Judit balettművész, aki már 14 évesen debütált az Operaházban, később negyedszázadon át a társulat megbecsült tagja volt.
Tánc magazin

"Ő volt A balerina" – 30 éve halt meg Lakatos Gabriella

Lakatos Gabriella az 1945 utáni magyar balettművészet egyik legnagyobb csillaga volt, akit semmi sem tántorított el a színpadtól: nyugdíjazása után énekes karriert épített. A táncos díva 1989. november 12-én hunyt el.
Tánc ajánló

Velekei László másodszor is táncszínpadra állítja az Anna Kareninát

Két évvel ezelőtt már készített egy táncszínpadi adaptációt Tolsztoj regényéből a GGTánc Eger és a Miskolci Balett közös produkciójaként. Most saját társulata, a Győri Balett számára készített friss koreográfiát Veleki László, ami november 9-én debütál Győrben, december 21-én pedig a Müpában.
Tánc ajánló

A Nemzeti Táncszínházban várnak az éjszaka csodái

4 év és 19 teltházas előadás után búcsúzik a Trafótól Az éjszaka csodái. A Weöres Sándor ihlette vizuális trip új helyen, a Nemzeti Táncszínházban kerül repertoárra, először november 7-én.
Tánc interjú

"Annyira hittünk ebben az őrületben, hogy a falon is átmentünk volna"

Negyven éve az akkori végzős klasszikus balett-évfolyam forradalmi hevülettől fűtve úgy döntött, társulatot alapít, és radikálisan új irányokat keres a táncművészeten belül. A Győri Balettről Kiss Jánost kérdeztük, akinek ez az utolsó évada társulatigazgatóként.