Tánc

Cirkuszolj virtussal!

2013.03.29. 12:44
Ajánlom
A Virtus több művészeti ág együttműködésével jön létre: kortárs tánc, cirkusz és élőzene együttes kreatív munkájából. A Duda Éva Társulat első olyan produkciója, melyben előtérbe kerül az underground cirkusz világa.

A Trafóban április 5-6-án bemutatásra kerülő produkcióban a táncos csapat ismeretlen területre merészkedik: a színházi tér számos síkját kihasználva új eszközök bevonásával és új kifejezési módok elsajátításával többek közt a levegőben mozgás lehetőségeit keresik a szereplők virtuóz magasságokban. A tér különböző szintjeinek bejátszásában a Tűzmadarak zsonglőrcsapat két kulcsfigurája, Zoletnik Zsófia és Mező András is új minőségben van jelen táncosként, artistaként is.

Sajátos zenei összefonódás Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter közös munkája is, melynek eredményeként élőben találkozik a magyar és balkáni népzene a sötétebb tónusú elektronikus zenei motívumokkal. Az alkotó-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket. Igazi kelet-európai virtus, fellengzős érzelem, hősködő ritmus, bánatos kesergés, két pártra szakadás és dicső cirkusz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Színház

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Klasszikus

Vasárnap kezdődik a 7. Budavári Bach-fesztivál

A Budavári Evangélikus Templomban rendezik meg július 5-17. között Magyarország első Bach-fesztiválját, kizárólag historikus, barokk hangszerek megszólalásával.
Vizuál

Dürer kora a Szépművészeti Múzeumban

A múzeum saját Grafikai Gyűjteményéből szemezgetett a kiállítás anyagának összeállításakor. Dürer munkái mellett a mester műhelyének tehetséges alkotóitól is láthatóak metszetek és rajzok a kamaratárlaton.
Plusz

Élménydús esték a Városmajorban

A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad: tíz hét alatt közel ötven színházi előadás és program közül válogathat a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Tánc hír

Kezdőket és profikat is vár a Duda Éva Társulat nyári workshopja

A Duda Éva Társulat első alkalommal rendezi meg nyolc napon át tartó intenzív kurzusát augusztus 1. és 8. között, amelyre kezdőket, haladókat és profi táncosokat is várnak.
Tánc ajánló

A Cirkusz az Éjszakában zárja a Müpa online közvetítéssorozatát

A Recirquel előadása június 28-án 19 órától első alkalommal látható teljes egészében online.
Tánc ajánló

Hazai és nemzetközi néptánc kavalkáddal készül a Nemzeti Táncszínház

A flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncok töltik be a Millenárist július 16. és 23. között a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein, a TáncParkon.
Tánc interjú

Misztikus terek, avagy visszatérés a képzőművészethez – Gergye Krisztián festményeiből nyílik kiállítás Kőszegen

A hazai kortárs színház- és táncművészet kiemelkedő alkotója ezúttal új oldalát mutatja meg: festőként lép elő a Levitációk című tárlaton, amelyen főként a karantén idején született alkotásaiból láthatunk válogatást. A Kőszegi Várszínház kiállításának megnyitóját június 21-én, vasárnap 18.00 órakor tartják a Jurisics-vár lovagtermében.