Tánc

Cirkuszosok dolgoztak embercsempészként

2015.11.16. 17:44
Ajánlom
Tizennyolc olasz cirkusz tulajdonosa ellen indult vizsgálat embercsempészet címén: a cirkusznál bejelentett ázsiai dolgozók pénzért cserébe jutottak be Európába.

A szicíliai Palermo ügyészségének keddi bejelentése szerint negyven embert vettek őrizetbe, olaszokat és külföldieket. A nemzetközi cirkuszvilágban ismert impresszáriók is vannak közöttük, valamint a palermói munkaügyi hivatal egyik vezetője, aki hamis munkavállalási engedélyeket bocsátott ki az Olaszországba illegálisan bejutó bevándorlóknak.

Az embercsempész-szervezet az utóbbi két év alatt több mint hatszáz embert juttatott be Olaszországba Indiából, Pakisztánból és Bangladesből. A bevándorlók fejenként akár 15 ezer eurót (4,5 millió forintot) is fizettek: ezért cserébe a cirkusztársaságok fiktív szerződésekkel meghívták és alkalmazták őket. Papíron állatidomárként, táncosként, hordárként, szerelőként szerepeltek, valójában Olaszországba való megérkezésük után alig dolgoztak a cirkuszoknál.

Tizennyolc ismert olasz cirkusz tulajdonosa ellen indult vizsgálat. Mindannyian Palermóba helyezték át társaságuk székhelyét, hogy a helyi munkaügyi hivatalhoz tartozzanak és kivegyék részüket a jól jövedelmező embercsempészetből. Az ügyészség szerint a szervezet két év alatt 700 millió eurót keresett.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Tánc videó

Amikor a tánc találkozik a jelnyelvvel

Frenák Pál már rég kitalálta a kettő házasítását, sőt saját formanyelve egyik alapkövévé avatta, de itt egészen más, sokkal konkrétabb formában láthatjuk a találkozásukat.
Tánc ajánló

Csipkerózsika nővé válik

A Coincidance Társulat legújabb előadása, az Aurora egy olyan Csipkerózsika történet, amely Gyulai Júlia koreográfiájával a nővé válás univerzális történetét meséli el egy korántsem mindennapi táncelőadás formájában.
Tánc cirkusz

Elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok Éjszakája

Idén is elefántfürdetéssel indul szombaton Balatonlellén a Cirkuszok Éjszakája. Az országos sorozat keretében a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal a közönséget.
Tánc recirquel társulat

Ukrán artisták, anyaföld és elemelkedés a Recirquel új előadásában

Idén is meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Ezúttal a Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató My Land című előadást viszi a társulat.
Tánc gyász

Elhunyt a Macskák koreográfusa

Gillian Lynne, 92 éves brit művész vasárnap este halt meg a londoni Princess Grace kórházban - közölte Twitter-üzenetben férje, Peter Land színész.