Tánc

Cirkusztörténelmet írt ifj. Richter József és Merrylu Richter

2020.01.14. 11:50
Ajánlom
Pas de deux – balett lóháton című produkciójukkal elnyerték mindkét fődíjat, a magyar cirkuszigazgatók aranyfokozatú díját és fesztivál nagydíját, az Arany Pierrot-díjat is.

Ifjabb Richter József és Merrylu Richter hat éve egyszer már átvehették az Arany Pierrot-díjat, igaz, akkor még vetélytársként léptek a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál porondjára és megosztva nyerték el a rangos elismerést. A 2014-óta a magánéletben és a manézsban is egy párt alkotó művészek az elsők a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál történelmében, akik külön-külön, majd együtt is diadalmaskodtak a megmérettetésen.

A magyar páros mellett a nemzetközi zsűri Arany Pierrot-díjat ítélt a kínai China National Acrobatic Troupnak, ezüstöt az olasz-spanyol Yves & Ambra, az olasz-bolgár Kolev Sisters akrobataduóknak, valamint az orosz Alania Troupnak és a Virtuoso 5-nek, bronzot a perui Duo Vitalys erőemelő párosnak, az ukrán Equivokee bohóctriónak, valamint az orosz Fantastic Elfs csoportnak és Szemjon Kracsinov zsonglőrnek.

cirkusz1-114817.jpg

Fekete-fehér fantázia kínai akrobatacsoport (Fotó/Forrás: Illyés Tibor / MTI)

Ifjabb Richter József díjnyertes programja március közepéig látható a Fővárosi Nagycirkuszban, ezt követően pedig a Magyar Nemzeti Cirkusszal országos turnéján tekinthető meg.

Fejléckép: Ifjabb Richter József és Merrylu Richter a díj átvételekor (forrás: KenMedia)

Budapestre figyel a világ - Kezdődik a Cirkuszfesztivál

Kapcsolódó

Budapestre figyel a világ - Kezdődik a Cirkuszfesztivál

Szerdán kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban, a nagyszabású eseményre négy kontinensről érkeznek nemzetközi elismerésekkel kitüntetett artistaművészek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Tánc hír

A Dűne díszleteinek alkotói készítették a Recirquel új előadásában szereplő robotot

Együttműködik az előadóművészekkel, milliméter pontosságú mozdulatokat végez, táncol, cirkuszi rekvizitként működik, sőt fényfegyverként is funkcionál az az ötméteres, egyedi fejlesztésű robot, amely a Walk My World immerzív produkcióhoz érkezett meg júniusban a Millenárisra.
Tánc ajánló

Kortárs tánc a Művészetek Völgyében

Július 17. és 28. között rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a Kapolcs Taliándörögd, Vigántpetend hármast elfoglaló Művészetek Völgyét. A felhozatal minden művészeti ágban kimagasló, a modern tánc kedvelőit sem hagyták cserben a szervezők.
Tánc ajánló

Coco Chanel, a divatikon élete – tánckuriózum érkezik a Margitszigeti Színházba

Mario Radačovský július 11-ei látványos előadásában jazz és sanzon, pompás ruhaköltemények, dinamikus koreográfia és lírai jelenetek mesélik el annak a nőnek a történetét, aki megváltoztatta az öltözködést.
Tánc interjú

Oberfrank Réka: „Minden testben ott a szépség”

A Miracle egy kortárstánc-produkció, amelyben a testek és a kapcsolódások kerülnek fókuszba. Oberfrank Réka szerint a csillagos ég alatt táncolni semmihez sem fogható élmény, nagy álma válik valóra, hogy a Várkert Bazár szabadtéri színpadán mutathatják be az előadást.