- Mit jelent számodra az elmúlt huszonöt év?

- Huszonöt év komoly idő. Az időbe vetettség és az, hogy behatárolt, de mégis végtelen időben kell élnünk, komoly terhet jelent. A huszonöt éves évforduló ebben a kontextusban kínál alkalmat arra, hogy önmagunkat, eddigi tevékenységünket vizsgálat tárgyává tegyük. Eléggé autoreferenciálisan működöm, minden újabb darabomban hivatkozom a korábbiakra, tehát a visszatekintés nem idegen tőlem. A társulat elnevezése a TranzDanz, egyrészt a transzcendencia, az átívelés, áthaladás, és a transzállapotára utaló kifejezések, másrészt a tánc szó összetételéből áll. Az említett tartalmak jegyében is telt az elmúlt huszonöt év. 1989-ben elhagytam az országot egy időre, mert azt éreztem, itthon művészileg le vagyok láncolva, nem láttam kitörési lehetőségeket. Úgy voltam vele: bárhova hívnak, én megyek, mindegy hova, csak innen el. Franciaországba hívtak. Aztán nem sokkal később ugyanilyen vehemenciával jöttem haza. Utóbbinak egyik legfontosabb oka az volt, hogy a francia kultúrának erős asszimilációs ereje van. A kebelre ölelő karok, kezdtek egyre szorosabban körülfonni, végül tehát nem írtam alá kint egy újabb három évre szóló szerződést. A döntésben persze szerepet játszott az 1987-ben alapított önálló együttes működtetésének vágya is és a rendszerváltásra vetett részben naiv, részben romantikus tekintetem is.

- A külföldi kultúra jelentősen befolyásolta a művészi látásmódod?

- Nem stiláris szempontból, sokkal inkább gondolkodásmódbeli kérdések kapcsán. Felszabadultam, amikor egy olyan sokszínű kultúrába csöppentem, ahol a kulturális jelenségek természetesen, evidensen léteztek egymás mellett. Ott semmi nem a másik ellenében volt jelen, hanem a saját jogán. Ezzel a gondolkodásmóddal nagyon gyorsan azonosulni tudtam. Lényege: nem kell szeretnem azt, amit te csinálsz, és fordítva, elég, ha tudomásul veszed, veszem. Ez a sokszínűség a világ időbeli és térbeli kitágulása. Mindez a mai napig meghatározó eleme a gondolkodásomnak, alkotói tevékenységemnek.

- Koreográfiáidat sajátos mozdulatvilággal építed fel. Hogyan hívod életre őket? Létezik önálló tánctechnikád?

- Még nem foglaltam sem rögzített, sem elvi rendszerbe a TranzDanztánc-technikát. Amúgy a mozdulatot mint szerkezet, általában matematikai megközelítésből szeretem vizsgálni. Hogy pontosan hol kezdődik a mozdulat, meddig tart, mi a struktúrája, esetleg létrehozható-e egy fraktál-szerkezet? Hogy mi is a tánc, erre nehezen tudok választ adni. A művészetben a közlés az érdekes számomra, a tánc csupán technológia, nyelv, amin közvetíteni tudok. Bármiből lehet táncot csinálni, táncból táncot csinálni nyilván könnyebb, de választhatnánk akár az aikidót vagy bármely sportágat is. Az alkotás során én először mindig képet látok. Annak ellenére, hogy egy dossziéban „gyűjtöm" a megszólalásra érdemes ötleteket, képeket, színpadi megoldásokat, valójában nem vagyok szisztematikus, azaz a legritkább esetben fordulok a "gyűjtőhöz". Egyébként nincs sok különbség aközött, amikor koreografálok, illetve amikor látványtervezőként alkotok.

Látványtervezőként sokszor igen kevés információt kapok a megbízóktól, amelyeket gyakran ők maguk nem tudnak bővebben megfogalmazni, ezért nekem kell kutatásokat végeznem a témára vonatkozóan, hogy aztán képek, látványtechnikai megoldások formájában hozzájáruljak a produkciókhoz. Koreográfusként először eldöntöm, mi az a téma, amiből darabot akarok készíteni. A döntés után már látok egy képet. Nem részleteiben, csupán színeket, tónusokat, karaktereket, és sokára, nagyon sokára az egész folyamat legeslegvégén lesz ebből tánc. Koreográfiai tevékenységemnek két százaléka a fizikai értelemben vett tánc, ami a próbateremben zárja az alkotási folyamatot. Kilencvennyolc százalék minden azt megelőző: a kutatás, rögzítés, megfigyelés, a betűk, a könyvek, a kép, az anyaggyűjtés. Szinte mindegy, milyen kifejezési eszközt használunk, ha közölnivalónk van, akár lehetne film is, képzőművészet, animáció, happening, stb. Én alapvetően a táncot választottam, mert élvezem a táncot. A DiverZity-ben figyelem a táncosokat, látom rajtuk, hogy nagyon élvezik ők is a színpadi feladatokat, én pedig azt a profizmust, ami őket jellemzi. Amikor felmerül egy-egy tánctechnikai probléma vagy interpretációs, értelmezési kérdés, szinte azonnal megértik, lefordítják, és már működik is. Persze a hiteles és hatékony együttműködésünk alapja, hogy kölcsönösen akarjunk együtt dolgozni.

- A Nemzeti Táncszínházban először kerül bemutatásra a Bankett, amelyben te is színpadra lépsz.

- Az előző vezetés regnálása alatt, azaz több mint tíz évig nem léphettem fel a Nemzeti Táncszínházban, sem Kovács Gerzson Péterként, sem a TranzDanzzal. Most az új igazgató új koncepció szerint kezdi felépíteni a színház profilját. E szerint a magyar hivatásos táncélet szerves részét képezi a huszonöt éves, sok-sok díjjal kitüntetett TranzDanz is, így meghívott bennünket. Keddtől vasárnapig nagyon intenzív felújító próbákat tartunk. A Lábán-díjjal is kitüntetett, mára szinte ikonikussá vált Bankett 2006-ban született, és olyan társadalmi jelenségek fogalmazódnak meg benne, amelyek még ma is aktuálisak, ezért a huszonötödik évforduló jegyében történő felújítása eredményeként akár egy, a bemutató óta táncszínházra megérett új közönség is hozzájuthat.

- Milyen hely DiverZity?

- A DiverZity-ben, ez legutóbbi bemutatónk címe, van némi indulat, mert én szeretnék ott élni, egy városban, amelyet a beszélgetésünk elején említett mellérendelt sokszínűség jellemez. Azonban az a város, amit én színpadra tettem, az nem ez a hely, hanem a város, ahol valójában lakom, amiben nics semmi elfogadás. Betege vagyok az elfogadásnak, vagyis a hiányának. DiverZity-ben ez nem, vagy csak alig létezik. A darab, ahogy a Bankett is, élesen fogalmaz, közben lehet nevetni és szomorkodni, egymásra, a szomszédra vagy épp magunkra ismerhetünk. Szól a roncsolt barokk, a népzene, a kortárs elektronika és a mindennapi pop, repül a bizsu. Ahogy a korábbi és az azóta készített darabjaim, a Bankett is a jobbítás szándékával született, egy érdeklődő, nyitott, ironikus, felvilágosult, kételkedő és megértő, autonóm élet megteremtéséhez való hozzájárulás szándékával. Mert színházat csak optimistán lehet művelni.