- Új tagokkal egészült ki a Duda Éva Társulat. Kik csatlakoztak? Milyen feltételeket tudsz biztosítani a táncosoknak?
- Szabadúszó, önálló alkotóként működtem eddig, idén alapítottam meg a Duda Éva Társulatot. Azelőtt minden egyes projektemhez külön hívtam össze a táncosokat, ez azt eredményezte, hogy bizonyos emberekkel újra és újra együtt dolgoztunk, mert bevált köztünk a munkakapcsolat. Ugyan minket is erőteljesen érintenek az elvonások, ebben a bizonytalan helyzetben, a VI-os kategória veszélybe kerülése idején mégiscsak léptünk egyet előre: most először a kialakult társulat nevében nyújtottam be a pályázatot, így felvehettem pár háttérembert és a művészek többségének is állandó fizetést biztosítok. Az újonnan szerződtetett táncosok Csuzi Márton és Bordás Emil, akik jelenleg a Budapesti Kortárstánc Főiskola utolsó éves hallgatói és ösztöndíjasok a társulatnál, valamint Gulyás Anna csatlakozott, aki megelőzően a Közép-Európa Táncszínház tagja volt. Mindenki mással folytonos a munkakapcsolat, akivel korábban a Lunatikában és a Faunban már dolgoztam.
- Fontos, hogy karakteresek legyenek a táncosok?
- Nagyon fontos. Nézőként is szeretem, ha meg tudok jegyezni egy-egy arcot, figurát, így a saját csapatomnál is arra törekedtem, hogy a táncosok külön-külön is megjegyezhetőek, intenzív kisugárzású, izgalmas "játékosok" legyenek. Előadói minőségben hasonló szinten vannak, ugyan eltérő technikai bázissal a hátuk mögött, de mindannyiukat szenzitív és erős előadónak tartom.
- Az új bemutatótok címe Overdose, vagyis túladagolás, a pszichológiai, társadalmi, szociológiai és fiziológiai függőségeket vizsgáljátok. Miért ezt a témát választottad? A függőség és túladagolás egymásból következő fogalma hogyan jelenik meg az előadásban?
- Az egyik szempont az a mindennapjainkat jellemző evidencia, hogy rengeteg információval, impulzussal, ingerrel, vizuális hatással, "mediajunk"-kal bombázzák az érzékszerveinket. Manipulálva vagyunk nap mint nap, túl vagyunk adagolva. Hatalmas a választási lehetőség, a termékek, rendszerek, bűvös vallási szemléletek bőséges szemétnyi kínálata jön szembe, ha akarod, ha nem. Ez persze roppant nagy szabadság, a másik oldalon pedig teljes útvesztő, nagyon könnyű beleragadni és rákattanni valamire. Nehéz helyes döntéseket hozni, érzékenynek maradni, rátalálni a lényegre. Vajon hová vezet a "még több kell" életérzés? A másik aspektus konkrétan a függőségeink és fogva tartó szokásaink témája. Drogok, internet- és játékfüggőség, rengeteg dróton tudunk rángani, és ezen kívül ott vannak a kapcsolati, az emberekhez fűződő függéseink is. Ebben a sokoldalú és kusza hálóban nagyon könnyen válhatunk marionett bábúvá a saját életünkben. Klisészerűen hangzik, de a probléma mégis adott, úgy vélem, szinte mindannyian erőteljes függőségi helyzetekben éljük életünket. Mindebből engem elsősorban az érdekel, hogy hogyan tudjuk megteremteni a saját szabadságunkat úgy, hogy ne vesszünk el a nagy szabadságban. Melyek azok a korlátok, amelyeket el lehet fogadni, szükségesek is talán és melyek azok, amelyek már a személyiségünket torzítják? A társulaton belül is mindenkinek van valamilyen nagyon meghatározó tapasztalata ezzel kapcsolatban. Az előadásban nem kell persze reális és naturális helyzetábrázolásokra számítani. Egy nyilvánvaló és praktikus motívumrendszer köré épül a koreográfia, amellyel nem nyers egyértelműséggel, de mindenki által értelmezhetővé válnak a függőségi viszonyok.
- Ez egy szcenikai kifejezőeszköz?
- Igen, szcenikai eszköz, mégis partner, csatorna, híd, kötelék, kapocs, korlát, de nemes egyszerűségében kellék, ami egyben díszlet is, valamint a jelmezben is visszaköszön. Egy nagyon egyszerű elem, jelzésrendszer, ami egyszerűségében kiválóan működik.
- A koreográfia esetleg háttérbe is szorul emellett az eszközhasználat mellett?
- Arra vigyázok, hogy a táncosok maradjanak előtérben és a tartalom. De minden esetben új és új mozgásformákat igyekszünk kikísérletezni az adott témához. A már említett tematika a harcművészetet hívta társul. Sokféle harcművészeti elem ívódik a koreográfiába, támadó és védekező mozgásformát alakítottunk ki, hiszen a függőség egyszerűen fogalmazva vívódás önmagunkkal és harc a külvilággal.
- Az előadás a saját és táncosaid konkrét függőségi eseteit dolgozza fel? A koreográfusok olykor pszichológussal dolgoznak együtt. Ez esetben is így történt?
- Nem dolgoztunk pszichológussal. Egymással osztjuk meg a gondolatainkat. Sok önálló feladatot kapnak a táncosok, kreatívan dolgoznak, sok anyagot ők maguk hoznak létre. Eleinte úgy gondoltam, hogy szegmensekre bontjuk az előadást és a különböző függőségi állapotokat külön-külön mutatjuk be, de aztán láttam, hogy a viszonyok, szituációk közös gyökerét kell megragadnunk. A konkrét történetmesélés elmarad, verbalitás nélküli tiszta tánc, fizikalitás és absztrakció várható. Nem cél, hogy a néző felismerje a kokainistát vagy a vásárlásmániást. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy hol vannak a saját korlátaid, határaid.
- Te jegyzed az előadás díszleteit, Kovács Gerzson Péter a fénytervező és Masa Richárd a jelmeztervező. Rendezéseidnek mindig fontos eleme a látvány. Ez most is így lesz?
- A látvány meghatározóan fontos, hiszen a tánc jórészt vizuális művészet. Most kifejezetten képzőművészeti irányba fordultam, egyes jelenetekben a táncosok elrendezése szoborcsoportot vagy szoborparkot idéz. Úgy gondolom, a táncot érdemes úgy nézni, mint egy festményt vagy fotóalbumot. Sokszor bizonyos képek emblematikussá válnak, meghatároznak egy-egy előadást. Ez esetben, reményeim szerint keleti, japán design beütésű lesz az összhatás, ami szintén a harcművészetekre utal vissza. A koreográfiával párhuzamosan készül az előadás zenéje, szimultán dolgozunk Kunert Péterrel. Progresszív elektronikus zenei világa szinte mindig instrumentális hangzással egészül ki, vagyis sok hangszert is használ. A zene nem élőben fog elhangzani, de a koreográfiával szoros szimbiózisban lélegzik.
hírlevél
