Tánc

Duda Éva táncosai Szegedre is elviszik az életörömöt

2016.07.28. 11:58
Ajánlom
A kortárs tánc és cirkusz elemeit ötvözi sok humorral a Duda Éva Társulat/Movein Mission Virtus című darabja, melyet július 29-én, pénteken mutatnak be a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán.
Duda Éva Társulat: Virtus

Duda Éva Társulat: Virtus (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

A cirkusz és az előadóművészet különböző ágait egyesítő újcirkuszt világszerte a Cirque du Soleil tette ismerté és népszerűvé, de Magyarországon aránylag kevés társulat követője ennek az irányzatnak.

Duda Éva elmondta, hogy amikor a darab ötlete felmerült, a táncosok három hónapon át tanulták a levegőakrobatika különböző elemeit, majd kiválasztották ezek közül azokat, melyeket egy saját produkcióba építhetnek.

A szereplők látványos, virtuóz technikai megoldásokkal, humorral és némi öniróniával igyekeznek reflektálni a magyar tradíciókra, közös jellemvonásainkra, tulajdonságainkra. Megjelennek a színpadon a nagy érzelmek, az élénk temperamentum, de a táncosok a nézőkkel együtt nevetik ki az időnként tipikus hősködést, panaszkodást.

Az előadás a balkáni muzsikát és a modern elektronikus hangzást ötvöző zenéjét Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter írta. A koreográfiában feltűnnek néptáncelemek is, de nem hagyományos formában jelennek meg, a szereplők gólyalábakon mutatják be ezeket - árulta el a rendező.

A szegedi születésű művész szerint - aki egy-egy musical- vagy operettprodukció koreográfusaként, illetve saját társulatával évek óta rendszeres résztvevője a fesztiválnak - egészen más érzés színpadra állítani egy darabot szabadtéren, mint kőszínházban. A nézők és az alkotók is nyitottabbak, szabadabbak ilyenkor, és a kapcsolatot is könnyebb megteremteni köztük.

Duda Éva Társulat: Virtus

Duda Éva Társulat: Virtus (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

Az eredetileg kísérletinek szánt "életörömmel teli" produkciót az előadók és a közönség is megszerette, így a kezdeményezésnek lesz folytatása, a társulat a következő évadban újabb összművészeti produkcióval jelentkezik - mondta a koreográfus.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Tánc ajánló

Kulka János is színpadra lép a Feledi Project művészeivel áprilisban

A Feledi Project áprilisi műsora egyszerre jelent tiszteletadást a klasszikusok előtt és izgalmas előrelépést egy új művészi irány felé: egy mélyen emberi klasszikus újragondolása és egy merész, műfaji határokat átlépő bemutató is színpadra kerül.
Tánc ajánló

Április közepén minden az újcirkuszról szól majd a Trafóban

Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen április 12. és 18. között.
Tánc ajánló

Bozsik, Bausch, Goecke – különböző sorsok, közös rezgések

Nincs ok panaszra! A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek idei tánckínálata elkényezteti a táncszerető közönséget, és a táncszakma is felkapja rá a fejét.
Tánc interjú

„Az a bizonyos malomkő végig a színpadon marad” – interjú Kozma Attilával

Március 24–28. között rendezik meg az idei Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. A nyitóelőadás Arany János Toldi-trilógiájának első része lesz Kozma Attila táncszínházi feldolgozásában.
Tánc ajánló

Táncos a magasban – Nyizsinszkijről tíz pontban

Vaclav Nyizsinszkij a 20. század elején számos művészeti ágban tetten érhető robbanás egyik legizgalmasabb jelensége. Egyszerre volt újító koreográfus és olyan rendkívüli színpadi jelenléttel rendelkező előadó, aki kortársait is zavarba hozta.