- Nemcsak a mítosz, hanem Jean Anouilh Eurüdiké című drámája is kiindulópontul szolgált az előadásotokhoz. Mit vettetek át ebből a szövegből?

Grecsó Zoltán: Elsősorban karakterjegyeket emeltünk át innen, például Eurüdiké törékenységét, vagy Orfeusznak azt a tulajdonságát, hogy nagyon erősen keresi a nőben a saját múltját. Ez egybecsengett a mi alapgondolatunkkal, hogy a mítoszban szereplő térbeli ellentétet - ami a földi és az alvilági lét között húzódik- a múlt és a jelen közötti időbeli ellentétté alakítsuk át.

Simkó Beatrix: Illetve ahogy a dráma a szereplőket hétköznapi helyszíneken – restiben, váróteremben – jeleníti meg, úgy mi is igyekeztünk közelebb hozni a mához ezeket az alakokat. A drámában érzékelhető egy nagyon erős szerkesztettség a helyszínek és az ott történő cselekvések között, és nálunk is hangsúlyos a múlt és a jelen, illetve a tér és az idő kapcsolata.

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

GZ: A próbafolyamat egy pontján a mozgásformák szintjén elkezdtünk poliritmiával foglalkozni, ezáltal hirtelen megjelent a darab gondolatvilágában a tér-idő párhuzam.

Ettől a pillanattól fogva úgy éreztem, hogy ebbe a szerelembe az egész világegyetem bekerül.

Önkéntelenül valamiféle univerzális, időtlen igazságot kezdett kommunikálni a darab, miközben ez a részünkről nem volt szándékos. Olyan gondolatok jöttek felszínre, amik abban a pillanatban szertefoszlanának, ha megpróbálnánk azokat tudatosan definiálni, hiszen az már egyszerűsítés volna.

Simkó Beatrix (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Azzal, hogy a múlt-jelen ellentétbe helyeztétek át a pokol és a földi élet kontrasztját, azzal azt is akartátok mondani, hogy régen másképpen működött a szerelem?

SB: Ez az ellentételezés több síkon is értelmezhető. Egyrészt a drámában is megjelenik, hogy milyen volt az ő szerelmük régen és az hova fejlődött. Másrészt sokat foglalkoztunk azzal is, hogy hogyan működik egy régi vágású szerelmi kapcsolat, egy régi vágású karakter, aki teljesen ismeretlen a mai, technológiai világban. Tehát Orfeusz és Eurüdiké történetén túlmenően a mai és régi világ közti különbségekről is beszél ez az előadás.

GZ: A másik, ami engem nagyon inspirált, az Kundera Lassúság című regénye volt, ami olyan volt, mintha a próbafolyamat elején leejtették volna elém. Ez a könyv ugyanarról szól, mint a dráma, hogy

milyen extázist ad a sebesség és milyen önismeretet a nyugalom.

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Ha jól értelmezem, a ti előadásotokban a nő képviseli a technokrata létezést, míg a férfi a lassú, nyugodt életstílust.

GZ: Nem akartuk megbélyegezni a női karaktert, hiszen kettejük viszonya hozza létre azt a helyzetet, amibe a nő belekerül. Azért is szeretem a darab első felét, mert ott nem lehet egyértelműen kimondani, hogy bármelyik szereplő negatív, hanem elindulunk ketten és minden játéknak sírás a vége – ez volt a kiindulópontunk. Szerintünk mindig ugyanannyira hibás az egyik fél, mint a másik. Minden egyes viszonyban, nem csak a szerelemben.

SB:

Amikor ez a két ember találkozik, akkor még ugyanarról a nevezőről indulnak,

de aztán ahogy a kapcsolat érik, úgy mind a két személynek felszínre jönnek azok a sajátos jegyei, amik egy bizonyos pontnál már akadályt jelentenek a kapcsolatban. Ezáltal megszűnik közöttük az a harmónia, amit a darab elején látunk.

Grecsó Zoltán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- A szerelmi témák megjelenítésében nem volt nehéz konszenzusra jutnotok? Hiszen az esetetekben is egy nőről és egy férfiről beszélünk, akik valószínűleg eltérően látnak bizonyos helyzeteket.

GZ:

SB: A folyamat során mindkettőnk személyében jelen volt a női és a férfi szemszög, valamint sok különböző tapasztalat, közben mégis tisztán értettük a másik álláspontját. Ebből tehát nem volt konfliktus, sokkal inkább ráismeréseket eredményezett, amiket a saját életünkben is tudunk kamatoztatni. Inkább az jelentette a küzdőpontot, hogy mi az a mozgásnyelvezet, ami tökéletesen kifejezi, amire mi gondolati síkon rájöttünk. Nagyon sok mindenen megy keresztül egy táncos az évek alatt, sokféle mozgásnyelvet próbál ki, ezeket felhasználva és azokon túllépve szerettük volna megtalálni ennek a darabnak világát. De mivel erre volt kilenc hónapunk, ezért reméljük, hogy jó munkát végeztünk.

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Miért tartott ilyen sokáig a próbafolyamat?

GZ:

Azért dolgoztunk ennyit, mert olyan megoldásokat szerettünk volna, amelyek meglepnek minket.

Például amikor Trisha (Simkó Beatrix beceneve – a szerk.) a fejemen tapos, olyat én még nem láttam sehol. Nem mi fedeztük fel a spanyolviaszt, de nagyon sokat küzdöttünk saját magunkkal. Volt egy olyan része a próbafolyamatnak, amikor már úgy mentem próbára, hogy izzadt a tenyerem. Pedig nem volt ott senki, aki számon kérjen minket, de az az érzés volt bennem, hogy megint csinálunk valamit, amit egész nap nyomunk, és aztán kidobjuk este.

SB: Ennyi idő kellett ahhoz, hogy ne az első megoldásainkat fogadjuk el, illetve az idő szorítása ne korlátozza a kreativitásunkat, hanem merjünk tovább menni és kísérletezni. Szerencsére Gryllus Ábris a darab zeneszerzője ebben mindvégig partnerünk volt.

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Nem telepedett rá a magánéletetekre az, hogy kilenc hónapon keresztül a szerelemről gondolkodtatok?

SB: Egyáltalán nem.

GZ: Szerencsére mindkettőnk kedvese hihetetlenül türelmes.

SB: És szakmabeli, szóval teljes toleranciával és érdeklődéssel követték a próbafolyamatot. Dömölky Dániel a darab látványtervezője, Zoli kedvese pedig a beharangozó film forgatásnál vett részt a munkálatokban.

- A Vígszínház Házi színpadának intim tere hogyan befolyásolja az előadást?

SB: Tökéletes helyszíne az előadásnak. Pont akkora az a tér, amekkorában gondolkoztunk korográfiailag és látványban.

GZ: Ekkora színpadterekből kéne még pár a városba.

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Azáltal, hogy a darab bekerült a Vígszínház repertoárjába, esetleg nagyobb népszerűséget szerezhet magának a kortárs tánc műfajának is?

SB: A Vígszínház közönségének látókörét tágíthatja, hogy felkerült egy olyan elem a repertoárra, ami előtte nem volt. És ezáltal a mi közönségünk is bővül.

-Ha jól tudom, felmerült egy közös társulat alapításának ötlete is.

SB: (Elmosolyodik)

Ez a darab egy mérföldkő mindkettőnk életében,

és ha valami ennyire jó élményt jelent a folyamat és az eredmény szintjén is, akkor az a további együttműködés lehetőségét hordozza.

GZ: Én talán erre a darabra vagyok a legbüszkébb az eddigi alkotásaim közül. Mindig is jó alkotópáros voltunk, annak idején a Duda Éva társulat próbatáblájára is úgy kerültünk fel, hogy „SimkóGrecsó”. Tehát nem biztos, hogy rossz ötlet lenne közösen belekezdeni valamibe. Persze nehéz ma Magyarországon kortárs táncosnak lenni és hosszú távú terveket szőni, de ebben biztos, hogy látok perspektívát. Ha most az Orfeusz kitermeli a közönségét, akkor arra már lehet építeni és akkor majd jöhet egy Rómeó és Júlia és a többi szerelmes történet (nevet).

- Úgy érzitek, hogy sikerült újat mondani a szerelemről?

SB: Nem újat, de máshogyan, emberközelien. A publikumunk különböző korosztályból és területről kerül ki, az eddigi visszajelzések alapján sokat hivatkoznak az előadás különböző részeire, más és más pont volt mellbevágó számukra.