A táncelőadás központi motívuma a vágy. Vágyódás a másikra, a másik utáni vágyra. Ez a vágy lángoló, forró, közönséges, gyengéd, figyelmes. A koreográfiában ezt a vonzalmat három menyasszony és három vőlegény egymásra találásának és beteljesülésének útján követhetjük nyomon.
Az előadásban mindenki menyasszony és vőlegény lesz. Elszakadva a zene és ének narratívájától, valami egészen egyedi, saját világot próbálok létrehozni. Olyat, mint amilyenek régen a bálok voltak. A terem szélén ültek külön a lányok, akik türelmesen várták, amíg megjött a táncra hívó fiú"
- mondta az előadás kapcsán a rendező/koreográfus Feledi János. A darab a klasszikus nézőtér-színpad viszony helyett sokkal intimebb térben zajlik majd, így a nézők szinte szerves részeivé válnak az előadásnak.
A darab további különlegessége, hogy a Zeneakadémia Elektronikus Zenei Médiaművészeti hallgatói közreműködnek a zenei tételek közötti víziókban, így a zene ott, a helyszínen születik meg, reflektálva a táncművészek mozgására. A premier a Nemzeti Táncszínház szervezésében a MOM Kulturális Központban lesz március 19-én.
Az előadásban a nagy sikerű Rekviemben megismert csapat vesz részt. Azonban Horváth Zita, Tóth Brigitta, Wéninger Dalma, Csizmadia Tamás, Frigy Ádám mellett most maga a koreográfus Feledi János is színpadra lép. A díszlet-látvány is az ő munkája, míg a jelmezekért Henez Mariann és Matisz Gábor felel.